Keresés
Close this search box.

Karácsonyológia

//

Új tudományág van születőben: a christmasology – vagyis karácsonyológia. Kezdetben nem igen vették komolyan a karácsonnyal kapcsolatos pszichológiai, idegélettani, immunológiai jelenségekkel foglalkozó tudományos publikációkat, ám Dr. Best, a neves agykutató rámutatott arra, hogy bármilyen hihetetlen, a jelenségkör százmilliókat érintő probléma.

Karácsonyológia

Mint írja, manapság többen rokkannak meg a „karácsony-jelenséggel” kapcsolatban, mint a világ összes autóútján egy év alatt. Karácsony táján ugrásszerűen emelkedik a fertőző megbetegedések, infarktusok és bélrendszeri problémák száma. A riasztó statisztikák hatására napjainkban egyre több kutatóintézet foglalkozik a karácsony-effektus vizsgálatával.

E fiatal tudományág máris komoly eredményeket tud felmutatni. Többféle immunológiai zavart is leírtak már, például bejgli allergiát. Utóbbit viccnek is vehetnénk, ha nem neves allergológiai szaklapok számoltak volna be róla. A pszichés faktorok döntő hatására utal, hogy ugyanezen személyekben sem mákra, sem dióra nem mutatható ki antitest.

A karácsony-szindrómát szorongásos-depresszív zavarnak tekintik, melynek bevezető tünetei: növekvő nyugtalanság, fáradékonyság, ingerlékenység, kilátástalanság érzése. A szindrómát akkor diagnosztizálhatjuk, ha tartós alvászavar, étvágytalanság vagy kóros falánkság, folyamatos aggodalmaskodás, szorongásrohamok, leküzdhetetlen vásárlási kényszer tünetek közül legalább három egy időben fennáll. A karácsony-szindrómás betegeket gyakran jellemzi csökkent önértékelés, fokozott megfelelni vágyás.

Bostonban több esetet írtak le, melyben középkorú nőkön csomagolási kényszer uralkodott el. Férfi-specifikus tünet viszont a fenyőfavásárlás vagy -kivágás szenvedélye. Egy London melletti kisvárosban egy férfi lakásán kb. 150 kivágott fenyőfát halmozott fel. A férfi tettét semmivel nem tudta megindokolni. A karácsony szindróma azonban alattomos betegség, a felsorolt esetek kirívó példák. A kór általában december elején kezdődik, s mivel sok tekintetben a beteg hasonlít a karácsonyt boldog megelégedettségben ünnepelni készülő egészséges személyekhez, sokszor a környezetnek sem tűnnek fel az előjelek. A beteg régi sérelmeken gyötrődik, hogy mondjuk veje sosem hordta az inget, amit kapott tőle, vagy a nagy gonddal sütött bejgli porrá omlott, amikor fel akarták vágni. A vásárlási kényszer a betegség korai szakaszában jelenik meg, a páciens boltról-boltra jár, nyughatatlanul keresi az „igazit”. Az ajándékoknak sokszor mágikus hatalmat tulajdonít, a vásárlást néha jóvátételi cselekményként éli meg.

A karácsony szindróma egyik jellegzetes női altípusát főzéssel kapcsolatos téveszmék jellemzik. Gyakran évekre visszamenően sorolják vélt kudarcaikat, megszégyenüléseiket, mely traumák az Én megsemmisülésének érzésével járnak, és rendkívül erős szorongást keltenek. Enyhébb esetekben a beteg éjt-nappallá téve élelmiszereket vásárol, majd végtelen sütés-főzésbe fog. Mivel kultúránk támogatja ezt a női szerepet, a betegek sokszor évtizedeken át szenvednek anélkül, hogy környezetük felismerné a betegséget. A betegek befolyásolhatatlanná válnak, a legfeltűnőbb a „semmi nem elég” érzése. A beteg irreálisan túlméretezett mennyiségű ételt készít, majd szinte kiköveteli, hogy dicsérjék a főztjét. Leírtak olyan esetet is, amikor egy dél-kaliforniai asszony vadászpuskával kényszerítette családját az evésre.

Újabban az agyi vizualizációs eljárásokat is alkalmazzák, egy 2004-es vizsgálat „Látogató Rokonok Érkezése” helyzet szimulálása során mérte a megváltozott vérátfolyás mintázatát. Karácsony-szindrómás betegeket hasonlítottak össze normál kontrol személyekkel, s kiderült, hogy a rokonok megjelenésekor a betegek két agyterületen fokozott, míg egy másikban lecsökkent aktivitást mutattak.

Számos vizsgálat a rizikófaktorokat elemzi. Egybehangzóan a legveszélyeztetettebbek a nők. Férfiaknál inkább olyan eseteket ismerünk, amikor karácsonyeste, zárás után egy-két perccel heves indulatkitörések közepette próbáltak üzletekbe vásárlási céllal behatolni. Ez is arra utal, hogy férfiaknál inkább amnéziával kísért impulzuskontrol zavarról lehet szó. Nők esetén további lineárisan növekvő kockázatot jelent a családban élő gyermekek száma, valamint a szűkebb rokonság létszáma. Regressziós elemzések fokozott kockázatot jeleznek azon nők körében, akik már unokákkal is rendelkeznek.

Három kutatóközpont közös nyilatkozatban mutatott rá a média és a kereskedelem felelősségére a karácsony-szindróma rohamos terjedésében. Mint írják, arra fogékony személyek védtelennek a környezeti kihívásokkal szemben. Sokaknál az első rohamot egyszerű karácsonyi énekecskék, másoknál a kirakatban megpillantott csillogó ajándékdobozok, megint másokban az óriásplakátokon bemutatott feldíszített karácsonyfák vagy Télapók váltják ki.

A cikk folytatása itt olvasható:
http://www.tenyek-tevhitek.hu/karacsony.htm

Szendi Gábor
klinikai szakpszichológus
További info:
www.tenyek-tevhitek.hu
www.antidepresszans.tenyek-tevhitek.hu
www.pszichoterapia.tenyek-tevhitek.hu

Facebook
WhatsApp
Email

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!