Kiránduljunk!

Sokak számára a természet jelenti az igazi pihenést, kikapcsolódást, így a vízpartok helyett inkább aktív nyaralást szerveznek, és a hegyeket, erdőket járják. Ezzel több váratlan meglepetésnek, sérülési veszélynek teszik ki magukat, ám cserében vélhetően több élményben is lesz részük!

Az erdőjáróknak bőrönd helyett a túrahátizsákot kell gazdaságosan megpakolniuk a legfontosabb kellékekkel.

Hosszabb út során az árnyas erdő mellett időnként tűző napon is vezethet útjuk, így nem maradhat otthon a napszemüveg, a könnyű sapka és a megfelelő faktorszámú napvédő készítmény sem.

Nyári záporra is bármikor számíthatunk, ezért hagyjunk helyet egy kicsire összehajtható esőkabát számára is. Útközben mindig legyen nálunk a szendvics mellett elegendő folyadék, lehetőleg tiszta víz.

Nagyon fontos a kényelmes, stabilan tartó cipő, bakancs, mellyel megelőzhetjük a sérüléseket, az esetleges lábdagadást és a vízhólyagokat.

A természetben olyan állattal is találkozhatunk, mely akár veszélyes is lehet. Távoli tájakon járva ráadásul nemcsak hírből hallhatunk a szúnyogok által terjesztett maláriáról és sárgalázról, a legyek terjesztette parazitákról, a bolhák közvetítette pestisről és rühességről, melyek ellen - még melegebb vidékeken is - a testet teljesen fedő, könnyű öltözékkel, és a mezítláb járás mellőzésével védekezhetünk.

Hazai tájakon is jó szolgálatot tesz a hosszú ujjú felső és nadrág, ami az erdőben a szúnyogok és az egyre tömegesebben előforduló kullancsok ellen is többé-kevésbé véd. Ne induljunk el azonban kullancs- és szúnyogriasztó szerek nélkül, amelyekkel már a kirándulás előtt érdemes alaposan bekenni, befújni magunkat.

Legyen nálunk egy kisebb elsősegély doboz fertőtlenítő- és kötszerekkel, melyekkel kisebb sebet, horzsolást magunk is el tudunk látni, komolyabb sérülés esetén kérjünk orvosi segítséget!

Aki hajlamos a fejfájásra, allergiás, asztmás panaszokra, feltétlenül vigye magával gyógyszerét!

Minden elővigyázatosság ellenére is érhet bennünket nemcsak szúnyog-, de méh- vagy darázscsípés is, melyre érdemes minél előbb megfelelő hűsítő, gyulladáscsökkentő krémet tennünk. Ismert allergia esetén még inkább óvakodjunk a csípésektől, de a biztonság kedvéért vigyünk magunkkal antihisztamin tartalmú gyógyszert is.

Ne feledjük, minél kevesebb fontos dolgot hagyunk otthon, annál zökkenőmentesebb, felhőtlenebb lesz a kikapcsolódás élménye!

Forrás: ParaMedica Egészségmagazin

Share
 
   
Nyomtatóbarát verzió Ismerősnek ajánlom Híreink
Lapszemlére feliratkozás Hasznos linkek Orvost Keresek
Vissza Fel Kezdőlap Rólunk