Keresés
Close this search box.

Haj-megújulás

//

Sok éves hajgyógyászati tapasztalatom alapján úgy vélem, hogy nem csak a hajhullás, de az őszülés is a szervezet elváltozásainak mutatója. E folyamat megfelelő kezeléssel részben visszafordítható, részben pedig késleltethető.

Az őszülés folyamata

A haj festékanyaga a melanin, amely a hajhagymáknál elhelyezkedő bőrsejtekben (melanocitákban) termelődik, és apró csatornácskákon keresztül jut be a hajszálba. Amikor azonban a festéktermelő sejtek működése – valamilyen okból – alábbhagy, a hajszálba már nem festék, hanem apró légbuborékok szállítódnak a hajhagyma felől, aminek következtében a haj „megőszül”. Az így kialakult fehér hajszál azonban nem élettelen, sőt teljesen egészséges, csak éppen színanyagainak szintézise állt le.

Az őszülés negyven-ötvenévesen – férfiaknál valamivel korábban – kezdődik. Sorrendben először a halánték, később férfiaknál a szakáll, végül az összes hajszál deresedni kezd. Az ősz haj könnyen be is sárgulhat. Ez a jelenség gyakoribb a szőke hajúaknál, ugyanis az ő hajszálaik magasabb vas- és kéntartalommal rendelkeznek, ami az ősz szálakon fokozottabban láthatóvá válik. Kimutatták továbbá azt is, hogy az ősz haj elszíneződésében a dohányzás és a légköri szennyezettség is fontos szerepet játszik.

Az őszülés lehetséges okai

Az őszülés nem feltétlenül betegség jele, hiszen egyszerűen az idősödéssel is járhat. A korai – már a felnőtt élet kezdetén jelentkező – őszülés bizonyos esetekben örökletes tényezőkre vezethető vissza, de valamilyen hiány, funkcionális zavar, betegség is állhat a hátterében. A tartós stressz, a váratlan lelki trauma és a hosszabb időn át fennálló szorongás is elősegítheti az őszülést, és/vagy a hirtelen nagy tömegű, vagy tartós hajhullást, hajvesztést, azaz a hajhullással nem járó mennyiségi csökkenést is. Ilyenkor megváltozik a fejbőr vérellátása és anyagcseréje.

Egyrészt az adrenalin hormon szintjének csökkenésével, a vérerek már nem juttatnak megfelelő mennyiségű vért a hajhagymákhoz, így fokozatosan leállhat a hajhagymák hajtermelése és a hajfesték termelése is. Másrészt a tartós stressz akadályozza az emésztőrendszer működését, felemészti a szervezet B-vitamin készletét, ezáltal felgyorsulhatnak a bőr öregedési folyamatai, a haj őszülése, megkevesbedése pedig az átlagosnál korábban következhet be.

E folyamathoz járulhat hozzá még az egészségtelen táplálkozás, melynek következménye az emésztőrendszer rossz működése, s az emiatt kialakuló hiányállapotok. Talán hihetetlenül hangzik, de bizonyos életmódbeli változtatásokkal, speciális kezelésekkel, és nem utolsó sorban, a stressz megszűntetésével vagy helyes kezelésének megtanulásával elérhetjük, hogy hajszálaink visszanyerjék eredeti színüket.

Vannak olyan gyógyszerek, melyek a haj őszülését lassíthatják, vagy visszafordíthatják B-vitamin komplex készítménnyel és más vitaminokkal, ásványi anyagokkal együtt alkalmazva. (A leukémiások kezelésénél alkalmazott egyik gyógyszer meglepő mellékhatása például a haj eredeti színének visszaállítása.) Homeopátiás szer is létezik a kifehéredett hajtincseket „visszaszínezésére”. A réz-kolloid fogyasztása – a tapasztalatok szerint –ugyancsak visszaállítja a haj eredeti színét, és akupresszúrával is eredmény érhető el, sőt ezúton még a haj mennyisége is növelhető, a vérkeringés javításával.

A külsőleg alkalmazott készítmények mellett érdemes hajszín-regeneráló, őszülés elleni, hajerősítő, kopaszodást megelőző komplex kúrát végeznünk, mellyel visszafordíthatjuk, illetve megelőzhetjük a kóros folyamatokat. Az érdeklődők számára elküldjük a módszer komplex leírását, melynek ismeretében el tudják dönteni, hogy szeretnének-e részt venni az intenzív kúrán. A fél éves kúrához szükséges őszülés/hajhullás/kopaszodás stop info-szérumot, valamint a kiegészítő kezeléshez javasolt őszülés/hajhullás/kopaszodás stop info-krémet minden jelentkező – aki vállalja, hogy az intenzív kúrát a javasolt módon elvégzi – térítésmentesen megkapja. Jelentkezni a 06-20/9640-830 és 06-30/754-5417 telefonon, vagy a vikica01@t-online email-címen lehet.

Kis Éva
holisztikus hajgyógyász,
skalpdiagnoszta, természetgyógyász
www.nicehajgyogyaszat.hu

Facebook
WhatsApp
Email

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!