Keresés
Close this search box.

FENG SHUI Karácsony

//

Az ünnepek közeledtével mindenki egyre lázasabban csinosítgatja otthona belső tereit, érdemes lenne azonban ezt összekapcsolni saját belső lelkivilágunkban is a „rend és tisztaság” megteremtésével, s elgondolkodni azon, hogy a szeretet ünnepéhez kapcsolódóan mi mindent tudnánk javítani, erősíteni életünkben.

Feng Shui – a nappaliban

Nem véletlen, hogy éppen a karácsonyi ünnepek idejére hagytuk a nappali és az étkező feng shui-ját, hiszen ez a terület a családi ünnepek, meghitt összejövetelek legfőbb színtere. Fontos, hogy e két helyiség olyan harmonikus élettér legyen, melynek hangulata tükrözi az ott lakók személyiség-jegyeit.

Az uralkodó színeket egyrészt a családfő személyes eleme (pl. Föld-elemnél a sárga, Tűz-elemnél a piros), másrészt a családtagok személyes vonzódása egy-egy színhez, vagy éppen a nappali bágua-területét erősítő szín is meghatározhatja. Amennyiben a családtagok számára legvonzóbb szín kiválasztásának elvét követjük, úgy figyeljünk arra, hogy valamennyi családtagnak lehessen beleszólása, s mindannyian jól érezhessék ott magukat. Kerüljük az intenzív színeket, a pasztell árnyalatok minden esetben megnyugtatóbbak, rezgésük kiegyensúlyozottabb, mint az erős tónusoké.

Egy kényelmes otthon képét a KÉK szín halványabb árnyalatainak használatával tudjuk elérni. Ebben az esetben fontos a helyiség megfelelő mennyiségű, természetes megvilágítása is.

A ZÖLD a kiegyensúlyozott otthon színe, amennyiben tehát erre vágyunk, jelenítsük meg pasztell színárnyalatban a nappalink falán. Szobanövényeink még tovább fokozhatják ezt a hatást, bátran helyezzünk belőlük minél többet lakásunknak ebbe a részébe. Pozitív kisugárzásuk a jókedv, a harmónia és a nyugalom légkörét teremtik meg.

A spirituális késztetés színei a SÁRGA árnyalatai, melyek melegséget, barátságos, hívogató érzést teremtenek, a napsugarakat jelenítik meg. Amennyiben sötét a lakásunk, de belső terei elég nagyok, nyugodtan kísérletezzünk sárgás árnyalatokkal.

NARANCS színt akkor alkalmazzunk, ha gondjaink vannak a kommunikáció terén. Ugyancsak kitűnő hatású a családtagok feszült viszonyának enyhítésére, a családi konfliktusok kezelésére. Optimizmust, magabiztosságot és belső nyugalmat sugall.

A kreativitást a LILA színárnyalatai fokozzák, így ezt a színt a dolgozószobában vagy gyerekszobában is alkalmazhatjuk.

Már kialakult nappalinkat is egyszerűen „átvarázsolhatjuk”, ehhez szeretnék ötletet adni egy amerikai feng shui szaklapból vett példával. Egy hölgy kért segítséget az újság szerkesztőjétől nappalija és étkezője színekkel történő harmonizálásához. Jelenleg közép sárga tónusú falak mellett almazöld étkezőgarnitúrájuk van, teakfa szekrényekkel. A fali csempe színe tört fehér, bambusz zöld pöttyökkel, az ablakon lévő zsaluk sárgák, a függöny pedig zöldes színárnyalatú. A sárga járólapon sárgás-barnás pöttyös szőnyeg van. Anyagi helyzete miatt olyan javaslatot kért, hogy ne kelljen semmit kicserélnie, csak átfestenie.

A szerkesztő elmagyarázta, hogy bár a sárga szín melegséget sugall, amire az ottani hosszú téli hónapokban nagy szükség van, mégis a több különböző szín használata zavart kelthet az energiatérben. A szín kavalkád lefedésére egy kellemes terrakotta árnyalatot javasolt, amely semleges hatású, megnyugtatja a gondolatokat és étvágytalanság esetén stimuláló hatású is lehet. Javasolta, hogy fessék le a fali csempék pöttyeit, így sokkal nyitottabb teret kapnak, s legyen a plafon színe világosabb árnyalatú, mint a falaké, így térnagyobbító hatása jobban érvényesül.

A család és egészség területe

Karácsony közeledtével egy kicsit mindenki magába vonul, befelé néz. Ilyenkor talán a szeretet energiája magasabb rezgésszinten érzékelhető az Univerzumban. Ebben az időszakban talán a legfontosabb a család és egészség területének erősítése. A bágua-térkép szerinti elrendezésben az egészség-család terület a bejárati ajtóból nézve a bal középső harmadra esik. Energiáját bármilyen kerek levelű élővirággal erősíthetjük, de – értelemszerűen – távolítsunk el innen minden szúrós, tüskés növényt. Mivel a tél mindig egy kicsit az elmúlást, a szürkeséget képviseli, energiaszintünket színes virágokkal, tarka növényekkel is fokozhatjuk, és általa pozitívan tudunk hatni az egészségünkre is.

Adventi koszorú a lakásban

A feng shui hatásmechanizmusát tekintve az átrendezést követően a pozitív hatások érzékeléséhez legalább 6 hétnek kell eltelnie, bizonyos esetekben talán ennél kevesebb idő. Mivel az adventi koszorúban csupán 4 hétig gyönyörködhetünk, tegyük a lakás hangsúlyos helyére, ahol gyakran rápillanthatunk. A látványa által okozott esztétikai és spirituális élmény ugyanis nagymértékben emeli lakásunkban a pozitív rezonanciákat.

Díszek a gazdagság területén

Tudjuk, hogy a gazdagság mindig kétoldalú. Beszélhetünk a fizikai szinten manifesztálódó, illetve a szellemi oldalon jelenlévő gazdagságról is. Figyeljünk oda arra, hogy ebben az időszakban kifejezetten a lelki gazdagság elősegítése kerüljön előtérbe!
A karácsony időszaka egyben a belsőnkkel való könnyebb kapcsolatfelvételnek is kedvez. Helyezzünk el minél több angyalkát a lakásban szétszórva. Ezek energiái és finom rezgései segítenek a belső harmónia, a szeretet kiteljesedésében. Arany- és ezüstszínű gyertyákkal még tovább fokozhatjuk egy lelkiekben gazdag, békés, boldog karácsony megélését.

A Szenteste energetikai háttere

Karácsony estéjén beülünk kedvenc karosszékünkbe és családunkkal, szeretteinkkel közösen ünneplünk. Engedjük feltöltődni lelkünket azzal a fantasztikus szeretet-energiával, amely ilyenkor halmozottan van jelen a légkörben. Ezek a rezgések hatalmas tisztítást fognak véghezvinni bennünk, de csak akkor, ha képesek vagyunk kitárni a lelkünket, elengedni a benne felhalmozódott szomorúságot, megbántottságot, féltékenységet.

Fogadjuk el magunkat olyannak, amilyenek vagyunk, és bocsássunk meg magunknak, hisz az elmúlt időszakban bizonyára rengeteg olyan dolgot cselekedtünk, ami nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna, de annyi bizonyos, hogy sokat tanultunk belőle.

Elsősorban önmagunkon próbáljuk meg végigvinni ezt a folyamatot, mert csak utána tudunk továbblépni, és másoknak is megbocsátani. Gondoljunk végig egy kellemes, boldog pillanatot az életünkből, például, amikor megismerkedtünk a párunkkal, vagy amikor kibontakozott a szerelmünk, vagy gyermekünk született. Ilyen alkalmakkor olyan hatalmas mennyiségű éltető energiát kaptunk, ami erőt adott nekünk a későbbiekben, s amiből ma is bármikor meríthetünk. Amikor emlékeinket felelevenítve elhatalmasodik bennünk a feltétel nélküli szeretet, osszuk meg azt másokkal is, párunkkal, gyermekeinkkel, szüleinkkel, barátainkkal és mindenkivel, akivel csak lehet, hiszen ezzel olyan rezonanciákat indítunk el, melyek utána tovább halmozódnak, összeadódnak, és egyre növekedve adódnak tovább, betöltve a szeretet gyógyító hatalmával a mindenséget.

Dr. Szemereyné Nagy Melinda

A témáról részletesen olvashat a Feng Shui Magazinban,
amely kapható az újságárusoknál,
vagy megrendelhető a 385-06-01 telefonszámon.

Facebook
WhatsApp
Email

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!