Keresés
Close this search box.

Méregtelenítés – tavaszi nagytakarítás!

//

Valamennyi világvallás évente meghatározott időben javasolja a szervezet további terhelésének legalább átmeneti szüneteltetését, hogy testünknek és lelkünknek lehetősége legyen megszabadulni az év vagy évek során felgyülemlett mérgektől. A védikus bölcsek már évezredekkel ezelőtt kijelentették, hogy elébb a méregtelenítés, utána a gyógyítás.

Méregtelenítés
– tavaszi nagytakarítás!

Mit tekint tulajdonképpen méregnek szervezetünk? Mindazt a külső és belső eredetű toxikus anyagot, amely a szervezet közbülső anyagcseréjében már nem vesz részt, de jelenléte a további élettani folyamatokra már zavaró hatást fejt ki. Így méreg minden, ami a szervezet elsavasodásából ered, a természetes élettani folyamatok már nem kívánatos maradványai, a különféle gócok formájában megjelenő gennyes zárványok, az esetleges rákos sejtek bomlástermékei, a szervezetünkben elszaporodott gombák toxinja, a kívülről bejutott kemikáliák széles áradata, a fölöslegesen beszedett gyógyszerek, a levegőben, vízben és talajban lévő kémiai, fizikai, mikrobiológiai toxikus anyagok, de méreg a lélek görcse is, a gyűlölet, a bánat, a keserűség, a féltékenység, a gonosz indulatok és rossz gondolatok minden fajtája.

Nem csoda, ha szervezetünk méregtelenítő rendszere a végletekig túlterhelt, ám ezt belátva sem ugorhatunk hirtelen fejest egy méregtelenítő kúrába, nehogy az meghaladja testi-lelki tűrőképességünket, hiszen a hirtelen kiszabaduló mérgek ún. retard toxicosist, azaz késleltetett mérgezést okozhatnak.

A védikus bölcseletben öt fő méregtelenítési formát ismertetnek, amelyek lényegileg a mai napig megállják a helyüket. Az apokrif iratokban János evangelista Jézus tanításaira hivatkozva a méregtelenítési módszerek közül elsőként a beöntést említi a légző gyakorlatok, a böjt, a víz és napfény kúrák mellett.

A tudomány mai állása szerint böjtön lé-böjtöt vagy teljes állati fehérjementes kosztot értünk, melynek célja a belek megtisztítása, az ízületek salaktalanítása, a vér- és nyirokrendszer, a máj és a vesék teljes kitisztítása – egyénre szabott sorrendben és módszerek szerint, szakember irányításával.

Első tehát a beöntés, melyet tiszta testmeleg vízbe tett mokkáskanálnyi szódabikarbónával, vagy szakember által javasolt gyógynövényteával végezzük. Tartsuk bent minél tovább a pár deciliternyi folyadékot, s közben masszírozzuk hasunkat. A második öntet már lehet egy kicsivel több, s fokozatosan elmehetünk akár 5-6 dl-ig is, közben lehetőség szerint feküdjünk a hátunkra, a fenék alá kispárnát téve, folytassuk a has-masszázst és végezzünk mély légző gyakorlatokat. Mindezt addig ismételjük, amíg a távozó víz kristálytiszta és szagtalan nem lesz. Rendelő intézetekben végeznek ún. magas beöntést és colon hidroterápiát is, ezek a házi beöntésnél lényegesen jobb hatásfokú módszerek. A procedúra után ajánlatos pár órát pihenni vagy aludni.

A beöntéseket érdemes has hajtással kombinálva végezni, így az emésztőrendszer felsőbb szakaszai is kitisztulnak. Ehhez a következő gyógynövények szakszerű keveréke javasolt: fehér mályvagyökér, papsajtlevél, kutyabengekéreg, citromfű, orbáncfű, szenna, anyalevél, apróbojtorján, cickafark, menta, körömvirág, kakukkfű. A beöntést és has hajtást érdemes pár napos lé-böjttel összekötni, amikor egész nap csak magunk készítette friss gyümölcs- és zöldségleveket kortyolunk, kiegészítve zöld teával és tiszta vízzel. Egy-két napnál hosszabb lé-böjt esetén maradjunk otthon, s teremtsük meg a lélektisztító elcsöndesedés feltételeit is.

Légző kúránkat lehetőleg hajnalban, jó friss levegőn végezzünk. Mentális hozzáállásunk fontosabb minden fizikai formánál és mozdulatsornál, tehát kilégzéskor képzeljük el, hogy eltávozik belőlünk minden, ami már nem a miénk, betegség, s minden egyéb negatív formáció, s belénk áramlik és feltölt minden, ami éltető. A légző kúrát próbáljuk meg összekapcsolni napfürdővel, vízfürdővel és ivókúrával. Tapasztalni fogjuk, hogy a természet ős energiáinak hatása nem marad el!

Az eredményt orron át törté-?nő inhalálással is fokozhatjuk, aminek eredményeként fejünk légtartó üregei megtisztulnak, egész fejünk rezonancia képessége javul. Érzékszerveink is lényegesen jobbak lesznek. Mindezen túljutva, a teljes megtisztuláshoz még egy alapos izzasztókúra is tartozik, melyet bőséges folyadékfogyasztást követően végezzünk (szívbetegeknél körültekintéssel!).

A májtisztítást májvédő teával végezzük, amelyben szerepeljen katáng, cickafark, benedekfű és máriatövis mag is. Javasolt májtisztító kúránkat egy korábbi lapszámban részletesen ismertettük. Veséink működését zsurló, medveszőlő, aranyvessző, nyírfalevél teakeverékkel javíthatjuk. A vér- és nyirokrendszer működését a flavonoid tartalmú, azaz lila gyümölcsök, zöldségek javítják, míg a szív munkáját a citromfű, orbáncfű, galagonyavirág, szúrós gyöngyajak, komló, macskagyökér teakeverék, valamint a resveratrol tartalmú készítmények segítik. Tisztítsuk a tüdőt kakukkfű, martilapu, tüdőfű, ánizs, ökörfarkkóró, lándzsás útifű, ibolyagyökér és szappanfű teakeverékkel.

Az összes méregtelenítési módszert azonban a lélek békéjének megteremtésével érdemes kezdeni, hiszen háborgó lélekkel a test hajója sem képes célba érni

Facebook
WhatsApp
Email

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!