Miért veszélyes a koronavírus a krónikus betegekre?

A sokféle magyarázatból lassan kibontakozik a válasz. Az életmód és a krónikus betegségek okozta magas Interleukin-6 szint lehet felelős a vírusfertőzés súlyos, esetenként végzetes kimeneteléért.

 

A Covid-19 halálozási statisztikái szembetűnően eltérő kockázatot mutatnak a gyerekek és fiatalkorú felnőttek, illetve az idős emberek között, különösen, ha utóbbiak szív-érrendszeri betegségben, diabéteszben, metabolikus szindrómában szenvednek vagy kórosan elhízottak.

Ez a jelenség az orvosokat is foglalkoztatja, a lehetséges kezelésen, megoldáson törve a fejüket. Olyan általános válaszok persze már születtek, hogy idős korban, krónikus betegségekben leromlik az immunrendszer, és hogy az ún. citokin vihar (a gyulladáskeltő faktorok aránytalan mértékű felszabadulása) a szabályozatlan immunrendszer túlreagálása.

Korábbi írásaimban már részletesen elemeztem, miként vezet a hasi elhízás magas gyulladás-szinthez, inzulinrezisztenciához, következményesen diabéteszhez, kardiovaszkuláris betegségekhez, rákhoz és depresszióhoz. Ezek azóta többszörösen igazolt evidenciák, melyekkel természetesen kevesen törődnek. Úgy, ahogy azzal sem, hogy a koronavírussal és minden jövőbeni hasonló járvánnyal szemben az igazi védekezést nem a csodaszerek jelentenék, hanem a normál testsúly és az alacsony gyulladásszint.

Az emberek az ilyen ajánlásokat azért sem szokták komolyan venni, mert nekik kellene a saját életükben alapvető, konkrét változásokat véghezvinniük. Ezért most legyünk konkrétak!

Az átlagember gyulladásfaktorral a laborleletén találkozhat. A CRP (C-reaktív protein) egy általános gyulladásfaktor, melynek normál felső határa 5 mg/l, de ha valakinek annyi, már régen rossz. A CRP termelődését egy másik gyulladásfaktor, az Interleukin-6 (IL-6) serkenti, ami krónikus betegségekben általában magas. A természet nem az emberiség tönkretételére „találta” ki őket, de az evolúció az emberi szervezetet nem készítette fel a bőség korszakára, így a rendellenesen magas IL-6 és CRP az ember ellen fordul.

Covid-19 és IL-6

Idén tavaszi vizsgálatok megállapították, hogy a Covid-19 betegek komplikált eseteiben 3-szor magasabb az IL-6 szint, mint a kevésbé súlyos esetekben. A vizsgálatok szerint az IL-6 magas szintje az egyik oka a légzési elégtelenségnek, a sokknak és több szerve kiterjedő működési zavarnak. Akiknek javult az állapotuk, azoknak az IL-6 szintje is lecsökkent, akiknek viszont romlott, azoknak tovább nőtt az IL-6 szintje. Az elemzésbe bevont egyik vizsgálatban azok haltak meg, akiknek a túlélőkhöz képest kétszeres volt az IL-6 szintje.

Egy másik klinikai vizsgálatban folyamatosan mérték a betegek IL-6 szintjét, és akinek a 80 pg/ml-t meghaladta, az 22-szer valószínűbben igényelt lélegeztetőgépet. Az IL-6 szint 92%-os pontossággal megmutatta, kinek van szüksége mesterséges lélegeztetésre.

A Covid-19 betegeknél a leírások szerint nem a légzéssel van baj, hanem az oxigénfelvétellel, a betegek leginkább olyannak tűnnek, mintha magaslati légszomjban szenvednének.

A magaslati légszomj önmagában fokozza az IL-6 szintet, ami valódi magaslati helyen a vörösvértestek képződését hivatott serkenteni.

A sérült tüdőnél alkalmazott intenzív lélegeztetés – amit végül is a Covid-19 betegek vérében mért alacsony oxigénszint indokol –, tovább emeli az IL-6 szintjét. Az eleve magas IL-6 szintű betegek vannak kitéve annak, hogy lélegeztetőgépre kapcsolják őket, de a légszomj és a lélegeztetés csak tovább fokozza az IL-6 szintjüket, ami viszont előre jelzi a súlyos, esetleg végzetes kimenetelt.

Mitől magas vagy alacsony
valaki IL-6 szintje?

Sok betegség van, melyben magas az IL-6 szint, ide tartoznak a civilizációs betegségek is.

● Az elhízás krónikus gyulladásos állapot. A zsírszövet, különösen a has belsejében lerakódott ún. viszcerális zsír termeli és bocsájtja ki az IL-6-ot. Ennek oka, hogy a zsírszövet és a környező szövetek nem kapnak elég oxigént. Egy vizsgálat szerint a normál testsúlyúakhoz képest az elhízottaknak 6-szor volt magasabb az IL-6 szintje, de akik a túlsúly miatt már szaporán lélegeztek, azoknak viszont 33-szor volt magasabb. A csökkentett kalóriájú táplálkozás, s ennek nyomán a fogyás hatására az IL-6 szint is csökken. Fontos tudnunk, hogy a finomított szénhidrátok fogyasztása – elhízás nélkül is – már fiatal korban magas IL-6 szintet eredményez!

● A cukorbetegség kialakulását is előre jelzi az IL-6 szintje, mely az inzulin- és vércukorszinttel együtt nő. Ráadásul az elhízott cukorbetegekben az IL-6 szint 3-szorosa a nem elhízott emberekéhez képest.

● A magas vérnyomás szintén magas IL-6 szinttel jár, az elhízás és az IL-6 magas szintje egymástól függetlenül kockázati faktorai a magas vérnyomás kialakulásának.

● A szív-érrendszeri betegségek különféle formái is magas IL-6 szinttel járnak, ami idős korban a halálozási kockázatot a 4-szeresére növeli.

Vajon Covid-19 betegség esetén az időskor önmagában rontja az esélyeket? Valószínűleg nem. Bár az IL-6 szintje a fiatal korhoz képes emelkedik: fiatal férfiakban 1,4 pg/ml, fiatal nőkben 1,1 pg/ml, míg egészséges 65–74 évesekben már 3,5 pg/ml, nőknél pedig 2,1 pg/ml a szint. Ez az emelkedés önmagában azonban nem tűnik kockázatosnak, persze minél alacsonyabb, annál jobb: egészséges öregeknél minden pg/ml csökkenés 16%-kal csökkenti a halálozási kockázatot. Az egészséges öregedés – krónikus betegségek nélkül – tehát nem jelent fokozott kockázatot.

Az IL-6 szint csökkentésének hatása
a Covid-19 betegekre

Az IL-6 általános gyulladásfaktor, melynek csökkentésére és blokkolására már vannak gyógyszerek. Súlyos állapotú Covid-19 betegeknek IL-6 blokkolót adtak, melynek hatására a betegek láza lement, oxigénhiányuk enyhült, gyulladásszintjük drámai mértékben csökkent, s akiket CT-vel vizsgáltak, azoknál a tüdőben látható abnormalitások megszűntek – mindegyik beteg felgyógyult.

Egy amerikai lap, a Statnews beszámolója szerint egy maratoni futó állapota a koronavírus-fertőzést követően igen súlyosra fordult. Orvosa félt lélegeztetőgépre tenni, mert tartott tőle, hogy azzal csak súlyosbodik az állapota a kezelés okozta gyulladásos válasz miatt. Végül egy IL-6 blokkolót adtak a férfinek, aki szinte napok alatt felgyógyult a rendkívül súlyos állapotából. Olaszországban egy másik típusú IL-6 blokkolóval értek el hasonló sikereket. Mindkét szerrel kapcsolatban már elindultak a klinikai vizsgálatok.

Kutatások szerint a heparin szintén képes megkötni az IL-6-ot, és részben ebből származik erős gyulladáscsökkentő hatása.

Összességében a szénhidrátalapú táplálkozás hatására kialakuló civilizációs betegségekben tapasztalható emelkedett IL-6 szint lehet a magyarázata annak, miért súlyosabb e betegségekben szenvedők állapota koronavírus-fertőzés esetén. Számos vizsgálat egyértelműen bizonyítja, hogy a magas IL-6 szint előrejelzi a Covid-19 fertőzés súlyos kimenetelét, és az ellenpróba is sikeres: az IL-6 szintjének gyógyszeres csökkentése drámai javulást eredményez.

A tanulság azonban nem az, hogy „jaj de jó, hogy vannak már ilyen gyógyszerek”. Vélhetően lesz, aki meghal, mert nem kapja meg ezt a kezelést, másrészt a megelőzés – a rendszeres testmozgás és a finomított szénhidrátokat mellőző, gyulladáscsökkentő táplálkozás – sokkal fontosabb, mint kritikus állapotban abban reménykedni, hogy majd hozzájutunk ehhez a – jelenleg még – kísérleti kezeléshez. Az IL-6 magas szintje egyébként koronavírus nélkül is megrövidíti az életet.

Szendi Gábor
klinikai szakpszichológus
A teljes cikk a tenyek-tevhitek.hu oldalon olvasható.

Share
 
   
Nyomtatóbarát verzió Ismerősnek ajánlom Híreink
Lapszemlére feliratkozás Hasznos linkek Orvost Keresek
Vissza Fel Kezdőlap Rólunk