Öregedjünk lassabban!
Éljünk fiatalosan!

Sok kutató szerint, az „öregség” egy szociális szerep, amit a legtöbb idősödő ember fokozatosan érvényesnek kezd tekinteni magára nézve, és kezdi elfogadni, annak megfelelően élni és viselkedni.

Az öregedés nem egyszerűen biológiai folyamat, hanem szociális természetű is: amit ma öregedésnek, az öregedés hatásának gondolunk, annak jó része szociális sztereotípiákból és elvárásokból fakad. Erre a legnyilvánvalóbb példa, amikor valaki a ruházatában kezd „öregesen”, azaz szürkébben, kevésbé divatosan, sőt akár elhanyagoltan öltözni.

A szociális szerep visszahat a biológiai folyamatokra is. Az átlagember utoljára az iskolában sportolt, aztán későbbi életében – ha szerencséje van – munkájából fakadóan még végezhet valamilyen fizikai munkát, de a legtöbb ember ülőmunkát végez, izmai lassan elsorvadnak. Érdemes tudnunk, hogy 50 év felett az izmok 1-2%-a épül le évente – hacsak nem tartjuk karban őket sporttal. A sorvadó izmok egyre kisebb fizikai erőfeszítést tesznek lehetővé, ami még tovább sorvasztja az izmokat, így alakul ki az önrontó kör, melynek vége az, hogy megerőltető akrobatikus mutatvánnyá válik az is, hogy felszálljunk a villamosra.

 

Még fiatal koromban olvastam James Fixx futóknak szóló könyvében, hogy egy 80 év körüli idős nő már járni sem tudott, de elkezdett edzeni, és rövidesen megnyerte a korosztályi futóversenyt.

Charles Eugster svájci fogorvos azt hitte, nem fog tovább élni 86 évnél. Aztán 86 évesen belenézett a tükörbe, és egy múmia nézett vissza rá. Belefogott a testépítésbe, s most 97 évesen zsinórban nyeri korcsoportjában a különféle atlétika versenyeket, s intenzíven készül, hogy összemérje erejét egy 105 éves japán futóval. Vagyis soha nem késő: ezek az emberek nem rendkívüliek, csak nem tekintik érvényesnek magukra a „leépülés” szociális elvárását.

 

A betegség nem öregség

A vadászó-gyűjtögető társadalmakban a 60 év felettiek is többet termeltek, mint amennyit fogyasztottak, azaz „aktív keresők”, nem eltartottak voltak. A modern társadalmakban egyfelől létezik a nyugdíjkorhatár, s bár sok ember még tovább is dolgozna, de elküldik. A többség azonban alig várja, hogy nyugdíjba mehessen, mert egészsége addigra annyira megrokkan, hogy már nincs ereje dolgozni. A munkaadó sem szívesen nézi már a csökkent teljesítményű, betegeskedő munkaerőt.

A mai orvostudomány a civilizációs betegségek jó részét az idős kor betegségének tartja. Miért marad akkor egészséges öreg korára is a természeti ember? Ahogy nagy sebességgel távolodik a modern életmód attól, amire az ember eredetileg „tervezve” van, az „időskori” betegségek egyre fiatalabb korban jelentkeznek. A nyugati életmód folyamatosan rombolja az emberek egészségét, s ez a folyamat 50-60 év felett kulminálódik tünetekben. A szív- és érrendszeri betegségek, a rák, a csontritkulás, a mozgásszervi betegségek és a demencia nem időskori, hanem életmódbetegségek, s a természetellenes életmód „gyümölcse” érthető módon idős korra érik be leginkább.

Az érelmeszesedést például a mai napig korral járó elváltozásnak tekintik, holott a természeti embereknél idős korban sem mutatható ki az erekben mészlerakódás. Ma már tudjuk, hogy a K2-vitamin élethossziglan tartó hiánya vezet az erek elmeszesedéséhez, illetve a csonttömeg csökkenéséhez, melyet ugyebár a D-vitaminszint is befolyásol. Egy fel nem ismert vitamin-hiányból fakadó megbetegedést neveztek el tehát „időskori” betegségnek.

A rák nagyrészt szintén a modern életforma lassan kibontakozó hatásának következménye, hiszen korábban igen ritka volt a rákos halálozás, s a természeti népeknél is a rák szinte ismeretlen volt.

Az öregedéssel leginkább társított elbutulást tekintve ugyan romolhat valakinek a memóriája az idők folyamán, de ezt élesen meg kell különböztetni a tényleges dementálódástól. Az Alzheimer betegségre egy bizonyos gén hajlamosít, melyet a betegek 95%-a hordoz. Csakhogy vannak természeti népek, akiknél a törzs fele hordozza ezt a „demencia-gént”, még sincs egyetlen demens ember sem közöttük. Az Alzheimert szokás 3. típusú cukorbetegségnek is nevezni, ugyanis a betegség egyik oka az agyi inzulinrezisztencia. Korunk Alzheimer „járványa”nagyrészt a finomított szénhidrátokra épülő étrendünkből fakad, melynek következtében a népesség legalább 10%-a szenved 2-es típusú cukorbetegségben, míg ez az arány az 1950-es években még csak 1% volt.

Az egészséges öregség tehát nem szerencse, hanem megfelelő életmód kérdése!

Az öregség, mint szociális szerep

Az öregedésről alkotott nézetek szerepelképzeléssé állnak össze, amit folyamatosan szinte mindenki elsajátít. Már a gyerekek látják, hogyan viselkednek az öregek, és miként bánnak velük: gyengének, elesettnek, támogatásra szorulónak, bolondosnak, nyűgnek stb. látják őket. Ahogy az emberek idősödnek, az öregedésre, mint közeledő, kikerülhetetlen szomorú végkifejletre gondolnak, és nem kívánatos tulajdonságaikat egyre inkább az életkorukkal magyarázzák, amit a környezetük hajlamos is elfogadni.

A hiedelmek súlyát bizonyítja az a vizsgálat, amelyben 23 éven át követtek 660 embert: az önmagukat pozitívabban szemlélők 7,5 évvel tovább éltek, mint az önmagukat negatívan értékelők.

Jellegzetes tünet a feledékenység. Nekem nem túl jó a névmemóriám, joggal gondolhatnám, hogy lám öregszem. Csakhogy már fiatalon is, s egész életemben szórakozott voltam, elfelejtettem elmenni a főiskolai diplomaosztásra, s azért végeztem 6 évig a pszichológia szakot, mert az 5. évben elfelejtettem beiratkozni, s mire észbe kaptam, már túl késő volt.

Ezt a jelenséget az öregségkutatás jól ismeri, és több mechanizmus is felismerhető ebben. Egyrészt az emberek nem szokták maguknak – például a memória-teljesítményüket vagy a testi tüneteiket – életük során dokumentálni. Ha így tennének, össze tudnák vetni korábbi adataikkal, vajon tényleg a koruk miatt fáj-e a derekuk, a koruk miatt feledékenyebbek, esetleg a koruk miatt gyengül-e a fizikumuk. Nekem például évek óta fájt a keresztcsontom, néha már lehajolni is alig tudtam. Gondolhattam volna azt is, hogy „ja, öregszem”. Valójában egyre több ülőmunkát végeztem (terápia, cikk- és könyvírás). Aztán állva dolgozó lányomtól ellestem az ötletet, és vettem magamnak egy állítható magasságú asztalt, s a nap nagyobb részében állva dolgozom. Azóta nem fáj a derekam, illetve akkor fájdul meg, ha kényszerű okokból több órán át kényelmetlen székben ülök. Valójában tehát testtartási problémáról van szó, nem öregedésről.

A fizikai gyengülés, mint írtam korábban is, nem az öregedés, hanem az edzetlenség következménye. Ha az öregedéssel magyaráznánk, még inkább óvnánk magunkat a testmozgástól, a terhelésektől. Az emberek tehát a különféle testi tüneteket hajlamosak az öregedés számlájára írni, s így folyamatosan „bebeszélik” maguknak az öregedést, kezdik felvenni az öregember szerepet.

Ennek van egy önbeteljesítő hatása is: ha azt várjuk el magunktól, hogy egy új feladatot mi már nem tudunk jól ellátni, akkor valóban rosszabbul teljesítünk. Kísérletekkel igazolták, hogy ha egy feladatról azt állították idős embereknek, hogy ebben a kor előre haladtával kifejezetten romlik a teljesítmény, akkor a kísérleti személyek alulteljesítettek, míg ha azt mondták, ez kor-független feladat, akkor pedig jól teljesítettek. A jelenség minden életkorban létezik, csak fiatalabb korban kudarckerülésnek, csökkent önértékelésnek nevezik. Ugyanezek a tulajdonságok, párosulva az öregember szerep elvárásaival, új nevet kapnak: én már öreg vagyok ehhez.

Az öreg szerep káros megerősödését nagyban elősegíti az is, ahogy a társadalom az öregekhez áll. Akinek folyton segítenek vagy segíteni akarnak, az lassan maga is elhiszi, hogy segítségre szorul. A munkából, aktív tevékenységből kirekesztett idős emberek a tétlenségben valóban romlást mutatnak, s gyakran alakul ki tanult tehetetlenség is. Az agy és az izomzat is, folyamatos használatot igényel. Ha erre nincs mód, beindul a leépülés. De a lejtőn igenis van megállás. fizikai és szellemi értelemben is!

Az öregedő agy

Ma már az idegtudományi kutatásokban lassan közhellyé válik, hogy egy adott funkcióhoz köthető agyi terület a funkció gyakorlásának következtében növekedni fog. Az agy tehát úgy viselkedik, mint az izomzat a fizikai terhelésre. Ha valaki sokat olvas, fokozatosan növekszik a verbális intelligenciája. Ha erőlteti a memóriáját tanulással, növekedés mutatható ki a memóriáért felelős agyterületeken. Amikor kísérleti személyek megtanulták, hogy három labdával folyamatosan tudjanak zsonglőrködni, agyuk egy megfelelő területén kérgi növekedést lehetett mérni. amikor viszont három hónapra abbahagyták a zsonglőrködést, ez idő alatt a megnövekedett terület kezdett „visszasorvadni” eredeti méretére. Azoknál a fiataloknál, akik rosszul olvastak, és ezért folyamatosan hanyagolták az olvasást, a verbális intelligenciában komoly csökkenést lehetett kimutatni.

Az agy tehát, nem csak növekedni tud, hanem sorvadni is, ha nem használják az adott struktúrához köthető funkciókat. Sokáig úgy gondolták, ez csak a fiatal agyra érvényes. Mára kiderült, hogy az agy ilyen értelemben mintha nem öregedne. Amikor idős embereket intenzív memóriatréningnek vetettek alá, vagy aerobikozni kezdtek, a gyakorlás idejével arányosan jelentős növekedés volt kimutatható az agy különböző területein. Logikus a feltevés, hogy az időskori szellemi hanyatlás részben annak tudható be, hogy az öregedő ember funkcionálisan leépül, elhagyja magát, nem kényszerül agyát használni, és az válaszként „zsugorodik”.

Időutazás

Ellen Langer az öregedést kutatva, 1981-ben egy érdekes kísérlet során nyolc 70 év felett járó férfit visszaröpített az időben 22 évvel. Berendezett számukra egy nyaralót, melyben a rádiók 22 évvel korábbi műsorokat és zenét adtak, a korhű televízió készülékeken a korabeli tv műsorok voltak láthatók, az újságok az 1959-es megfelelő dátumú lapoknak feleltek meg, a társalgóban '59-es filmet vetítettek, a szobák berendezése, a tárgyi világ, a személyzet öltözködése is 1959-nek felelt meg.

Érkezésük előtt felmérték a kísérleti személyek fizikai állapotát, marokerősségét, hajlékonyságát, hallását és látását, memóriáját és gondolkodási képességeit. Arra kérték őket, hogy az 5 napos időutazás során igyekezzenek úgy érezni magukat, mintha valóban 1959-ben lennének, azaz 20 évvel fiatalabbak volnának.

A szobákban nem volt tükör, csak a 20 évvel korábbi fényképeik, s naponta vitattak meg olyan „eseményeket” és „újdonságokat”, amelyek 1959 megfelelő időszakában történtek. Az idős emberek rövidesen ügyesebbekké, ruganyosabbakká váltak, egyenesebb derékkal ültek, s mi több, javult a látásuk is. Független megfigyelők fiatalabbnak ítélték őket. Langernek nem volt pénzforrása arra, hogy megismételje vizsgálatát, de 2010-ben a BBC egy négy részes sorozatban 6 idős, egykori hírességgel megismételte a kísérletet, s ugyanazt az eredményt kapták: a résztvevők megfiatalodtak, visszanyerték fiatalosságukat.

Azaz, bizonyos keretek között, annyi idősek vagyunk, amennyinek érezzük magunkat.

Szendi Gábor
klinikai szakpszichológus
A teljes cikk a tenyek-tevhitek.hu oldalon olvasható.

Share
 
   
Nyomtatóbarát verzió Ismerősnek ajánlom Híreink
Lapszemlére feliratkozás Hasznos linkek Orvost Keresek
Vissza Fel Kezdőlap Rólunk