Küzdelmeink
a 21. században

Nehéz iskola- vagy munkanapok során alig várjuk az estét, hét közben a hétvégét, egész éven át a nyári szabadságot, hogy végre eltűnhessünk valahová, minél messzebb. Vajon mi elől igyekszünk menekülni? Ez nem egyéb, mint a munka, az állandó teher, a mindennapi rutin. Tisztában vagyunk-e vele, hogy konkrétan mi az, amit a nyári szabadság idején regeneráltunk, újrateremtettünk vagy legalábbis ezt kellett volna tennünk?

Egy olyan természet adta készségünkről van szó, ami véges, azaz kimeríthető, ez pedig a stressztűrő képességünk, melynek tartalékaival jócskán visszaélünk.

Richard Lazarus, az egyik legnevesebb viselkedéskutató definíciója szerint a stressz nem más, mint „egyensúlytalanság a követelmények és a rendelkezésre álló erőforrások között”. Megvizsgálva mindennapi stresszforrásainkat (túlterheltség, időzavar, anyagi gondok, nehéz döntési helyzetek stb.), rögtön láthatjuk, hogy e tömör meghatározás valamilyen formában valamennyit magába foglalja.

Amennyiben a stressz ennyire hétköznapi jelenség, vélhetően – a többi élőlényhez hasonlóan – mi is jól tudjuk kezelni, anélkül hogy belefáradnánk. A szavannán folyamatos életveszélyben élő antilop sem tud időnként szabadságot kivenni, hogy az év további részében gyorsan tudjon menekülni a ragadozók elől. Lehet, hogy példánk sántít, de a stresszkezelés területén mégis az antilopok állnak jobban. Pontosabban nemcsak az antilopok, hanem az összes többi emlősállat. Fenyegetőnek ítélt helyzetben legtöbbjük kétféle reakció közül választ: megküzd vagy elmenekül (fight or fly).

Mindkét akcióhoz a fizikai teljesítőképesség maximumára van szükség. Így a hirtelen stresszhelyzet beindítja az ún. Cannon-féle vészreakciót, mely felkészíti a szervezetet az erőpróbára. Emelkedik a vércukorszint, a pulzusszám, a vérnyomás, kitágulnak a szív, a tüdő, az izmok erei, ami fokozza a teljesítményt, míg a védekezéshez szükségtelen szervek erei – takarékossági okokból – összeszűkülnek. Az idegrendszer fokozott éberségi szintre kapcsol, a pupillák kitágulnak, a belek megpróbálnak megszabadulni tartalmuktól, hogy a súlycsökkenéssel javítsák a menekülés esélyét. Mindez az életben maradást szolgálja.

Hogyan fest mindez a mi élethelyzeteinkben? Bár fizikai létünket, életünket általában nem fenyegetik, mégis ugyanazok a stresszreakciók „szolgálnak” bennünket, melyek egy iskolai felelés, dolgozat vagy egy fontos tárgyalás során igen komoly nehézséget okozhatnak. Ha ilyenkor lüktet a halántékunk, görcsöl a hasunk, biztosak lehetünk abban, hogy testünk felkészült a menekülésre (vagy a küzdelemre) – csak egy néhány évmillióval korábbira. E fiziológiai változások régen az életünket jelentették volna, ma viszont igen ritkán segítenek.

Mielőtt irigyelni kezdenénk az antilopokat, jusson eszünkben, hogy nekünk többféle megküzdési mechanizmus áll rendelkezésünkre. Fejlődésünk során mindannyian elsajátítunk néhány adaptív (előre vivő), illetve nem adaptív, vagyis valamilyen testi vagy pszichés „árral” járó megküzdési mechanizmust. Utóbbi nem megfelelő stresszkezelési módok közé tartoznak a pszichoszomatikus betegségek, a tartós szorongás vagy a depresszió, melyek nem igazán csábító megoldások.

A mai viszonyok között a mentálhigiéné, a számtalan stresszoldó, feszültséget kezelő, asszertív problémamegoldást, mentális önvédelmet, pszichés állapotot, hangulatot, közérzetet javító, energiaszintet növelő vagy helyreállító módszer, technika, rendszeres sporttal, testmozgással, egészséges életmóddal és életszemlélettel kiegészítve, sokkal sikeresebb és hosszabb távon is hatékony megküzdési stratégiát kínál számunkra korunk virtuális „oroszlánjai” ellen.

Dr. Szende Krisztina
pszichológus
korkontroll.hu

Share
 
   
Nyomtatóbarát verzió Ismerősnek ajánlom Híreink
Lapszemlére feliratkozás Hasznos linkek Orvost Keresek
Vissza Fel Kezdőlap Rólunk