Keresés
Close this search box.

Környezetünk

Ausztrál és német kutatók egy korábbi tanulmánya szerint, Földünk előtt újabb „kis jégkorszak” áll, olyan, mint a 15. és a 19. század között uralkodott: hosszú, hideg, havas telekkel és csapadékos, hűvösebb nyarakkal – ennek okát a kutatók elsősorban a minimálisra csökkent napfolttevékenységben látják.
Már 20 m²-es területen is létre lehet hozni egy olyan konyhakertet, mely a természettel tökéletes összhangban működik, sőt, csaknem önműködő. Kevés energia-befektetés és sok segítség a természettől – ez a permakultúra, mely már nemcsak a kertészek hobbija, hanem életmóddá vált.
Egy 2007-ben megjelent tanulmány a légszennyezés, a passzív dohányzás és a túlsúly egészségkárosító hatását összehasonlította a csernobili, a hirosimai és a nagaszakii atomrobbanás hosszú távú egészségromboló következményeivel. A tanulmány eredményei döbbenetesek.
Kevesen tudják, hogy Magyarország lakosságának nagy része nem megfelelően tisztítja otthonát, s ezzel akár potenciális veszélynek is kiteheti önmagát, családját, kisállatait és környezetét.
Mintegy 20-25 évvel ezelőtt vált ismertté, hogy egyes épületekben a bent tartózkodók közül többen szenvednek olyan, viszonylag enyhe betegségben, amely az adott épülettel (irodaház, többszintes lakóépület, kórház, óvoda, iskola stb.) hozható összefüggésbe.

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!