Jövök-megyek a kiskertben, ládákat cipelek, füvet nyírok, állandó mozgásban vagyok, és ez jó. Nem az iramot, vagy a teljesítményt kell előtérbe helyezni, hanem az időtartamot. Jó, ha valaki 10 percet tornázik, a semminél az is több, de élettani hatása a minimum 40 perces mozgásnak van, mert a zsírégetés 30 perc után indul meg. Fél óráig ugyanis csak a szénhidrátokat használjuk föl, s így egy 40 perces mozgásból az utolsó 10 perc csökkenti zsírpárnáinkat.
A kocogás a legegyszerűbb sport, nem kíván különösebb befektetést. Akkor jó a tempónk, ha közben beszélgetni tudunk a mellettünk kocogóval, tehát a pulzusunk ne legyen több mint 180 mínusz az életkor. Tehát egy 60 éves ember számára a 40-50 percen keresztül fenntartott 120-as pulzusszám már egészen kitűnő eredményt hoz.
Aki nem szeret futni, az is tud intenzíven gyalogolni. Ne szálljunk fel 2-3 megállóért a villamosra! Aki 5 km-en belül lakik a munkahelyétől, teljesen feleslegesen ül be az autójába. Volt egy „Tízezer lépés” nevű programunk, amikor lépésmérőt szereltek a résztvevők övére, és sétálva átlagos 65cm-t, futva pedig 85cm-t alapul véve, a 10 000 lépéssel mintegy 6-8 km-t tettek meg naponta. Ha semmi egyebet nem teszünk, csak naponta gyalogolunk, már az is valami! Nem véletlen, hogy a statisztikák szerint, az emeletes házakban lakók közül azok élnek tovább, ahol nincs lift!
A futás, az már keményebb dolog, pedig ha az ember rá tudná venni magát, hogy reggelente fusson, utána egész nap „fát lehetne vágni a hátán”. Ugyan kinek van kedve reggel hatkor felkelni ebben a nedves, sötét, büdös városban? Ráadásul az első két kilométerig folyton azt mondogatom magamnak, hogy nem vagyok normális, hogy ilyen őrültségre vállalkozom. A felénél azonban már eljutok oda, hogy egészen kellemesen bemelegedtek az ízületeim, és bár tudom, hogy a fele még hátra van, de minden egyes lépéssel kevesebb a hátralévő táv. Kellemes, feldobott hangulatba kerülök. Milyen nagyszerű érzés, hogy legyőztem önmagam, milyen jó, hogy mégis felkeltem és megcsináltam! A futás tényleg endorfint termel. Az igazi nagy futók, már nem is tudnak e nélkül élni.
Külföldön, egy ismeretlen város felfedezésének legjobb módja, ha reggelenként egy jó futócipőben megteszünk 4-5 kilométert sugár irányban. Én így futottam be Rómát, Párizst, Londont és mindent ismerek, mert „a lábamban van”.
Jól eltereli figyelmünket a tényleges futásról a ping-pong, a fallabda vagy a tenisz, ahol mindenki csak azért a labdáért megy el, amelyikért akar, hiszen nem a nyerés a lényeg. Mostanában a régebben oly népszerű hegymászásról is elfeledkeztünk. Döbbenetes, hogy ha kimegyünk hétvégén a Buda környéki hegyekbe, ahol egyébként csodálatos helyek vannak, alig látni embert. Vajon hol vannak, a kocsmában, vagy várják otthon, hogy kisüljön a rántott hús? Tényleg azt szokták mondani, hogy vasárnap délben zsírban úszik az egész Kárpát-medence.
A következmények, vagyis a szív-és érrendszeri betegségek, az emésztőszervi problémák pedig némi testmozgással és ésszerűbb táplálkozással mind-mind elkerülhetőek, megelőzhetőek lennének. A bélrenyheséget általában három okra szokták visszavezetni: általános mozgáshiány, rosthiány és folyadékhiány. A bélbetegek nem akarnak futni, hasizmuk pedig alig van. Számukra kifejezetten fontos hasizom fejlesztésére a felülések nem alkalmasak, attól inkább a derekuk fájdul meg. Sokkal hasznosabb, ha kezüket összekulcsolják a fejük alatt, és lábukkal 10 cm-rel a talaj felett lassan ollóznak függőlegesen és keresztbe, majd köröznek befelé és kifelé. Ezután szintén fej alatt összekulcsolt kézzel hanyatt fekve, egyik talpukat a másik térdükre téve, behajlított lábukat az ellentétes könyökükhöz közelítik. Bélbetegségek esetén egyébként a jógagyakorlatok is sokat segítenek.
A hasizom gyakorlatok egyúttal nőgyógyászati problémákra, illetve a kismedence vérellátásának javítására is jók. Különösen azoknak a hölgyeknek, akik már szültek, vagy a változókorban ösztrogén-szintjük csökkenése miatt kismedencei izmaik meggyengültek, érdemes mielőbb elkezdeni az ún. intimtornát.
Örvendetes, hogy nálunk is kezd divatba jönni a hastánc, amely a karcsúság megőrzése mellett univerzális módon karbantartja a has és a kismedence izmait, javítja a bélműködést, sőt a petefészek masszírozásával még a hormontermelést is serkenti. Emellett valljuk be, hogy szenzációs látvány egy profi hastáncos nőies mozdulataiban gyönyörködni. (Ha ugyanezt egy férfi tenné, az legalább annyira visszatetsző lenne, mint amikor egy nő súlyt emel, vagy boxol.) A hastánc akár a csábítás eszköze is lehet, új élményként például egy 30 éves házasságban, feltéve, hogy a férj képes nevetés nélkül végignézni a „produkciót”.
Legyünk tehát mindig nyitottak az új dolgok iránt! Ne essünk bele a rosszul értelmezett spórolás csapdájába! Az a legolcsóbb a világon, ha mindenki azt csinálja, amihez ért. Inkább fizessünk meg 1-2 alkalomra egy trénert, ahelyett hogy éveken át gyakoroljuk a másoktól ellesett helytelen mozdulatokat. Soha ne mondjuk, hogy a mi korunkban már késő! Ne adjuk meg magunkat a lustaságnak, elhízásnak, tétlenségnek! Aki magáévá teszi az „erre a kis időre már minek”, vagy a „nekem már úgyis mindegy” szemléletet, az valóban meg is hal 55-65 évesen. Akinek viszont van dolga, van célja, tudja, hogy mit miért csinál, hogy miért sportol, miért figyel oda az étkezésére, annak missziója van, ezért legalább 80-90 éves koráig él. Szinte minden a mentális hozzáállásunkon dől el.
A sikeres embert a sikertelentől az különbözteti meg, hogy a sikertelen minden megoldásra talál egy kifogást, a sikeres pedig minden kifogásra egy megoldást.
