Pihenjük ki az elmúlt évet!

Kedves Olvasó! A tudósok között most, nyár elején sincs még egyetértés abban, mikor jelenthetjük ki, hogy VÉGE a világot szorongató pandémiának. Sokan bizonyítják, hogy optimisták lehetünk, ugyanennyien az ellenkezőjét, mondván, csupán átmeneti a javulás, melyet a vakcinációnak és a nyárnak köszönhetünk. Ettől függetlenül most van itt a nyár, a vakáció ideje, mérlegeljünk tehát és döntsünk felelősségteljesen!

Az embereknek – érthető módon – elegük van a megszorításokból és végre „élni” szeretnének úgy, vagy legalább hasonlóan, mint eddig. Van azonban számos dilemma, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni.

Érdemes óvatosan kezelni a nyaralás, az utazás kérdését. Védettségi igazolvánnyal számos lehetőség nyílik ez ügyben, de kérdéses, vajon hová lehet utazni biztonságosan.

Ennek megítéléséhez vegyük figyelembe, hogy a világ számos országában rosszabb a helyzet, mint például Európában. Sok országban elégtelen a vakcinaellátás, ilyen térségekben fokozott a mutációk kialakulásának veszélye, melyek ellen a vakcinák hatékonyságát még nem ismerjük.

A hosszú izolációt követően – érthetően – még bizonytalanság övezi a szociális kapcsolattartás kérdését, a nagy létszámú családi és baráti összejövetelek szervezését, illetve az ennél is nagyobb tömegeket vonzó nyári rendezvényeken, koncerteken, fesztiválokon való részvételt, ami a fiatalabbak számára egyébként mindenképp alapvető igény.

A baráti kapcsolattartás terén megosztó lehet, ha ismerőseink egy része így vagy úgy már védett a koronavírussal szemben, másik része viszont nem esett át a fertőzésen és védőoltást sem kapott. Felmerülhet ilyen esetben, hogy ki kit fertőzhet meg, s valójában kit kell védeni.

A hosszú távú védettség kérdésében a Nature magazinban publikált egyik friss vizsgálat szerint azok, akik átestek a fertőzésen és utána védőoltást is kaptak, legalább egy éven át védettek az újabb fertőződés ellen. Esetükben a csontvelőben elraktározódott B-típusú memóriasejtek még legalább 12 hónapon át képesek elegendő antitestet képezni.

Azoknak, akik a fertőzésből való gyógyulást követően nem kaptak védőoltást, vagy a védettségük csak a vakcinákon alapul, nem rendelkeznek hosszú távú védelemmel, így vélhetően szükségük lesz majd ismételt oltásra.

Számos kutatás hívja fel a figyelmet, hogy a pandémia a barátságok területén (is) jelentős változást, átrendeződést eredményezett. A University College of London 70.000 fős, követéses vizsgálata kimutatta, hogy emberi kapcsolataink, barátságaink mintegy 22%-kal szegényedtek el a pandémia során, és gyengült a támogató szociális háló is.

A vizsgálatok szerint a legnagyobb arányban a felületes, futó barátságok szűntek meg. Jóval többet beszélgettünk azonban a bezártság hónapjai során a szomszédokkal, mint korábban. A felmérések szerint gyengültek a szálak azokkal a barátokkal, akikkel korábban összejártunk, viszont – a gyakoribb online kapcsolattartás (FaceTime, Zoom) révén – olyan távolabb élő rokonokkal, barátokkal kerültünk élőbb kapcsolatba, akik egyébként nem részei a hétköznapjainknak.

A nyitással, a nyári hétvégék, esti közös programok, személyes találkozók révén – a prognózis szerint – ismét visszatérünk a megszokott, gyakran látogatott barátokkal való szorosabb kapcsolathoz, azonban a kutatók e téren is változást jeleznek.

A pandémia során szerzett tapasztalatok, tanulságok alapján várhatóan sokan fogják átértékelni emberi kapcsolataik minőségét, és a felszínes, „súlytalan” csevegés helyett szabadidejükből jóval többet szánnak majd a mélyebb, tartalmasabb baráti kapcsolatokra.

Magazinunk cikkeivel mi is az előttünk álló nyár körültekintően megszervezett, értelmes, tartalmas, örömteli eltöltésére biztatjuk Kedves Olvasóinkat.

Emlékeztetünk rá, hogy programok halmozása helyett – egy ilyen nehéz év után – feltétlenül fordítsanak időt a tényleges pihenésre, lazításra, feltöltődésre, testi-lelki gyógyulásra, a felhalmozódott stressz oldására, minőségi programokra és boldogító emberi kapcsolatokra!

Egészségben töltött, szép nyarat kívánok!

Illésné Hoffer Adrienne

Share
 
   
Nyomtatóbarát verzió Ismerősnek ajánlom Híreink
Lapszemlére feliratkozás Hasznos linkek Orvost Keresek
Vissza Fel Kezdőlap Rólunk