Mindennek
ellenére?

Kedves Olvasó! A természet itt Európában – a négy évszak körforgása során – eleve folyamatos edzésben tart minket. Ám, a már tapasztalható éghajlatváltozások, a fokozódó szélsőségek miatt kénytelenek vagyunk még inkább „turbóra kapcsolni” immunrendszerünket, hogy ne döntsön le lábunkról az első őszi szellő, mint ahogy ez a napsütéses szeptemberi „náthaszezonban” már igen sokakkal megtörtént.

Nem kunszt a tavasszal éledő természetben, a melengető napsütésben, illetve a harsogóan zöld, gyümölcsöket és életenergiát ontó nyári bőségben vidáman, aktívan, egészségesen élni. Most, hogy már a szeptemberi nyár is véget ért, s épp az év leghidegebb, legsötétebb időszaka felé menetelünk, érdemes végiggondolnunk, mi mindent tehetünk magunkért, azért, hogy továbbra is egészségben és jókedéllyel tölthessük napjainkat.

Nem vitás, hogy a hideg őszi-téli időszakban szervezetünktől sokkal több energiát igényel a folyamatos alkalmazkodás, például a hőszabályozás, melybe a napfény helyett egyre inkább csak a kályha tud besegíteni, ami sajnos nem fog D-vitamint termelni szervezetünkben – így e téren is feltétlenül pótlásra szorulunk a hideggel fokozódó fertőzésveszély miatt. Sokféle pótlékot használunk a fény, a napfény által vezérelt – illetve jelentősen befolyásolt – hangulati tényezők „szinten tartásához” is – erről az északi emberek tudnak igazán mesélni…

Nagy szerencsénk, hogy léteznek olyan, mindenki számára elérhető módszerek, melyekkel „több legyet ütünk egy csapásra”, azaz káros mellékhatások nélkül jutunk a szükséges pótlékokhoz:

  • javíthatjuk hőérzetünket, vérkeringésünket és ezzel szervezetünk hőszabályozását;
  • immuntréningben vehetünk részt, mellyel fokozzuk és fenntartjuk védekező erőnket a fertőzésekkel szemben;
  • feldobhatjuk magunkat, óhatatlanul élénkebbé, vidámabbá válhatunk;
  • növelhetjük energiaszintünket, így a létfenntartáson túl, remélhetőleg egyre több mindenhez lesz kedvünk, erőnk, motivációnk.

A csodaszerek felsorolása viszonylag rövid és egyszerű: időjárástól függetlenül, minden nap töltsünk némi időt a szabadban (akár sétával, akár munkával) – fényterápia; minél kevesebb nap maradjon ki a testmozgás (lehetőleg a szabadban, friss levegőn) – sport; fogyasszunk minél nagyobb arányban melegítő ételeket és meleg italokat – tudatos táplálkozás; pótoljuk naponta a számunkra szükséges és elérhető tápanyagokat – vitaminpótlás; váltogassuk időnként a hőhatásokat (például futás a hidegben, majd meleg fürdő; vagy szauna után hideg csobbanás; vagy hideg-meleg váltózuhany) – immuntréning; őrizzük meg lelki egyensúlyunkat elegendő alvással, pihenéssel, meditációval, jógával, imával, pozitív gondolatokkal, baráti beszélgetéssel (vagy bármivel, ami számunkra ezt biztosítja) – testi-lelki harmónia.

Igaz, hogy sokkal egyszerűbb, gyorsabb nyugtatókat és gyógyszereket bekapkodni, mint fenti teendőknek legalább részben és legalább időnként megfelelni. Közel sem mindegy azonban, hogy azért vagyunk épp jól, mert ma süt a nap, mert nem történt semmi rossz, nehéz és megterhelő, mert épp jó társaságban vagyunk, mert jól belaktunk, mert ettünk egy jó adag sütit vagy csokit, mert feldobtuk magunkat egy itallal, avagy jöhetnek napi gondok, nehézségek, kihívások, megoldandó feladatok, mi mindennek ellenére jól vagyunk!

Ehhez az állapothoz sok apró lépésen keresztül, hosszú út vezet, melyen a magunk részéről – cikkeinkkel – mi is szeretnénk segíteni minden kedves Olvasót!

a Paramedica

Share
 
   
Nyomtatóbarát verzió Ismerősnek ajánlom Híreink
Lapszemlére feliratkozás Hasznos linkek Orvost Keresek
Vissza Fel Kezdőlap Rólunk