A férfiak vagy a nők sérülékenyebbek a koronavírussal szemben?

A COVID-19 világjárvány jelentős különbséggel érinti a két nemet, derül ki egy nemzetközi kutatásokat összefoglaló oldalon – globalhealth5050.org – közzétett statisztikákból.

Bár a tesztek számát illetően a nők vannak fölényben – 20%-kal kevesebb férfit teszteltek –, a fertőzöttek számánál közel azonos a nemi arány. Állapota miatt 20%-kal több férfi került kórházba, és kétszer annyian szorultak intenzív osztályos kezelésre, mint a nők. A COVID-19-fertőzés miatti halálozás esetében is 30%-kal több férfi érintett.

Az adatok azt mutatják, hogy a férfiak jóval sérülékenyebbek a nőknél a fertőzés és következményei tekintetében. Ennek okait kutatva természetesen rögtön a nemi hormonok szerepére gondolhatunk, arra, hogy az ösztrogén védheti a nőket, míg az androgén hormonok rontják a férfiak esélyeit.

Ezt az elméletet támasztja alá egy olasz vizsgálat, mely kimutatta, hogy az androgén-deprivációval (ADT), azaz a férfihormonszint csökkentésével kezelt prosztatarákos betegek kevésbé fertőződnek meg COVID-19-cel és kevesebben is halnak meg a fertőzésben, mint más daganatos betegek.

Az adatok szerint az androgének valamilyen módon még virulensebbé teszik a vírust, és így a fertőzés a férfiak esetében súlyosabb formában jelentkezik. A kutatók ezért feltételezik, hogy az ADT-kezelés bizonyos védelmet nyújthat a COVID-19-cel szemben.

Egy másik elmélet alapján súlyos COVID-19 esetekben talán az ösztrogén nyújthat védelmet, melynek dr. Sharon Nachman kutató véleménye szerint jelentős immunhatásai is vannak. Dr. Antonio Gasparis sebészprofesszor bevonásával azt vizsgálják, vajon haszonnal alkalmazható-e a bőrre ragasztott ösztrogéntapasz a COVID-19-ben szenvedő betegeken. A menopauza utáni hölgyeknél használatos ösztradiol tapaszt egy hétig alkalmazva vizsgálják, hogy az képes-e csökkenteni – a standard kezeléshez képest – a COVID-19-cel fertőzött férfiak és nők körében a lélegeztetésre szorulók számát.

A kutatás jelenleg is zajlik, az eredményekre még várnunk kell. Akár a fenti hormonális különbségek, akár egy általunk még nem ismert tényező okozza a férfiak fokozott sérülékenységét, vigyázzunk rájuk!

Források:
globalhealth5050.org
otszonline.hu
Harrison P. Androgens may explain male vulnerability to COVID-19. Medscape Medical News > Oncology News. May 07, 2020.
Montopoli M, Zumerle S, Vettor R, et al. Androgen-deprivation therapies for prostate cancer and risk of infection by SARS-CoV-2: a population-based study (n=4532). Ann Oncol. Published online May 7, 2020.

Share
 
   
Nyomtatóbarát verzió Ismerősnek ajánlom Híreink
Lapszemlére feliratkozás Hasznos linkek Orvost Keresek
Vissza Fel Kezdőlap Rólunk