Keresés
Close this search box.

Nassolás, mint stresszoldás?

//

Miért nassolunk? Milyen erő bír rá minket, hogy akkor is együnk, amikor nem vagyunk éhesek? Egyáltalán mit igyekszünk ezzel csillapítani, éhséget, vagy valami mást?

A nassolás, kényszerevés ügyében végzett oknyomozásunknál induljunk ki a manapság szinte mindennapos túlhajszoltság és stressz témaköréből.

Maga a stressz nem más, mint a szervezet alkalmazkodó képességének, mentális és materiális válaszreakcióinak összessége. Meghatározott cél érdekében, meghatározott ideig történő lelki és fizikális erő-összpontosítás hatására, élettani folyamataink célzottan egy irányba mutatnak. A feladat megoldása után jönni kéne az ellazulásnak, az újratöltődés érdekében. A jól végzett munka – szellemi, fizikális vagy sport teljesítmény – után ún. eustressz állapota jön létre, olyan biokémiai anyagok (béta endorfinok, endogén opiátok, azaz „boldogsághormonok”) képződnek a szervezetben, melyek eredményeképpen helyreáll a hormonális egyensúly.

A társadalom jelentős részére mostanában sajnos nem a jól végzett munka utáni öröm a jellemző, hanem a bizonytalanság, sikertelenség, kudarc, elfáradás, elbizonytalanodás, a jövőkép-vesztés. A fáradtság, a kimerülés pedig élettanilag jelentős mennyiségű ATP-t – energiát – emészt fel. A stressz-hormonok folyvást működnek, de – sikerélmény hiányában – feloldásukra nem termelődik béta-endorfin.

Maga a megoldatlan élethelyzet is a szervezetben egy sor stressz-hormont halmoz fel, test és lélek állandó görcsben van, ami számos mentális és fizikális megbetegedés kialakulásához vezet. A megoldatlan élethelyzetek sokasága a tudattalanban és a felszínes tudatban is menekülő utakat keres. Emiatt sorra alakulnak ki azok a különféle pótcselekvések, amelyek valamilyen módon az emberben a mentális és fizikális megelégedettséget próbálják pótolni. A teljesség igénye nélkül ilyen a dohányzás, alkoholba menekülés, kábítószer használat, nassolás vagy kényszerevés, és a különféle szenvedélyek sokasága. Ezek közül talán az édességek utáni tudattalan vonzalom a leggyakoribb. Ennek a gyökerei életünk első hónapjaira vezetnek vissza. A kisgyermek édesanyja ölében az ún. ősbizalom állapotában van. Az anyai ölelés az ősbizalom forrásaként, valamint az anyatejben lévő tejcukor édes íze a tudattalanban, mint primer inprinting (elsődleges lenyomat) összekapcsolódik és mélyen rögzül. Teljesen érthető ezek után a bánatevő, nassoló magatartás, amely ezekhez a múltbéli gyökerekhez igyekszik visszanyúlni, és ott megnyugvást találni.

Ez a metódus átmenetileg működik is, azonban eredménye múlandó, sőt kérdéses, hiszen a „falást” követő gyors megnyugvás elmúltával, hipoglikémiás állapot alakul ki, ami ismét feszültséggel jár, ám „nassal” gyógyítható. Már ki is alakult az ördögi kör, az illető pedig egyre rosszabb helyzetbe kerül. A fokozott kalória-bevitel aktív sporttevékenység helyett – a lelki tényezők miatt – vélhetően inkább mozgáshiányos állapottal társul, így a felesleg nem kerül feldolgozásra. Ennek hosszú távú következménye a fokozatos elhízás, amely a metabolikus szindróma jól ismert többi elemét (pl. magas vérnyomás, cukorbetegség, zsíranyagcsere zavarok stb.) is maga után vonhatja.

A folyamat velejárója az elsavasodás, melyet maga a stressz is elősegít. Az erek a feszültség miatt görcsbe kerülnek, emiatt a sejtszintű anyagcsere valamennyi folyamata romlik. Az eredmény: krónikus fáradtság, melynek okán a szervezet itt is pótlást követel magának, s jön az édesség, ami – könnyen oldódó szénhidrátként – azonnal hasznosítható energiával szolgál. Az elsavasodás másik oka természetesen a táplálkozás, ezen belül is a sok állati fehérje. Mindennek természetes következménye a test szerte jelentkező gombásodás is.

Aki tehát sokat nassol, az lassan, de biztosan elhízik. A zsírszövet viszont nem termel ATP-t, ellenben nagyon nagy az energiaigénye, azaz egy olyan passzív, energiarabló szövet, amely elveszi az energiát a többi élettani folyamattól.

Minél stresszesebb az ember, annál többet nassol, közben azt állítja, hogy őt megnyugtatja a kövérség, s ha lefogy, ideges lesz. Ebben van is igazság, mivel a zsírszövet bizonyos fokú védelmet nyújt az idegrendszernek. Ám emiatt senkit nem biztatnánk elhízásra, a boldogsághormonok utánpótlására inkább aktív sporttevékenységet, természetjárást, esetleg táncot, kedvünk szerint választott hobbyt javaslunk, valamint kellő nyitottságot az örömteli emberi kapcsolatokra.

orvostkeresek.hu

Facebook
WhatsApp
Email

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!