Keresés
Close this search box.

Az 1000 papírdaru története

//

„Owens doktor leül egy karosszékbe Szadako ágya mellé. Hol az arcára, hol a kezére vetődik tekintete. Szadako nem vesz róla tudomást. Úgy tűnik, nem is tudja, hogy ott ül mellette, és feszülten figyeli kezének természetellenesen lassú mozgását.

Az 1000 papírdaru története

Owens, mint orvos, soha nem érezte még ilyen kínzónak tehetetlenségét a halállal szemben. Hetekig birkózott ezzel az alattomos halállal, a tizennégy éves kislányért. És mit ért el? Napokkal meghosszabbította a kislány életét. Most a 990. darvat hajtogatja – akaratának utolsó szikrájával. Neki pedig tehetetlenül kell néznie, amint ez az akarat megbénul. 1000 papírdarvat kívánt Szadako, és már csak 10 hiányzik hozzá, mert ezt az egyet, amelyet erőtlen ujjai hajtogatnak, még be fogja fejezni. És ha bekövetkezne a csoda? Ha megcsinálná a 10 hiányzó darvat? Talán meggyógyulna tőle?

Owens doktor próbálta elhessegetni a gondolatot, mely makacsul arra kényszerítette, hogy kívánja a lehetetlent: bárcsak sikerülne a kislánynak megcsinálnia mind a 10 darvat! Tudta, minden értelemmel ellenkezik a hit, hogy 1000 papírdaru erősebb a halálnál. De azt is tudta, hogy vannak szuggesztív erők, amelyek csodát művelnek. Már csak a kislány kezét nézte, amely ismét megpihent, ott nyugodott a takaró szélén a félig kész papírdaruval. Szadako be akarta fejezni a 990. papírmadarat. A halál megengedte, hogy teljesedjék a kislánynak ez a szerény kívánsága. Még egyszer visszalépett, hisz nem sürgette az idő. Szadako keze a papírdarvat tapogatta. Még most sincs készen? Szerette volna megnézni, de az éjszakás nővér megint elfelejtette felgyújtani a villanyt.

Hiszen éjjel van. Vagy nem? De az, egészen biztos. Szadako nem lát semmit. Valami enyhe ragyogás vibrál körülötte. Talán a holdfény? Szadako hangokat hall. Az egyik olyan ismerős. Ez anya hangja. Igen, ez anya. De miért sír? Örömében? Mert Szadakónak már csak tíz darva… Nem! Már kész! Már kész… mind az ezer! Most már meggyógyul… mindjárt… mindjárt… Sugárzó fénnyé változott az enyhe ragyogás. Szadako szeme nagyra tágult. Elmúlt az éjszaka.”

Halottja van mindannyiunknak. Mindannyian gyászolunk. Fenti idézet minden elhunyt gyermek emlékének szól.

Nyílt Mindenszentek – napi megemlékezést tartunk az Örök Gyermek Emlékműnél, (Pécs, Köztemető, Gyermekparcella – 2008. november 1. 17 óra), ahol a résztvevők hurkapálcán a földbe szúrhatják papírmadaraikat, és mécsest gyújthatnak a gyermekekért. A darvakra üzeneteket, neveket is lehet írni…

Szemem Fénye Alapítvány
tel.: 06-72/415-420

Facebook
WhatsApp
Email

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!