Antibiotikum? Csak ha muszáj!

Az utóbbi években egyre szélesebb körben vált ismertté az antibiotikumok mellékhatása, ezért komoly dilemmát jelent, hogy mely esetekben nélkülözhetetlenek, s mikor képes az immunrendszer önmaga megbirkózni a fertőzéssel és következményeivel.

A szakorvosok rendszerint követik a tudomány aktualitásait, így az antibiotikus kezelések során is igyekeznek a legfrissebb protokolloknak megfelelően eljárni. Fontos irányelv, hogy antibiotikumot kizárólag akkor és olyan mennyiségben szabad adni, ami feltétlenül indokolt. Régebben jobban elfogadott volt, hogy vírus okozta légúti fertőzés esetén is adtak antibiotikumot, megelőzendő a bakteriális fertőzés kialakulását. Mostanra azonban ez a nézet változott, aminek több oka is van.

– A gyakori antibiotikum adás eredménye, hogy a baktériumok elvesztették érzékenységüket, így ma sokkal nehezebb elpusztítani ugyanazt a baktériumot, mivel nem hat rá a régi antibiotikum.

– Az antibiotikum elpusztítja a velünk élő jótékony, egészségünk szempontjából fontos baktériumokat is, ez hosszú távon immungyengeséggel, emésztési problémákkal is járhat.

– A helyesen kezelt vírusos fertőzés talaján sokkal ritkábban alakul ki bakteriális felülfertőzés, mint azt korábban gondoltuk.

Az antibiotikum kúra fontos szabályai:

– Ha egyszer elkezdtük, végig kell szedni a kúrát, akkor is, ha időközben jobban lennénk. Még pár baktérium maradhat, melyek újra szaporodnak, és a betegség ismét fellángolhat. Ráadásul a kúra ellenére életben maradt baktériumok a legellenállóbbak, így elszaporodásuk rontja az újabb antibiotikumos kúra hatékonyságát.

– Fogyasszunk a szokásos napi 2 liter helyett még több, legalább 2,5 liter folyadékot (vizet)!

– Véletlenül se a szomszédtól kapott, vagy korábbról a fiókban megmaradt antibiotikumot szedjük be az orvos által felírt helyett! Fontos ugyanis, hogy célzottan, a betegséget előidéző kórokozóra ható készítményt használjunk egyrészt a mielőbbi gyógyulás, másrészt a rezisztencia kialakulásának megelőzése érdekében.

Dr. Balogh Katalin
allergológus, klinikai immunológus, fül-orr-gégész főorvos
allergiakozpont.hu

Share
 
   
Nyomtatóbarát verzió Ismerősnek ajánlom Híreink
Lapszemlére feliratkozás Hasznos linkek Orvost Keresek
Vissza Fel Kezdőlap Rólunk