Keresés
Close this search box.

Vísszérgondok

//

Sokan azzal nyugtatják magukat, hogy még bőven van idejük elkezdeni a rendszeres tornát, hiszen a visszér csak a nagymamák, az idősek problémája, ám ebben nem lehetünk egészen biztosak. Az első jelek ugyanis már a serdülőkorban is megjelenhetnek.

Vajon hol keletkezhet hiba a vénák működésében? A vénák apró billentyűkkel vannak ellátva, melyek teljesen a vénafalhoz simulnak, tehát nem akadályozzák a véráramlást. Amikor a vér nem a szív felé, tehát visszafelé áramlik, a billentyűk összezáródnak, tehát a vér visszaáramlása akadályozott. A folyamatot nagyrészt a szív pumpafunkciója tartja fent, a történések minden szívverésnél periodikusan ismétlődnek: kinyílnak és összezáródnak. Élettani körülmények között ez a mozgássor a vért a szív irányába segíti és megakadályozza, hogy az a végtagokban – főképp a lábfejben – összegyűljön. Kóros körülmények között a vér áramlása a szív irányába akadályozott, így az egy idő után összegyűlik a végtagokban

Ennek oka lehet egyrészt az, hogy lazábbak a kötőszöveti elemek, ami családi „örökség”. A másik ok, hogy gyengék a vénákat körülvevő izmok, melyek feladata, hogy segítsék a vér visszaáramlását. A két tényező egyenként, vagy együtt a vénák falának tágulatához vezet. Ez általában a mozgásszegény életmód, az ülő munka, a hosszan tartó egy helyben állás gyakori következménye. Életmódunkkal összefüggésben, manapság az is előfordul, hogy a visszerek már serdülőkorban kialakulnak.

Az erek rostjai tehát nem bírják a terhelést. Ahogy az ér tágul, a billentyűk már nem tudják elzárni a vér útját. A bőr alatt kék-piros villámszerű vonalak, vénatágulatok jelennek meg, melyet a köznyelv visszérnek nevez. Hosszabb idő elteltével a folyamat a mélyebben fekvő vénákat is eléri, mely már a végtag működési zavarát is okozhatja. E jelenséget nem szabad félvállról venni, mert megnövelheti a trombózisra, illetve az embóliára való hajlamot. A felduzzadt vérerecskék, melyekben lelassul a véráramlás, károsíthatják a bőr tápanyagellátását, és ennek akár lábszárfekély is lehet a következménye.

A megelőzés eszközei: a fehérje- és vitamindús táplálkozás és a napi rendszeres sporttevékenység, plusz „értorna” váltakozó hideg-meleg vízzel. Hosszas ülő-álló munkát végzők viseljenek elasztikus harisnyát, mely elősegíti a normális vénás visszaáramlást.

Már kialakult visszér esetén cél a helyzet súlyosbodásának megakadályozása. Érdemes ezért a lábakat gyakran felpolcolni, súlyosabb esetben véralvadásgátlót szedni, kerülni az elhízást, terhesség esetén pedig a túlzott súlygyarapodást.

Kezelési lehetőségek: az ér mesterséges elzárása kémiai úton, érbe injekciózott anyagokkal – ezt elsősorban felületes vénák enyhébb elváltozai esetén, főleg fiatalabb korban és csak egészséges embereknél alkalmazzák. Radikálisabb kezelési mód a tágult vénák sebészeti eltávolítása. Számos műtéti módszer ismert, melyeknek célszerűségük mellett az a hátrányuk, hogy a végtagon heg visszahagyásával gyógyulnak.

Visszérproblémák, illetve azok súlyosbodásának elkerülése érdekében fentieken kívül javasoljuk még kerülni a hosszas hőhatást (pl. túlzott napozást), a durva sportokat, illetve bizonyos hormonkészítményeket, kérjük ki ezért a kezelőorvos véleményét!

A mindennapos, célzott – lábakat igénybe vevő – testmozgás, és hideg-meleg lábzuhany mellett javasolhatunk még rövid – kb. 10 perces – szaunázást is, melyet, mindig hideg lábfürdő követ, továbbá visszerekre javasolt, gyógynövényes – vadgesztenyét tartalmazó – krémek alkalmazását.

orvostkeresek.hu

Facebook
WhatsApp
Email

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!