A menopauzának az a sajátossága, hogy „természetes” folyamat ugyan, de sokakban – ám nem mindenkiben – kóros következményeket (pl. a csontritkulást) indukálhat.
A menopauzához közeledve sok nőnél jelentkeznek vérzészavarok, amik többnyire átmenetiek, de az elhúzódó vérzés mégis kivizsgálást igényel, mert oka nem csak a hormonális ciklus egyensúlyzavara, hanem például mióma, vagy – ritkább esetben – petefészek ciszta is lehet.
A hőhullám a köztudatban összeforrt a menopauza jelenségével. A nők egynegyedének nincs hőhulláma a perimenopauza időszakában, negyedüknél már a vérzés elmaradása előtt is fellép, míg ugyancsak negyedüknél hosszabb ideig: 5-8, vagy akár 10 évig is jelentkezhet. Többnyire azonban 1-2 év után érezhetően ritkulnak, majd el is maradnak.
Az éjszakai hőhullámok, illetve a hormoningadozások miatt gyakoribbak az alvászavarok, megbillenhet a hangulati egyensúly, erősödhet a depresszióra való hajlam, esetleg szorongás is. Vannak, akik a hőhullámok mellett vagy helyett zsibbadást, tompa fájdalmat éreznek a felkarban, a kezekben vagy a nyak és a váll izmaiban. Időnként előfordul a szem vagy a száj szárazsága. Ez utóbbival együtt az íz-érzékelés megváltozására, esetleg puffadásra, és – igen gyakran – étvágyuk túlzott megnövekedésére panaszkodnak a páciensek.
A petefészekhormonok hiánya természetesen kihat a szexuális vágyra, a libidóra is. Az elmaradt ciklus után pár hónappal, vagy 1-2 évvel hüvelyszárazság, illetve súlyosabb esetben a szeméremtest viszketése is jelentkezhet. A húgycső hámjának sorvadása akár már fél év alatt is elvezethet az inkontinencia (vizeletcsepegés) kialakulásához, ami a nők harmadánál-felénél okoz kisebb-nagyobb problémát ebben a korosztályban.
A bőr rugalmasságának elvesztése, a ráncok megjelenése a természetes öregedés részjelensége. Ehhez a hormonhiány csak kis mértékben járul hozzá, ezért ilyen indokkal hormonkezelés – mai ismereteink szerint – nem javallható. Kivételt képez a hajhullás bizonyos ritka esete a bőrgyógyásszal történt konzultáció alapján.
Hosszabb távú következmény, hogy a menopauza után felszedett túlsúly a has körfogatát gyarapítja. Az elhízás pedig 2-es típusú cukorbetegség előszobája lehet. A petefészekhormon hiánya miatt csökken a „védő” ún. HDL-koleszetrin szint, s növekszik a káros koleszterin aránya. Ha a diabetes rejtve marad, a tartósan emelkedett vércukor érték tovább rontja a vérzsírok összetételét, és közvetlenül is elősegíti az érfalban az eret szűkítő meszes plakkok kialakulását.
Mi dönti el azt, hogy valaki az érintett „sokakhoz”, vagy a „szerencsésebb” kevesekhez tartozik? Nem tagadható az örökletes hajlam, azaz a gének szerepe, és ugyancsak vitathatatlan a hormonhiány kórfolyamatokat előmozdító hatása is. Mindezeket azonban felülmúlja a minél korábban – akár kisiskolás korban – elkezdett megelőzés jelentősége.
Az ösztrogénnek egyértelmű védő hatása van a csont állományának megőrzésére, de ez csak a menopauza következményeként fellépő csontritkulás ellen véd.
Vitathatatlanul a hormonkezelés a klimakteriális panaszokra ma ismert leghatékonyabb, legszélesebb spektrumú és valódi kóroki szemléletből táplálkozó terápia. Abszolút javallatát – mai szemléletünk szerint – a súlyos menopauzális csontritkulás és a másra nem reagáló erős hőhullámok képezik, ahol az előnyök messze túlszárnyalják a rizikó mértékét. Rizikó tekintetében a legnagyobb publicitást az emlőrák kapta, holott számarányát tekintve nem érdemelte ki ezt.
Tankönyvi adat, hogy a méh nyálkahártya ciklikus élettani megvastagodását, és a terhes emlő mirigyjáratainak kifejlődését jórészt a petefészek (és a méhlepény) hormonjai okozzák. Korábban – egyik végletként – még az a vélekedés is napvilágot látott, hogy akár „úgymond” gyógyult emlődaganatos betegnek biztonsággal adhatunk hormonpótlást. Aki ezt elhitte, az bizony úgy járt, mint a strucc, amelyik homokba dugta a fejét…
Másik végletként, újabban a petefészek-hormonokat rákkeltőnek kiáltották ki, holott nem azok (nem karcinogének), azaz még véletlenül sem esnek egy kalapba azon környezeti ártalmakkal, melyek nap, mint nap érik a nőket.
Egy asszonynak, ha 80 éves koráig él, és semmiféle hormon tablettát nem szed 12% az esélye, hogy élete során klinikailag észlelhető emlőrákja legyen, azaz minden 9-ből 1 nőnél várható ez. (Országonként és régiónként némi eltérés lehet.) Ha hormont is szed, ez az esély 14%-ra emelkedik, azaz 8-ból 1 lesz az arány.
A hormonok viszont jelentősen csökkentik a combnyak- és a csigolyacsont-törések, valamint a vastagbélrák kockázatát. Ugye ezek sem szerepelnek a hölgyek „kívánságlistáján” úgy 50 felett?!
A hormonkezelésben részesülőknek évente meg kell jelenniük az emlőrák-szűrésen (mammographia), ami lehetővé teszi az esetlegesen kifejlődő elváltozások korai stádiumban való felismerését. Az idejében megkezdett kezelés a gyógyulás jobb esélyét nyújtja, szemben egy vizsgálatokra nem járó, hormont nem szedő hölgy későn felismert daganatával.
Az onkológiai rizikót is csökkenti, és a szív-érrendszeri komplikációk megelőzésében is igen hatékonynak bizonyult egy olyan növényi hatóanyag-csoport, amely az ún. növényi polifenolok közé tartozik. Ezek egy része erős antioxidáns hatással bír. Egy kis csoportjuk emellett képes az ösztrogén receptorához is kötődni, és bár hatékonyságuk messze elmarad a valódi ösztrogén hormon mögött, manapság elfogadott, hogy növényi ösztrogéneknek nevezzük őket. Ezek épp ott erősek, ahol a hagyományos hormonpótlás kudarcot vallott, azaz védenek a hormon-érzékeny tumorok kifejlődésétől, és hatékonyan megelőzik a szív-érrendszeri komplikációkat.
