„Hallásébresztés” diszlexia ellen
A tünetek közismertek, az okok azonban kevésbé. A szakirodalom szerint a tüneteket 20%-ban a hallás, 20%-ban a látás, a maradék 60%-ban pedig mindkét érzékelési forma sérülése okozza. A diszlexiások hallás- és látásvizsgálatának eredménye azonban gyakorlatilag nem tér el az átlagnépességétől.
Az ép hallás a nulla decibelnél található, ami nem a csendet jelenti, hanem azt a leghalkabb hangot, amit az átlag már éppen észlelni képes. Jobb hallásvizsgáló eszközök még ennél halkabb hangot is tudnak adni. Amennyiben a páciens ezeket is meghallja, úgy az átlagnál „jobb” füle van, ami nem feltétlenül öröm. A túlérzékeny frekvenciák meghallása az ún. kellemetlenségi küszöb csökkenését is jelenti, ez normális esetben 90-100dB-nél jelentkezik, túlérzékenységnél akár 40-50dB hangnyomásnál is előfordul – ez egyébként a társalgó beszéd szintje.
Ha ezt a teóriát összevetjük a klinikai tapasztalattal: a fülüket befogó autisták képével, a különféle beszédértési zavarokkal küzdő – egyébként „ép hallásúnak” minősített – gyermekek állandó visszakérdezésével, a diszlexiások hangzótévesztéseivel, vagy azzal a jelenséggel, hogy hibáik csökkennek, ha viszonylag halkan és lassan diktálunk nekik, akkor belátjuk, hogy a jelenség mindenképpen további kutatásra érdemes.
A téma kutatására hazánkban önkéntes kutatócsoport alakult, melynek tagjai 5 év alatt 1000-nél is több, saját – világszerte is újdonságnak számító – módszereikkel folytatott vizsgálatot végeztek. Bebizonyosodott, hogy számos rendellenesség – diszlexia, diszgráfia, figyelemzavar, hiperaktivitás, beszéd- és nyelvi zavar, sőt az autizmus is – alapvető érzékelési zavarokra vezethető vissza.
Elsőként arra kerestük a választ, igaz-e, hogy a disz-lexiások fülében egyes hangok tovább szólnak a kelleténél, tehát egy szó végére érve például még mindig az első szótagot hallják, így aligha fogják megérteni a szót.
Egyszerű technikánk, a „szünetelő” vizsgálat során az egymás után elhangzó zörejek közé szüneteket iktattunk be, időnként pedig folyamatosan szólt a zörej. A vizsgált személynek el kellett döntetnie, hogy folyamatos, vagy megszakított hangot hallott. Kiderült, hogy a diszlexiások, és nem diszlexiások szünet-érzékelése között nagyságrendi különbség van. A diszlexiások döntő többségének a normális ezredmásodpercnyi idő helyett tízszeres, azaz századmásodpercnyi szünet szükséges ahhoz, hogy két egymás utáni hangot ne egybefolyva, hanem külön érzékeljenek.
Mi történik, ha egy disz-lexiásnak diktálnak? Eleinte feszülten figyel, és eszével, kombinációs készségével próbálja kiegészíteni a hiányos információt. Aki feszülten figyel, hamar elfárad, s ha elveszti a fonalat, feladja, és máris ő lesz a „figyelemzavaros gyermek”, feláll, kiszalad az osztályból, vagy a padtársát lökdösi, s kész a „magatartászavar”, napjaink egyik legnépszerűbb diagnózisa – figyelemhiány – hiperaktivitás – rendellenesség.
A „szünetelő” vizsgálatra még számos, egyre finomabb vizsgálati technikánk épül, melyek segítik a pontosabb diagnózis felállítását. Jelenleg a „hallásébresztésnek” nevezett módszer hazai bevezetésén dolgozunk, melyhez még sok anyagi-technikai akadályt kell legyőznünk.
Dr. Pataki László
fül-orr-gégész, foniater főorvos
