A stressz szerepe a diabéteszben
Régóta ismerjük a stressz kedvezőtlen hatását a már fennálló cukorbetegségre: terápiásan alig, vagy nehezen ellensúlyozhatóan emelkedik a vércukor szintje, míg a stressz csökkenésekor, a stressz helyes menedzselését követően az anyagcsere-állapot javul, a helyzet normalizálódik.
Széleskörű klinikai megfigyelések egyértelműen igazolják a stressz kiemelkedő szerepét a II-es típusú cukorbetegség és társbetegségei (magas vérnyomás + zsíranyagcsere zavarok) kifejlődésében. Ennek a mechanizmusa a következő: a pszichológiai, társadalmi és anyagi problémák a stressz állapot fenntartása révén a szervezet folyamatos izgalmi állapotát váltják ki. Mindez együttesen – megfelelő genetikai hajlam esetén – egyrészt fokozza a hipofízis-mellékvese-kéreg tengely aktivitását, emeli a kortizol-szintet (nők esetében a mellékvese-kéregben termelődő nemi szteroid-hormonok szintjét), másrészt jelentősen fokozza a központi idegrendszer aktivitását. Utóbbin belül dominál a szimpatikus idegrendszer izgalmi állapota, mely kulcsszerepet játszik a magas vérnyomás kifejlődésében.
Mindez az anyagcsere változások egész sorozatát indítja el: fokozódik a szabad zsírsavak felszabadulása és keringésbe kerülése, folyamatosan szaporodik a hasfalon belüli zsírszövet mennyisége, lépésről-lépésre kialakul az inzulin rezisztencia, a cukor- és zsíranyagcsere-zavarok, továbbá a magas vérnyomás (együttesen metabolikus szindróma) melegágya. A helyzetet súlyosbítja a folyamatosan magasabb mellékvesekéreg szteroidok által indukált fokozott étvágy, mely révén – a többnyire rendszertelen étkezési móddal társulva – gyorsan és könnyen testsúly-gyarapodás jöhet létre, főként a hasűri zsiradék további növekedésével. Mindezek hatását fokozza a dohányzás és a mértéktelen alkohol-fogyasztás is.
Vizsgáljuk meg mindezt a mindennapi élet oldaláról! Manapság egyre több ember folyamatos stressz-szituációnak van kitéve. Ezek között domináns a munka-stressz, amely mögött részben egzisztenciális bizonytalanság (az állás elvesztésének lehetősége), illetve a folyamatos kihívásoknak való megfelelési kényszer miatt az egyén tűrőképességének határáig vagy azon is túlpörgetett életvitele lelhető fel. A rendszertelen és egyenetlen étkezések, a feszült légkörben elfogyasztott munkaebédek vagy vacsorák esetében az étkezés hátulütői fokozottabban érvényesülnek, kiváltképp a nappal alig, este annál többet evés esetében.
A fent részletezett élettani, kórélettani folyamatok hamar beindulnak, és az emberek genetikailag arra hajlamos 30-40%-ánál – szintén genetikailag meghatározott sorrendben – egymás után fejlődnek ki a metabolikus szindróma jellemzői. Egyeseknél először a vérzsír rendellenességek (alacsonyabb HDL-, emelkedett LDL-koleszterinszint) mutathatók ki, másoknál a magas vérnyomás, ismét másoknál a csökkent glukóz tolerancia, majd ennek folytatásaként a II-es típusú cukorbetegség.
Mit lehet tenni, hogy mindez ne, vagy minél később, akár csak évtizedek múlva következzék be? Maximálisan, tudatosan törekedni kell az egészséges életvitelre, ezen belül is a helyes táplálkozási ritmusra (napi 3-4 étkezés), és a kiegyensúlyozott, sok zöldséget, főzelékfélét, salátát és gyümölcsöt tartalmazó, zsír- és cukorszegény étkezésre. És ami legalább ilyen fontos, a rendszeres, legalább napi 40 perces fizikai aktivitás, a sport, amely akár gyaloglás is lehet. Az elmondottak kiegészítendők a dohányzás kerülésével, az egyénenként engedélyezhető kis mennyiségű alkohol – napi 2-3 dl vörösbor – fogyasztásával, a relaxációs technikák elsajátításával és rendszeres alkalmazásával. Csak mindezek együttes megléte esetén kerülhetők el a stressz ártalmai, beleértve a hasi elhízást, a cukorbetegséget, a hipertóniát, és mindezek együttes eredményeként a szív-érrendszeri betegségek korai jelentkezését.
