Keresés
Close this search box.

Férfiak – „turbósítva”

//

Laikusként azt gondolhatná az ember, hogy férfiatlan dolog intimtornára járni. Épp ellenkezőleg, az a férfi, aki szeretné férfiasságát, férfias erőnlétét, teljesítményét, hormonjai megfelelő működését hosszú távon megőrizni, sőt fokozni, a legkevésbé sem nevezhető nőiesnek, s ez már látványra is kiderül, a csoport tagjait szemlélve.

Női tréningre is kifejezetten azok jönnek, akiket érdekel a nőiességük, annak őszintébb megélése, akik az ebből származó örömöknek szeretnék jobban átadni magukat, akik tenni szeretnének női egészségük védelme érdekében.

Saját testi és mentális egészségünk megőrzése nem várható az orvostól. Az autó védelme is elsősorban a sofőrtől függ, a szerviz csak a hiba elhárításában segít. A gondos sofőr vigyáz autójára, okosan, körültekintően bánik vele, mert tudása van róla, s törekszik azt hosszú ideig jó állapotban megőrizni. Hol tanulják meg ezt a férfiak a saját testük kapcsán?

Nemrégiben egy vonaton, utazás közben írtam férfiaknak szóló könyvem aktuális részét. Egy fiatal férfi ült velem szemben, aki mindenképen beszélgetni szeretett volna, és kíváncsiskodott, hogy min dolgozom, mit írok. Amikor végre elárultam neki, akkor zavarba jött, és még utoljára megkérdezte, hogy miként tudok én a férfi szervekről írni, amikor én nem is rendelkezem velük. Majd ismét zavarba jött, amikor azt válaszoltam, hogy neki ugyan van prosztatája, de lehet, hogy én jobban tudom, hogy miként kellene azt védenie. Én ugyanis még soha nem találkoztam olyannal, akit édesapja részletesen felvilágosított volna a tanfolyamon hallható információkról, hiszen neki sem tanította senki ezeket az ismereteket.

A tréningen én, mint oktató, kicsit apjukként, anyjukként „üzemelek” a résztvevőknek. Mindegy, ki hány éves, a korosztály igazán változó. Van, aki soha nem volt még lány közelében, vagy csak most kezdte szexuális életét, vannak, akiknek nagy siker a szexualitásuk, de szeretnék ezt még fokozni, az átlagnál többet nyújtani, és megélni párjukkal, s olyan idősek is vannak, akik kifejezetten férfi szerveik egészségének védelme, karbantartása miatt jönnek, vagy már jelentkező kellemetlen tüneteiktől szeretnének megszabadulni. Egy közös a résztvevőkben: mindannyian férfiak, de férfiasságukban természetesen különbözőek.

Mi is különböző „ízű” nők vagyunk, természetesen a férfiak is egyéni „ízvilággal” rendelkeznek. Amennyiben képesek megélni a bennük lévő férfit, akkor tudják biztosítani a legnagyobb védelmet férfi szerveiknek.

Amikor a prosztata megnagyobbodik, vagy gyulladási hajlama lesz, elfajul, akkor a háttérben általában valami olyan ok áll, ami miatt a szexualitás bűntudatossá, vagy felfokozottá, esetleg épp erősen visszafogottá, görcsössé, szorongásossá válik. A nemi szervekre erősen hat minden olyan tényező, ami a férfi önérzetét negatívan érinti. Ez lehet egy veszteség-élmény, vereség elszenvedése, csalódás, a férfi energiák munkába temetése, amikor a túlhajszoltság következtében csökken a szexualitás, s így az abból származó öröm is.

A férfi tréning egyik hatása, hogy szembesít a saját szexuális igénnyel, annak felismerésével, hogy ez a funkció is védelemre, tudatos fejlesztésre szorul, játékosságot, kreativitást igényel – főként egy hosszú párkapcsolatban. Nagyon gyakori, hogy a férfi örülne a több szexnek, de a nő valamilyen okból hárít. Lehet, hogy számára nem extázis az együttlét, s bár az első években még így is szívesen összesimul párjával, de hosszútávon már semmi sem motiválja.

Gondoljuk csak el ugyanezt fordítva. Meddig lenne hajlandó egy férfi a kedvesével szerelmeskedni, ha az leginkább csak a nőnek jelentene örömet? Az öröm átélésére képtelen nő azonban visszahat férfi partnere öntudatára, s jelentősen meghatározza annak közérzetét. Ezért nagy segítség, ha a férfi mélyebben megismeri a nők szexualitását, és nem csupán a pornófilmekből ismert, látványra törekvő, külsőségekben megvalósuló „fogásokat” sajátítja el, hanem megtanulja annak a titkát, hogyan juttatható el a nő a csúcsra, esetleg többször is, esetleg máshogy is.

Közös öröm egyre magasabb fokon, változatosan történő megélése rendkívül erős kötelék lehet egy kapcsolatban. Miután a nők is keveset tanulnak saját szexu-alitásukról az édesanyjuktól, ugyanakkor tele vannak megfelelési törekvéssel, nekik sincs könnyű dolguk, viszont nagyon hálásak annak a partnernek, aki segít nekik felfedezni a szexuális elengedettséget. A nő szexualitása tehát erősen hat a férfira, és a férfié ugyanígy a nőre. Ezért a férfi tréning része a női oldalról való tanulás is, aminek hallatán még a legprofibb szerető sem haragszik, hiszen ha szereti partnerét, jó érzés számára, ha a nő öröme is fokozódik. Mindez jótékonyan hat a férfi „életérzésére”. Könnyebben képes venni az élet által állított akadályokat, ha elegendő örömtartalék van a hátizsákjában.

Az oda-visszahatásnak bizonyos esetekben a nő áldozatul is eshet. Gondoljunk csak azokra a férfiakra, akik „túl korán” jutnak el a csúcsra. Ennek idejét természetesen nem percekben mérjük, hanem abban a képességben, hogy a férfi meg tud állni, várva izgalmának csökkenését, hogy együtt haladhasson kedvesével, ahelyett, hogy – szándéka ellenére – hamarabb élje át a csúcsot. Amennyiben a nő azt érzi, hogy partnere időben nem kiszámítható, akkor ez növeli félelmét, ami egyúttal csökkenti az izgalom fokát. A tréning lényeges része a magömlés szabályozásában való ügyesség megszerzése, ami egészen „mesteri” szintig fokozható.

A tréning tornagyakorlatai emellett jótékonyan hatnak a prosztata egészségére, az izmok zárásának hatékonyságára a hímvessző és a végbél területén. A néhány perces tornasor erősíti az izmokat, tudatosabbá válik azok működtetése, ezzel frissebbé tesszük a keringést, ami élénkíti a potenciát, és javítja az alhasi szervek funkcióját.

Facebook
WhatsApp
Email

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!