A magzat körülbelül a 10. héttől érzi a bőrét ért ingereket. Az első mozgások után érdeklődni kezd a teste iránt. Forgolódik, bukfencezik a magzatvízben. S ahogy nő, elkezd a méh egyik végéből a másikba vándorolni, úgy, hogy lábával rúgja el magát a méhfaltól.
A 12–24. hét között ez jól látható az ultrahangos vizsgálatokon. A kicsik gyakran simogatják az arcukat, tapogatják a kezüket, karjukat és lábukat. Alkalmanként a szájukba veszik az öklüket, szopják az ujjukat, vagy játszanak a köldökzsinórral.
Orvosok szerint a magzatok a 24. héttől érzik a fájdalmat. A babákon jól látható, ha rosszul érzik magukat – amikor például kevés magzatvíz van körülöttük. Az ilyen babák általában csüngő, lógó szájjal jönnek a világra. Az érzelmek kifejezésének legkorábbi bizonyítékai azok a megdöbbentő képek, melyeket 24–25 hetesen megszületett, életképtelen babákról készítettek, akik a nyilvánvaló fájdalom jeleit mutatták, szemöldöküket összehúzták és grimaszoltak.
Sokáig azt gondolták az orvosok, hogy a sírás lehetetlen az anyaméhben, hiszen levegővétel szükséges hozzá. Nagyon ritka körülmények között azonban bejuthat levegő a magzat gégéjébe. A kutatók eddig száznegyven esetben tapasztaltak ilyen anyaméhbeli sírást, így felvették a magzati viselkedések közé. Ezek az anyaméhben regisztrált állapotok: a nyugodt alvás, az aktív alvás, a nyugodt ébrenlét, az aktív ébrenlét és a sírás.
Azt is megmérték, hogy fájdalom hatására a baba szívverése felgyorsul és eléri a 220 ütést percenként. Ikreknél néhány ritka esetben megfigyelték, hogy a kicsik verekszenek, s a kisebb, gyengébb magzat láthatóan elhúzódik testvére ütései elől. Sokkal gyakoribb, hogy az ikrek gyakran és gyengéden érintkeznek egymással. Egy híres kísérletben különböző nemű ikreket figyeltek meg órákon keresztül. A 20. hét tájékán odabent a puha melegben a kislány csendesen szendergett, míg a fiúcska nyugtalanul fészkelődött. A kisfiú szabályos időközönként felébresztette testvérét, aki egyáltalán nem haragudott rá. A gyerekek fejecskéjüket, arcukat egymáshoz dörzsölték, sőt megpuszilták egymást. A kicsiknek később, egy éves korukban az volt a kedvenc játékuk, hogy a szobájukban lévő függöny két oldalán állva egyikük elbújt, másikuk pedig megtalálta őt, és pontosan úgy kezdték el simogatni egymást, mint ahogy az anyaméhben tették.
A kutatások nyomán megdőlni látszik az a feltételezés is, hogy ha a terhes asszonyt férje vagy élettársa rendszeresen ütlegeli, a magzat csupán az anyai stresszt érzékeli. Sajnos ez nem így van. Az ilyen bántalmazás a babának valóságos fizikai fájdalmat okoz. A magzat tehát nemcsak azt érzi, ha valaki gyengéden az anya hasára teszi a kezét, hanem azt is, ha az anyát ütés vagy rúgás éri.
A kutatók arra a kérdésre is választ kerestek, hogy vajon álmodnak-e a magzatok. A koraszülötteknél végzett alvással kapcsolatos vizsgálatok rendkívül aktív álomtevékenységet mértek. Kiderült, hogy az álmodás folyamata a fogantatás utáni 30. héten az alvás teljes hosszát kitölti, ám ez az álommennyiség a születéshez közeledve fokozatosan csökken. A megfelelő időben világra jövő újszülöttek alvásidejüknek már csak 30%-ában mutatnak álomtevékenységet.
A babák a REM (gyors szemmozgás) fázisa alatt már az anyaméhben is élénken grimaszolnak, nyöszörögnek, rángatóznak vagy mosolyognak – feltételezhetően az álom jó vagy rossz tartama szerint. Talán még érdekesebb az a megfigyelés, mely szerint éjszakánként, amikor az anya álmodik, a magzat felhagy minden mozgással, mintha egy moziban ülve nézné a mama álomképeit, amikor pedig az álomtevékenység abbamarad, azonnal mozogni kezd.
A nyolcvanas évek derekán két magyar pszichoanalitikus, Hidas György professzor és Raffai Jenő doktor kidolgozott egy módszert, az anya-magzat kapcsolatanalízist, melynek segítségével jelentősen csökkenthető a születéssel járó traumák száma. Az anya-magzat kapcsolatanalízis során a kismamákat arra kérik, hogy próbáljanak ráhangolódni azokra az érzésekre, amelyek a babából áramlanak feléjük. Ez nagyon kemény, kitartó munkát igényel, később viszont ennek segítségével a mama képes lesz megérteni a baba üzeneteit, sőt megfelelően tud majd reagálni rájuk.
A módszer kidolgozói szerint a magzat kellemes vagy rossz közérzete az anyaméhben eredendően meghatározza később kialakuló személyiségét. Ahol sikerül a magzatkori traumákat, konfliktusokat kiszűrni, várhatóan kevesebb személyiségi problémával kell majd megküzdenie a felnövekvő gyermeknek. Fiatalemberként pedig nem kell majd energiáit a negatív hatások elhárítására fordítania, hanem kreatív irányba terelheti őket. Fejlettebb lesz az önismerete és erőteljesebb az empátiás készsége.
Az első „kapcsolatanalízises” gyermek ma már ötéves. A kisfiú sosem járt bölcsődébe, háromévesen egyből óvodába ment. Mindjárt az első napon, amikor belépett az oviba, olyan kérdéseket tett fel a többieknek, amilyeneket csak iskoláskorban szoktak a gyerekek. A kisfiú pillanatok alatt vezéregyéniséggé vált a csoportjában.
forrás: orvostkeresek.hu
