Keresés
Close this search box.

Egészségügyi-természetgyógyászati asztrológia

//

Több mint három évtizede foglalkozom asztrológiával, elsősorban annak egészségügyi és természetgyógyászati hagyományaival. Az elkövetkező hónapokban szeretném megosztani tudásomat minden Kedves Olvasómmal!

Egészségügyi-természetgyógyászati asztrológia

Vajon mit akarhat mondani az asztrológia az egészségről, az orvoslásról, a gyógyításról? Nos, az asztrológia immár évezredek óta a világ minden jelenségéről tud mondani valamit. Válaszolni tud olyan kérdésekre, az emberiség alapkérdéseire, melyekre hétköznapi szinten igen nehezen kaphatunk választ. Ha körülnézünk a mai tudományok világában, akkor azt látjuk, hogy a leglényegesebb kérdésekre – például, hogy mi életünk célja, miért élünk, mi a halál értelme, ki vagyok én, ki teremtette a világot, ki az Isten, van-e élet a halál után – még mindig nem sikerült választ találniuk.

Az asztrológiát igazán csak az tudja megismerni, aki elkezdi alkalmazni. Meg kell értenünk Hermész Triszmegisztosz gondolatainak üzenetét: „mint fent, úgy lent”, vagyis a makrokozmosz és a mikrokozmosz állandó, örök egysége alapján az ember világa, és a kozmikus világ egymást tükrözik, egymást áthatva, egységben léteznek – minden a mindenben.

Az ember megnyilvánulásaiban a kozmosz nyilvánul meg, mindannyian a kozmosz ritmusa szerint élünk, az asztrológia tehát nem más, mint a makrokozmosz szimbolikus levetítése mindennapi életünkre. Semmi más dolgunk nincs, mint hogy megfigyeljük az élethelyzeteket.

Az asztrológia segít feltérképezni, hogy mi a szerepünk az életben, milyen kapcsolatban állunk környezetünkkel és a világgal, de legfőképpen segít megismerni és megérteni önmagunkat. Az asztrológia átfogja a világmindenséget. A tér-idő folytonosságában az idő nem csak mennyiségi fogalom, hanem egyben minőségi is. Ezt a minőséget az ún. konstellációk, az idő pillanatában fennálló kozmikus állások határozzák meg. Születésünk pillanatától, amikor az első lélegzetet vesszük – és ez által a kozmikus ritmus részévé válunk –, önálló identitások leszünk. Egy ún. „isteni tervet” hoztunk magunkkal, melynek összefüggéseit a születésünk pillanatában fennálló égi helyzet – órakép, régiesen horoszkóp vagy radix – határozza meg.

Az asztrológia a maga szimbólum nyelvén írja le a kozmosz és az ember kapcsolatát. E szerint az ember az ég tizenkét vetületét (zodiákus, más néven állatöv) éli meg élete folyamán mindennapjaiban, a munkától a szabadidős tevékenységig, a szerelemtől a gyermeknevelésig, a születéstől a halálig – a Naprendszer tíz égitestének közvetítésével. Az élet kihívásaira a horoszkópunk által jelképezett karakternek megfelelően fogunk jól-rosszul reagálni. Ha például egy domináns Kos típusú embert inzultus ér az utcán, heves, akár komoly következményekkel járó agresszióval is válaszolhat. Ugyanerre egy domináns Halak típus inkább visszavonulással vagy félelemmel reagál. Ha ismerjük a bennünk rejlő hajlamokat, és képesek is vagyunk szembesülni velük, akkor több esélyünk van életünk, sorsunk kézbentartására. Ha nem vagyunk képesek megteremteni mindennapjaink harmóniáját, akkor „egész-ségünk” megbomlik, betegek leszünk. Az „ép testben ép lélek” összefüggését félretéve, hajlamosak vagyunk csak az ép testtel foglalkozni, így a lélek háttérbe szorul, s emiatt a test is elveszíti épségét, azaz „egész-ségét”.

Az orvosi asztrológia lehetőséget nyújt, hogy megértsük betegségeink természetét, lelki hátterét. Akkor éljük meg életünket a lehető legjobban, ha az élettervünknek megfelelő életpályánkon haladunk. Minden megtorpanás, zsákutca vagy letérés olyan erőket mozgósít, melyek – olykor fájdalommal – segítenek abban, hogy visszatérjünk saját utunkra, és megvalósítsuk azt, amit más nem tud helyettünk – Önmagunkat.

Nyomatékosan kijelentem, hogy betegségeink nem tudatos választásaink. A szó akaratlagos értelmében nem tehetünk róluk. Ahogy testünk sok millió sejt egysége, úgy számtalan szerep-személyiség (személyiségrész) nyilvánul meg rajtunk keresztül, melyek között érdekellentét is lehet, ám mindegyik a lehetőség szerinti legjobbat akarja. Ha képtelenek vagyunk dönteni, tudattalanunk segít megoldást keresni, ami lehet épp egy betegség is, melynek tünete figyelmeztet, segít, hogy megéljük mindazt, amit nem akartunk tudatosítani, s ez által a megbomlott egyensúly végre helyreállhasson.

Kalo Jenő
Tel.: 06-20-377-91-88

Facebook
WhatsApp
Email

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!