Keresés
Close this search box.

A klimaxról őszintén

//

Ugyan melyik nő ecsetelné szívesen, hogy elmúlt már ennyi, meg ennyi, és furcsa változásokat érez testében és lelkében. Bencze Ilona színművésznő minden mozdulatából, mosolyából mégis harmónia, derű és kiegyensúlyozottság árad. Azt mondja, szerencsés alkat, jól veszi az akadályokat, így például azt is, hogy egy évvel ezelőtt a hatvanadik születésnapját ünnepelte.

Bencze Ilona,
színművésznő:

– Az, hogy szám szerint éppen hol tartottam, sosem érdekelt. Én ma is úgy élek, mint tízen éve: teszem a dolgomat, és igyekszem jól érezni magam a bőrömben. Talán ez lehet az egyik nyitja annak, hogy egy nő minél egészségesebb lélekkel jusson át a változókoron, s fogadja el azokat a testi átalakulásokat, amelyek bizony látható nyomokat hagynak. Én is konstatáltam belőlük néhányat, de elfogadtam őket, vagy ha zavart, még intenzívebben kezdtem el mozogni, esetleg változtattam a táplálkozási szokásaimon. Nem pánikoltam, s erre szeretnék bíztatni minden változókorú nőt: ne szorongjon a korától, a változásoktól, vegye őket a lehető legtermészetesebben, és keressen magának értelmes elfoglaltságot. Hiszen végre eljött az az idő, amikor a gyerekek szárnyra bocsátása, a szakmai pálya beteljesítése után önmagával is foglalkozhat.

Persze a jeleket nem lehet figyelmen kívül hagyni. Az ember reggelenként nehezebben kel fel az ágyból, néha a dereka vagy az ízületei üzennek, de hát ez is természetes folyamat, hiszen az évek múlásával szervezetünk is elhasználódik.

Dr. Szendei György,
szülész-nőgyógyász, endokrinológus:

– Orvosi szemmel is, a menopauza tüneteit enyhítő teendők közül az egyik leglényegesebb elem az életmódváltás, táplálkozásunk átalakítása. Az EU országaiban, az utóbbi évtizedben a nőknek jó esélyük van akár 80 évig is élni. Nem mindegy, hogy az 50. év körül jelentkező menopauzát, majd a további 30 évig tartó hormonhiányos állapotot hogyan élik meg – ebben pedig óriási jelentősége van az életformának, az ideje korán megkezdett öngondoskodásnak. Az ösztrogénszint csökkenésével egyidejűleg ugyanis emelkedik a káros, LDL-koleszterinszint, amely hosszú ideig tünetek nélkül okoz érrendszeri elváltozásokat.

Kiegyensúlyozott táplálkozással, kiemelten növényi szterinek fogyasztásával csökkenthető a koleszterinszint, pláne, ha ezt rendszeres mozgással is kombináljuk, még az immunrendszer csökkent működése okozta fertőzésekkel szemben is védettebbek leszünk.

Nem szükségszerű, hogy egy nő elviselhetetlen állapotként, olykor a munkájára is alkalmatlanná válva élje meg a változókori tüneteket. Számos lehetősége van tenni ellene, részben életmódváltással, részben pedig a szakember javasolta terápiával. Indokolt, hogy a hölgyek idejében felkészüljenek a változókorra, hogy évente részt vegyenek a szűrővizsgálatokon (melyek életet is menthetnek), hogy tájékozódjanak és éljenek is a rendelkezésre álló lehetőségekkel. Hölgyeim, a menopauza minden nő életének hangsúlyos időszaka, figyeljenek hát önmagukra, hogy egészségesen és harmonikusan élhessék meg a változókort!

További info:
www.koleszterinszint.hu

Facebook
WhatsApp
Email

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!