Az élelmiszeripar gyorsütemű fejlődésével közel sem tart azonban lépést a mindennapi betevőre vonatkozó „társadalmi tudás”, azaz hétköznapi dietetikai kultúra. Mit együnk, hogy ne kelljen félnünk? – ez a kérdés egyre gyakrabban foglalkoztatja az embereket, ugyanis az étkezés – vagy még inkább az élelmiszerek – egészségi kockázatai egyre aggasztóbbnak tűnnek.
A gyógyászat és az „evészet” tehát egyre közelebb kerül egymáshoz. Nem véletlen, hogy az USA-ban közös hatóság – az FDA (Élelmiszer- és Gyógyszer Ellenőrzési Hivatal) – felügyeli a két rokonszakmát.
Nincs már messze az idő, amikor a fejlett világ polgárai személyi számítógépükön, bonyolult programok segítségével állítják majd össze az életkorukat, testsúlyukat, egészségi állapotukat, öröklött tulajdonságaikat és allergiáikat figyelembe vevő étrendjüket. Egyre több emberről derül ki ugyanis, hogy számára bizonyos ételek méregként hatnak (pl. hazánkban évente 1000-rel nő a lisztérzékenyek száma).
Az utóbbi években egy új fogalommal, a kockázatelemzéssel is megismerkedhettek a táplálkozástudomány művelői. Az étkezés egyben mindennapi kockázatot is jelent: amit elfogyasztunk, az szennyezett is lehet, s gyakran előfordul, hogy nem is tartalmazza a számunkra életbevágóan fontos tápanyagokat. Mielőtt tehát nekilátnánk egy csábító, ízlelőbimbóinkat csiklandozó ételkülönlegesség elfogyasztásához, érdemes elgondolkodnunk azon, hogy rendelkezünk-e megfelelően hatékony eszközökkel, az áhított étellel magunkba bevitt szennyeződések eltávolítására?
Gyakran hallunk manapság az egészséges életmódra nevelés hiányáról az iskolákban. Kétség kívül, az egészségtan nem elengedhetetlenül fontos felvételi tantárgy a középiskolákban és az egyetemeken. Ha viszont ezt a tantárgyat nem tanulja meg a gyerek, akkor nemcsak az életminősége romlik, mert betegségekkel fog küszködni, hanem az életideje is csökkenni fog.
Ennek jól látható bizonyítéka, hogy Magyarországon a férfiak átlagéletkora 10, a nőké 7-8 évvel alacsonyabb, mint tőlünk pár száz kilométerrel nyugatabbra. Azokban az országokban élő emberek nem csupán tovább élnek mint mi, hanem hosszabb ideig is maradnak egészségesek.
Ma már nyilvánvaló, hogy az ország gazdasági teljesítőképessé-gének a legfontosabb meghatározója a humán erőforrás minősége. Nos, ha az egészségtelen életmód következtében egy 45 éves embert le kell százalékolni, akkor elveszítünk egy munkaerőt, aki értéket termelhetne, és kapunk egy fiatal nyugdíjast, akit el kell tartani.
Az embereket meg lehet tanítani a betegségekhez vezető út elkerülésére. Az elméletet sokan remekül tudják, könnyedén felsorolják, hogy mik az ajánlott élelmiszerek, és melyeket érdemes inkább elkerülni. A hétköznapi gyakorlatban viszont sokkal nehezebben mennek a dolgok – helytelen szokásaink gyakran felülkerekednek.
Napjainkban már senki sem kérdőjelezi meg azt, hogy szoros összefüggés van táplálkozásunk és egészségi állapotunk között. A kérdés csupán az: mit is értünk egészséges táplálkozás alatt?
150 évvel ezelőtt a kenyér például még teljes őrlésű lisztből készült, szemben a ma használatos fehérliszttel, amely csak a búzaszem maghéjától és csírakezdeményétől megfosztott keményítő részéből áll. Ugyanez a tendencia tapasztalható a többi feldolgozott élelmiszer, és azok egészségre / betegségre gyakorolt hatásával kapcsolatban is.
A mai – mennyiség és választék szempontjából tapasztalható – élelmiszer túlkínálat körülményei között talán nehezen megvalósítható, hogy napi táplálékunk minél nagyobb arányban friss, nyers, vagy minimális mértékben feldolgozott ételekből álljon. Azonban az egészségmegőrzés és a hosszú élet mindannyiunk számára tán elég fontos cél ahhoz, hogy ne csak az elmélet szintjén, hanem a hétköznapi gyakorlatban is tegyünk ennek megvalósításáért.
