Az újzélandi taréjos zöldkagyló gyógyászati felhasználás szempontjából 1972-ben a rákkutatás kapcsán is az érdeklődés középpontjába került. A kagylóval kezelt rákos betegek azonban nem mutattak szignifikáns gyógyulást, ugyanakkor a kutatók számára egyértelművé vált, hogy azok, akik ízületi gyulladásban is szenvedtek, a kagyló alkalmazását követoen látványosan jobban érezték magukat.
A világszerte meginduló kutatások során tudományosan is bebizonyították, hogy az új-zélandi zöldkagyló (Perna canaliculus) szokatlanul nagy arányban (több mint 13%) tartalmaz glukozaminglikánt (GAG), amely az ízületek működéséhez elengedhetetlen kenőanyag egyik legfontosabb alkotóeleme. Kovasav tartalma pedig a csontokat és a kötőszöveteket erősíti. Továbbá vitaminok (C,E, B6, B12 és folsav), ásványi anyagok (kalcium kálium, magnézium) és fontos nyomelemek is vannak benne, emellett rendkívül gazdag többszörösen telítetlen Omega-3 zsírsavakban, amelyeknek gyulladáscsökkentő hatása közismert.
Manapság a mozgásszervi betegségek prevenciójában és terápiájában a kagyló készítményeket az egyik legfontosabb természetes eredetű, igen hatékony és mellékhatásoktól mentes alternatívaként tartják számon a teniszkönyöktől az időskori kopáson át a gyulladásos, reumatikus panaszokig terjedő esetekben.
A sejt közötti vízterek mennyisége a kor előrehaladtával csökken (kiszáradás, ráncosodás), akárcsak a szövetek rugalmassága, ami az ízületek esetében a legszembetűnőbb: fokozatosan a mozgásképesség jelentős csökkenéséhez vezet. Mivel a glükozamint a szervezet saját maga nem képes előállítani, elengedhetetlenné válik annak rendszeres pótlása. Kis mennyiségben glükozamin a legtöbb táplálékban megtalálható, azonban igazán gazdag forrást a tengeri eredetű élelmiszerek, azon belül is a kagylók főként az új-zélandi tarajos zöldkagyló jelent, mivel a kékkagyló fajták és egyéb kagylófélék nem rendelkeznek ilyen hatással.
Forrás:
Osteologiai közlemények 2004/2.
