A bőrfiatalítás művészete

Az idő múlásával arcvonásaink egyre határozottabbak lesznek, homlokunkon megjelennek a „gondráncok”, és a jellegzetesen legörbülő szájszöglet is az élet súlyáról árulkodik. Az öregedési folyamat lassítására ajánlott számos praktika és kence mellett tehát az sem mindegy, hogyan miként birkózunk meg a testet-lelket romboló mindennapos stresszel.

Érzéseink, lelkiállapotunk – a mimika révén – folyamatosan tükröződik arcunkon. Érdemes ezért elkerülnünk, hogy az olyan negatív viselkedésformák és alaptulajdonságok, mint a borúlátás, az agresszív türelmetlenség, az állandó elégedetlenség, vagy a túlzott aggodalom kitörölhetetlenül arcunkba vésődjön, és meghatározza vonásainkat.

Arcunkon a mimikai izmokat az idegimpulzusok tartják egy bizonyos alapfeszültségben. Stressz hatására az izmok feszülése jelentősen megnő, s ha nem lazítjuk el őket rendszeresen, a gondok idővel mély barázdát szántanak arcunkon.

Egy feng shui gyakorlattal lazító, egyben élénkítő hatást is elérhetünk: tartsuk egyik kezünket a homlokunk, másikat az állunk elé. Ütögessük meg erősen bőrünket 9-szer, majd cseréljük meg kezünket, és ismételjük meg a gyakorlatot. Ugyanígy aktivizáljuk a két orca vérellátását váltott kézzel, 9-9 paskolással. A jin-jang elve szerint a kezek cseréje megteremti az egyensúlyt, és a jobb energiaáramlást.

Régebben azt hitték, hogy a szájszöglet és az orrtő között húzódó barázda csak a gyomorbetegekre jellemző, pedig megjelenése inkább a hajlamtól és a környező izmok igénybevételétől függ. Ez a markáns ránc túlzott megerőltetés és stressz esetén csüggedt kifejezést kölcsönöz az arcnak.

Valamelyest kisimítható ez a ránc a következő gyakorlattal: formáljunk szánkkal Ó betűt, miközben húzzuk fel az orrunkat és toljuk le az alsó ajkunkat (ha jól csináljuk, húzódni fog az orrunk). Tartsuk néhány másodpercig megfeszítve az izmainkat, majd lazítsuk el őket. Ismételjük meg többször a gyakorlatot.

Az orrtő fölötti függőleges ráncok szigorú vagy bosszús kifejezést kölcsönöznek az arcnak. Kialakulásukat elősegíthetik egyes epe-májproblémák vagy a szem túlerőltetése. Érdemes tehát e jeleket komolyan venni és kivizsgáltatni.

Az arc izomtónusát a fejbőr ellazításával is csökkenthetjük. Ragadjunk meg ehhez mindkét kezünkkel egy-egy nagyobb hajtincset közvetlenül a fejbőrnél, és huzigáljuk őket erősen előre-hátra 25-ször. Élvezzük a kialakult bizsergést, esetleg más hajtincsekkel is folytathatjuk a gyakorlatot.

 

Gyakran „grimaszoljunk” a tükör előtt, ettől jobb kedvünk lesz, és ellazulnak arcunk görcsös, megfeszített izmai. Munka közben is kapcsolódjunk ki többször, rövid időre, nyitott ablaknál mélyeket lélegezve, csukott szemmel lazítva. Tudatosítsuk magunkban a „feszültséget”, figyeljük, hogy arcvonásaink oldottak, vagy görcsösek-e. Utóbbi esetben lazítsunk grimaszolással vagy arctornával. Szüntessük meg az állandó feszültséget valamilyen relaxációs technikával, jógával, autogén tréninggel, egyéb számunkra kellemes módszerrel!

Ugyancsak ellazíthatjuk arcunk bőrét egy pár csepp levendulaolajat tartalmazó meleg vizes borogatással, melyet krémezés követ.

 

Aromaterápiás masszázzsal is segíthetjük a bőr fiatalságának megőrzését. Keverjünk össze két evőkanál avokádóolajat néhány csepp argán, rozaring vagy rózsa illóolajjal. Dörzsöljük össze tenyerünket, hogy felmelegedjen és megteljen energiával. Finoman kenjük szét az olajat az arcon, nyakon és dekoltázson, mindig lentről fölfelé haladjunk a masszázzsal és krémezéssel. A rendszeres hidratálás mellett tápláljuk bőrünket vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag argán, kókusz és egyéb fiatalító hatású olajakkal is.

(forrás: korkontroll)

Share
 
   
Nyomtat�bar�t verzi� Ismer�snek aj�nlom H�reink
Lapszeml�re feliratkoz�s Hasznos linkek Orvost Keresek
Vissza Fel Kezd�lap R�lunk