Keresés
Close this search box.

Ajak- és szájüregi daganatok

//

A szájüregi daganatok - gyakoriságukat tekintve - az egyik legdinamikusabban növekedő daganatcsoport. Amíg Magyarországon a 1949-1999 közötti 50 év alatt a daganatos halálozás „mindössze” 2,8-szeresére emelkedett, addig az ajak, a szájüreg és a garat daganatai okozta halálozás közel 6-szorosára nőtt, s gyakorisága még a 90-es évek folyamán is mintegy 70%-kal növekedett.

Amit az ajak- és szájüregi daganatokról tudni kell

A két legfőbb veszélyeztető tényező a dohányzás és az alkoholfogyasztás, de – nyár lévén – vegyük figyelembe, hogy az ajkakat érő napsugárzás ugyancsak növeli az ajakrák kialakulásának kockázatát, ezt elkerülendő, használjunk fényvédő krémet, ajakírt, szájbalzsamot!

Az alábbi tünetek esetleges megjelenése odafigyelést igényel, bár nemcsak daganatos betegség, hanem kevésbé súlyos problémák is okozhatják:

Kóros elváltozás esetén a diagnózis érdekében biopsziát végeznek, majd szükség esetén a szájsebész részben vagy egészében eltávolítja a kóros területet. Kezelési módként a műtét mellett sugárkezelés, illetve kemoterápia is szóba jöhet. A kezelés során a száj érzékennyé és fertőzésekre fogékonyabbá válhat, ezért minden szükséges fogászati beavatkozást kezelés előtt kell elvégezni.

A legújabb kutatások szerint a sikerrel kezelt szájüregi daganatos betegeken egy A-vitaminhoz hasonló anyag a későbbiekben meggátolhatja az újabb daganatok kialakulását.

Prof. Dr. Szabó György (lektor)

Facebook
WhatsApp
Email

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!