Keresés
Close this search box.

Anyák és szex

//

Az anyaság normális esetben nem zavarhatja meg a női szerep megélését, hiszen a kicsinek apára is szüksége van, tehát az anya feladatát képezi, hogy az apát is megtartsa gyermeke számára. A jókedv, az ellazulás, az oldott hangulat férfi és nő között a szexuális kötelékeket is szorosabbra fűzi. Miért működik ez mégis másképp a gyakorlatban?

Tény, hogy napjainkban kitolódott a férjhez menés és a gyerekvállalás ideje. A mai lányok többsége 20–25 éves korában még tanul vagy első munkahelyén igyekszik helyt állni. Nagy részük hormonális fogamzásgátlót szed, és a „gyerek-témát”, ahogy ők mondják, 30-as éveik elejére tervezik. Aztán beindul a karrier, és egyre nehezebben hagyják ott a jól fizető állást. 35 éves korukban már a férjük (párjuk, mert nehezen kötnek házasságot) is elkezdi pedzegetni, hogy jó lenne egy gyerek „a karácsonyfa alá.” (Ezzel fejezik ki, hogy nem ünnep az ünnep, ha nincs kinek örömet szerezni, nincs kiért dolgozni.)

A Természet azonban nem „megrendelésre dolgozik”. Aki eddig mindent megtett, hogy ne foganjon meg, az nehezebben kerül áldott állapotba, csupán elhatározásból. Minél idősebb az ember, annál aggódóbb (lévén már sok negatív tapasztalata), ezért nehezebben viseli a kismamaságot, és a gyerekkel is mindent tökéletesen akar csinálni. A házasságokban gyakori, hogy a gyermek születése az addig harmonikus szexuális életet is felborítja. A nő elfoglaltabb, anyaként is sokat szorong. A végeredmény: a baba a házastársak között foglal helyet (még a közös ágyban is), a férj meg ettől férfiként befuccsol. A nő ezzel alapvető hibát követ el, hiszen a gyermeknek a házasságot erősítenie, s nem szétzüllesztenie kéne.

Valljuk be, nagyon nehéz a férjjel úgy törődni, mint korábban, mikor az anya energiájának nagy részét már a gyerek köti le. A Természet valójában csodálatosan gondoskodik az utódról: az anyát hormonálisan is úgy vezérli, hogy a szoptatás, a gyermek táplálása előbbre való legyen számára a szexnél. Az a férfi, aki megérti ezt, s emiatt nem rontja el véglegesen kapcsolatát a nővel, hosszú távra megalapozhatja a harmóniát. A gyerek egy éves korára ugyanis a nőnek már ugyanolyan fontos lesz a szex, mint korábban, ha sikerült addig jó viszonyban maradnia az apával, és megbizonyosodhatott arról, hogy annak nemcsak a szex a fontos!

Sok kismama tapasztalja, hogy libidója erősen hullámzik a terhesség különböző szakaszaiban. Mások egyre kényelmetlenebbnek érzik a szexuális együttlétet, ahogy vastagodik a testük. Vannak, aki szégyellik megváltozott testüket, pedig a férfiak nagy részét ez egyáltalán nem zavarja, sőt olyanokkal is beszéltem már, akik még kívánatosabbnak tartották terhes feleségüket, mint annak előtte.

A kismamák egy része a várandósság ideje alatt csupán gyengédségre, szeretetre vágyik. Mások épp ellenkezőleg: felszabadultan, minden addiginál nagyobb étvággyal élvezik a házaséletet. Ezt a megemelkedett hormonszint, valamint a nemi szerv tájéki fokozott vérbőség is előidézheti. Még az orgazmus-készség is fokozódhat, mivel a magzat méhen belüli elhelyezkedése nemi ingereket is kivált.

Sokakat foglalkoztat, hogy árthat-e a szex a kicsinek? Biztosan kijelenthetjük, hogy közvetlenül nem. A kisbabát védi a vékony, rugalmas magzatburok (benne a magzatvízzel) és a méh erős izmai. Ráadásul egy vastag nyálkadugó zárja el a méhszájat, és óvja a magzatot a fertőzések ellen. A pénisz és a magzat tehát még véletlenül sem érintkezhetnek. A baba egyáltalán nem bánja, ha szülei szeretik egymást! A harmónia, a szeretet érzése rá is hat, feltételezik, hogy maga az orgazmus a magzatban is örömérzetet kelt. Energetikai szempontból egyrészt a magzatnak kifejezetten szüksége van a férfi energiákra is, másrészt ez javítja a méh energetikai állapotát. Az anyaság a Jin, a férfierő, az apa pedig a jang energiát képviseli, s csak e kettő kiegyensúlyozottságával érhetjük el a harmóniát.

Dr. Pándy Mária
szexuálpszichológus, a Magyar Szexológiai Társaság titkára
20/933-66-69

Facebook
WhatsApp
Email

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!