Keresés
Close this search box.

Teapiaci körkép

//

A teázás kellemes, évezredes szertartása hazánkban is egyre inkább tért hódít. Gombamód szaporodnak fővárosunkban a teaházak, teaboltok, sőt a kisebb-nagyobb városokban is egyre több helyen vásárolhatunk, fogyaszthatunk minőségi szálas teát. A mai ember tudatosan, tudományos alapon választhatja az egészségesebb táplálkozást és italfogyasztást. Egy levél forrázata a csészében - mi lehet ennél egyszerűbb, tisztább?

Annak ellenére, hogy a teacserjének mindössze két fajtája létezik (inassis, assamica), levelei több millióféle teát képesek a csészénkbe varázsolni. A tea ízét, értékét a szüretelés helye, időpontja, illetve a leszedett levelek minősége egyaránt befolyásolhatja.

A Japánban termesztett teák szinte kivétel nélkül magas minőségi osztályt képviselnek, ez természetesen árukban is megmutatkozik. A vevők tájékozatlanságával sajnos sok teaforgalmazó visszaél, így a hozzá nem értők boldogan vásárolják gyanúsan olcsó áron a „japán teát” – ami valójában kínai.

A japán tea egyik ismertetőjele, hogy többször forrázható. Kiforrott ízvilága, pompás színe a teakedvelők gyönyörűsége. Lehetőleg ne előrecsomagolt teát vegyünk! Nézzük meg vásárlás előtt a tealevelek hosszát, színét, hogy idővel felismerjük a számunkra legkedvezőbb fajtát, akár már az illatáról is.

A japán zöldteák ritkán ízesítettek – a legismertebb, Genmaicha kivétel, melyben a zöldtea szálak mellett pirított barnarizs szemek, esetleg pattogatott kukoricaszemek is vannak.

India inkább feketetea termeléséről híres. Kertjeiből származó teák (Assam, Darjeeling) világhírűek.

Sri Lanka (Ceylon) teatermelése is kiemelkedő. A magas páratartalom miatt ott gyorsan szárad a tea, így főként fekete teákat termelnek. A sokféle natúr feketetea közötti eligazodásban iránytűt jelenthet számunkra a termőhely ismerete. Az indiai fekete teák például jellegükben különböznek a kínaiaktól. Termőhelyekben pedig nincs hiány: Nepál, Kenya, Jáva mind-mind teatermelő területek.

A teakedvelők a zöld és fekete teán kívül sárga, illetve fehér teát is fogyaszthatnak – utóbbi a tavalyi év slágere teás körökben. A fehér tea a zöld teához hasonló élettani hatásával, lágy, édeskés ízével hódít. Természetesen már ízesített változata is forgalomba került, hiszen a kínálat igyekszik lépést tartani a kereslettel. Személyes kedvencem a gránátalmás/magnóliás fehér tea.

Trendek természetesen már a teák világában is léteznek, hiszen a Földön a teafogyasztók tábora igen népes, több milliárd embert jelent. A tavalyi év dobogósa például ízesített kategóriában a csokis és a kávés íz volt. Németországban az újságárusoknál már tea szaklapot is lehet kapni, emellett számos teakiállítást is szerveznek. Bár Európában a tea első kedvelői az angolok voltak, és manapság sem lenne meg egy igazi angol tea nélkül, a tea valójában már egész Európát meghódította.

Mi magyarok is lassan megszeretjük a teaházak nyugodt légkörét, a teák kifinomult ízlésvilágát. Bár még mindig széles körben fogyasztjuk a „nem tea” teákat (pl. gyümölcsteák, gyógyteák), de boltunkban és teaházunkban az utóbbi években örömmel tapasztaljuk, hogy mind a zöldteák, mind a natúr feketeteák iránti érdeklődés folyamatosan növekszik.

Vásároljon nyitott szemmel, kóstoljon új teákat nyílt szívvel, teázzon békés hangulatban! Egészségére!

Lord Tennyson Teaház

Facebook
WhatsApp
Email

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!