Szárnyakat adni

„Jó” szülő = sikeres gyerek?

Itt a nyár, s vele a szabadságok ideje. Talán ilyenkor kicsit több időnk jut nemcsak gyermekeinkre, de önmagunkra is, hogy szülőként, nagyszülőként elgondolkodjunk életünkön. Vajon jól csináljuk-e? Vajon sikerre neveljük-e gyermekeinket?

Mivel egész lényünkkel hatunk gyermekeinkre, nemcsak az számít, amit mondunk, hanem az is, miként viselkedünk. Nem könnyű önmagunkat reálisan látni és elfogadni, ennél is nehezebb a gyermekünket elfogadni: nem olyannak, amilyenné mi nevelni szeretnénk, hanem olyannak, amilyenné valójában fejlődik. Felesleges szabványosítanunk az embereket (és a gyerekeket), nincsenek végső jó megoldások az életre. Az evolúció is arra tanít minket, hogy a sokféleség viszi előre a fejlődést.

Meggyőződésem, hogy valamiképp minden élet megoldás valamire. Nem létezik "igazi" élet és "tökéletes" személyiség. Minden élet egy lehetséges alkalmazkodó-válasz a körülményekre, amelyekben az ember született és felnövekedett. Szerintem az embert az méri, hogy mennyire bontakoztatja ki a benne rejlő lehetőségeket és tehetséget - ezt nevezik önmegvalósításnak.

Mit tehetünk szülőként annak érdekében, hogy gyermekünk azzá válhasson, amire született? Hogy sikeres és boldog legyen? Fejlesszük önmagunkat folyamatosan, hiszen a gyermek állandó kihívásokat és lehetőségeket teremt számunkra. Igyekezzünk a maximumot kihozni magunkból, ennél többet nem tehetünk, csak azt adhatjuk, amink van.

Minden szülő álma, hogy gyereke zseni, de legalábbis kiemelkedő képességű legyen. Egyesek a katonás fegyelem és követelmények nevelő hatására esküsznek, mások a meleg, elfogadó családi légkört tekintik a zsenialitás melegágyának. Pedig a tehetség ott rejlik mindenkiben: van, akiből hamar kitör, van, akiből ki kell piszkálni, s van, akiben soha nem nyilvánul meg. A kiválóság csak gyakorlás útján tud kibontakozni, befektetés nélkül a tehetség legtöbbször nem jelenik meg.

Amit a szülő hisz a gyerekéről, azt a gyermek tényként észleli. Azt, hogy egy gyermek mit hisz magáról, az határozza meg, miként tekintenek rá a szülei, milyen példaképeket választ magának, s mit tanul meg a család történetéből, azaz mit gondol magáról a család, melyiket hallja inkább: "mi mindenhol elbukunk", avagy "mi mindig talpra állunk". A szürke, unalmas családokból gyakrabban nőnek fel fantáziátlan, önmagukban hinni nem tudó emberek.

A szülő a legerősebb minta a gyermek korai éveiben. A szülői elvárás "önbeteljesítő jóslatként" a gyermek önképébe beépülve, hosszú távon általában meg is valósul. A szülő vagy a tanár pozitív elvárása serkenti a gyermek teljesítményét, míg a negatív elvárás letöri azt. Az ismételt pozitív megerősítés hatására a gyermekben kialakulhat önmagával szemben az az elvárás, hogy meg tud küzdeni a feladatokkal, nehézségekkel. Az autonóm személyiség jellemzője, hogy bízik önmagában, tisztában van a képességeivel, elhiszi, hogy meg tudja oldani a problémát, ezért meg is oldja. Aki önmagában bízni képes, arról egy idő után lepereg minden negatív visszajelzés. Nagyfokú függetlenség alakul ki benne a külső megerősítésekkel szemben - az igazi nevelésnek ez a célja!

Fontos kérdés e tekintetben az önkontroll mértéke, ami az életkorral egyre erősödő örökl etességet mutat. Aki tehát rosszul áll a kitartással, érdemes fokozottan tréningeznie erre saját magát és gyermekét! Az önszabályozás, önfegyelem, akaraterő, a késleltetés képessége, az énerő mértéke már az óvodában előre jelzi a későbbi tanulmányi sikereket, a munkateljesítményt, a jövedelmet, a vagyoni helyzetet, a sikeres házasságot, a törvénytisztelést. sőt, a drogokkal szembeni ellenállást is. Mi tesz tehát egy embert sikeressé? Az önkontroll és a szorgalom.

Az önkontroll a hatékony feladatvégzés feltétele. Fejlesztésének legjobb garanciája a szülő önkontrollja, mint példa.

A szorgalom, a kitartás, az akaraterő, a lelkiismeretesség és az önfegyelem együtt sokkal inkább meghatározza a tanulmányi sikereket, mint az intelligencia. Az akaraterőt és az állóképességet ugyanakkor rendkívüli mértékben fejleszti a sport, mely bámulatos önfegyelemre is tanít. Vizsgálatok szerint a sportoló egyetemisták később a munkában 5-10%-kal többet keresnek, ennek oka pedig, hogy hosszabb ideig tart ki az akaraterejük.

Egy másik kutatásban részt vevő szuperintelligensek közül kiválasztották a 100 legsikeresebbet, és összehasonlították a 100 legsikertelenebbel. IQ-ban az eltérés mindössze 7 pont volt. A sikerbeli különbséget egyetlen dolog magyarázta: a legsikeresebbek voltak a legszorgalmasabbak.

Sikeres emberek szüleit vizsgálva úgy találták, hogy ezekben a családokban azt tanították, hogy a dolgokat komolyan kell venni, a munkát, a feladatokat el kell végezni, és igyekezni kell mindig mindenből a legjobban kihozni.

 

Szendi Gábor
klinikai szakpszichológus


E témáról részletesen olvashat a szerző Szárnyakat adni című könyvújdonságában, mely már kapható a könyvesboltokban, vagy megrendelhető a www.jaffa.hu oldalon.

Share
 
   
Nyomtatóbarát verzió Ismerősnek ajánlom Híreink
Lapszemlére feliratkozás Hasznos linkek Orvost Keresek
Vissza Fel Kezdőlap Rólunk