Keresés
Close this search box.

Női, férfi intim gondok

//

Nem is gondoljuk, mennyi probléma forrása az, hogy egykor két lábra álltunk! Ez a drámai statikai változás nemcsak csontrendszerünket kényszerítette – több kevesebb sikerrel – alkalmazkodásra, hanem izomzatunk egyes részeire is aránytalanul nagy feladatot rótt.

Női, férfi intim gondok

Eredeti, négykézlábra „konstruált” felépítésünk lehetővé tette, hogy a belső szerveknek a bordák és az erős hasizom szolgáljon támasztékul. Mióta felegyenesedtünk, ez a feladat a szeméremcsontok között feszülő, a hasfalhoz képest gyenge kismedence-alapi izmokra hárul. Az itt elhelyezkedő gátterület még a férfiak esetében sem tudja tökéletesen ellátni feladatát, pedig az ő medencecsontjuk kimenete szűkebb, emiatt kisebb távolságot kell izmaiknak áthidalniuk. A gátnak a nagy hasűri nyomással szemben kell ellenállást kifejtenie. Az olyan életfunkciók, mint a légzés, köhögés, nevetés, orrfújás, ugrálás, széklet- és vizeletürítés mind-mind megnövelik a hasűri nyomást, tehát fokozottan igénybe veszik a gátizmot.

A terhesség és a szülés során a gátizmok egyértelműen sérülnek, regenerálódásukhoz időre és célzott tornagyakorlatokra van szükség. A gátizom sérülésére fokozottan hajlamosak az asztmában, krónikus köhögésben szenvedők, az erős dohányosok, akik gyakran köhögnek, az elhízottak, a nehéz fizikai munkát végzők, akik nehéz súlyokat emelnek, az álló munkát végzők, illetve azok a nők, akiknek egyébként is gyengék a kötőszöveti rostjaik.

Az inkontinencia, az önkéntelen vizeletvesztés problémája fokozatosan alakul ki. Eleinte csak 1-2 csepp vizelet „szökik el” ugrálás vagy köhögés alkalmával, az is csak akkor, ha telt a hólyag. Később ugyanez már félig telt hólyagnál, illetve kisebb erőkifejtés esetén is bekövetkezik. Ezekhez a tünetekhez szorosan kapcsolódik a hüvely egyidejű kitágulása, amely átmenetileg a szülést követően is előfordul, azonban a kor előrehaladtával még kifejezettebbé válhat. A laza hüvely a szexuális életben ugyanolyan komoly problémát jelent, mint hétköznapjaink során az inkontinencia kellemetlenségei, ezért mindkét panaszt egyszerre, s mielőbb meg kell szűntetnünk. Korábban az orvosok megoldásként csak az izomhelyreállító plasztikai műtétet javasolták, azonban manapság ez nagyrészt elkerülhető az intim női torna rendszeres gyakorlásával.

A középkorú, több gyermekes családanyák közül is sokan rendszeresen járnak aerobicra, kondi-terembe, alakjuk, külső megjelenésük valóban kifogástalan, de a szökdelős gyakorlatokat valahogy mindig elbliccelik – nem nehéz kitalálni, hogy miért. Tudomásul kell vennünk, hogy az aerobic a fiataloknak, illetve a már szült nők közül csak azoknak való, akik külön gondot fordítanak gátizmaik megerősítésére, ennek hiányában a szökdelés kifejezetten károsító hatású is lehet.

A rejtett izmok tornájának elsajátítása már kamaszkorban ajánlott, mert a szülés idejére megerősödött izmok révén elkerülhetők a sérülések, gyorsabb a regenerálódás. A gáttorna által a hüvely is szűkebbé, izmosabbá válik, ami örömtelibb szexuális életet nyújt a partnernek is. Gáttornával az aranyeres panaszok is megelőzhetők, enyhíthetők, sőt a klimax idején szárazabbá vált hüvely a tornával átmenetileg nedvesebbé tehető.

A tornát – elsajátítása után – bárhol, bármikor, bármilyen ruházatban (kivétel a szűk farmer) végezhetjük. Sort keríthetünk rá a buszon utazva, sorbanállás, főzés, tusolás, telefonálás, tv-nézés stb. közben. Az egyetlen kritérium a siker érdekében a rendszeresség.

Bizonyára szokatlan gondolat, hogy a férfiak a hímvessző, a végbél, a prosztata alatti, a here fölötti izom kondicionálásával foglalkozzanak, pedig ez alapfeltétele annak, hogy az még idősebb korban is elvárásaik szerint működjön. A prosztata élettani megnagyobbodása mellett az izomgyengeség is okozhat vizeletürítési problémákat, illetve a hímvessző merevedési szögének növekedését a hasfalhoz képest. Rendszeres intimtornával a férfiak megelőzhetik a hímvessző és a here visszeres tágulatainak kialakulását, melyek egyébként komoly következményekkel járhatnak. Az intimtorna során a férfiak megismerik a szexuális teljesítőképesség fokozásának, és a korai magömlés megoldásának módszereit, s megtanulják, hogyan válhatnak még jobb szeretővé.

Kriston Andrea
Tel.: 06-30/21-21-637 (9-12 óra)
www.intimtorna.hu

Facebook
WhatsApp
Email

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!