Keresés
Close this search box.

Szív-számok

//

Napjainkban a világ egyik legnagyobb egészségi problémája a szív – és érrendszeri (kardiovaszkuláris) betegség (CVD), amely mint vezető halálok, évente több mint 17,5 millió életet követel. Minden esztendőben mintegy 7,6 millió ember hal meg szívrohamban, 5,7 millióan pedig agyi vérkeringési zavarban (stroke).

40 éves korban minden három férfiból kettőnek, nőknél pedig minden másodiknak van esélye arra, hogy hátralévő életében bármely kardiovaszkuláris esemény következtében megbetegedjen. A közvélemény-kutatások alapján a stroke-rizikóval rendelkező betegek több mint fele úgy gondolja, hogy egy súlyos stroke sokkal rosszabb lenne számukra, mint a halál.

Sajnos Magyarországon ez a helyzet még rosszabb. Hazánkban a születéskor várható élettartam férfiaknál 8, nőknél 6 évvel marad el az európai értéktől, és a hazai évi kb. 130.000 haláleset felét okozzák a keringési rendszer zavarai. A szív – és érrendszeri halálozás mintegy 45%-kal (!) nagyobb, mint az EU 25 tagállamának átlaga. Ez azt jelenti, hogy kardiovaszkuláris betegség következtében minden nyolcadik percben elveszítünk egy magyar állampolgárt.

Becslések szerint a CVD okozta halálozások száma globálisan 2020-ra várhatóan eléri a 25 milliót. Napjainkban a szív – és érrendszeri megbetegedések a rokkantsághoz vezető tényezők közé tartoznak, és 2020-ra a jóslatok szerint az első helyen fognak szerepelni a kiváltó tényezők között.

Az egyre eszkalálódó egészségügyi költségekben is jelentős szerepe van a CVD-nek. 2003-ban az Európai Uniónak a kardiovaszkuláris betegségek és szövődményeinek kezelése megközelítőleg 169 milliárd euróba került, ugyanerre 2006-ban az USA-ban 403,1 milliárd dollárt költöttek.

A szív – és érrendszeri
betegségek kialakulásának
kockázati tényezői:

Biológiailag meghatározott

Életmóddal összefüggő

Általános, nem befolyásolható

Befolyásolható

Amerikai becslések szerint a négy kockázati tényezővel rendelkező kardiovaszkuláris betegségben szenvedők kezelési költsége több mint 30 ezer dollár, ugyanez azonosítható kockázati tényező hiányában 14 ezer dollár körül alakul. Nálunk az orvoslás költségei (ha nem számítjuk az egészségügyi személyzet jóval alacsonyabb bérét, és a kórházi komfort árát) ugyancsak világpiaciak.

Az alábbi táblázatban feltüntettük a legfontosabb kockázati tényezőket és azok egyenkénti megléte esetén a betegség kialakulásának valószínűségét (%-ban). Könnyen belátható, hogy a hazai lakosság körében igen gyakori panaszok közül már néhánynak az együttes megléte is 90% fölé viheti a kockázatot, ami magyarázatot adhat a hazánkban rendkívül magas szív – érrendszeri halálozásra. A kockázatok áttanulmányozása mindannyiunknak feladatot ad az egyéni veszélyeztető tényezők kiküszöbölésére.

Kardiovaszkuláris események kockázata:

Kóros vérzsírszintek 54%
Dohányzás 36%
Magas vércukorszint 12%
Magas vérnyomás 23%
Hasi elhízás 34%
Pszicho-szociális stressz 29%
Kevés zöldség-gyümölcs
fogyasztása 13%
Mozgáshiány 26%
Alkoholfogyasztás 14%

(INTERHEART-tanulmány alapján)
Magyar Hypertonia Társaság

Facebook
WhatsApp
Email

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!