Keresés
Close this search box.

Tanácsok valóban fogyni vágyóknak

//

Tudjuk, hogy elhízni veszélyes, és hogy ennek kockázata a korral egyre növekedik. Azt is tudjuk, hogy diétázni kellene, ám ez sokunknak valahogy nem sikerül. A kezdeti, átmeneti sikereket gyakran kudarcok követik – pár nap alatt visszahízzuk az épp leadott kilókat, erről persze hallgatunk. Talán segíthet Önöknek, ha tisztázunk néhány fontos alapfogalmat.

Érdemes tudnunk, hogy a diétának – mennyiségileg – milyen fajtái vannak, illetve nincsenek, mert tiltottak:

Diétánkat a következő arányok szerint állítsuk össze:

Teljes absztinenciára viszont nincs szükség, napi „fél cent” töménnyel, egy pohár sörrel vagy két deci borral azért megnyugtathatjuk diétától feszült idegeinket.

Sokszor leírtuk már, hogy a nem természetes élelmiszereket, amelyekben több a vegyi úton előállított konzerváló, színező, ízesítő anyag, mint a valódi élelem, egyszerűen el kéne felejtenünk.

A napi kalóriaszükséglet kiszámítása – az alap: férfiaknál 900 + 10 x testsúlykg, nőknél 700 + 7 x testsúlykg, melyet megszorzunk ülő életmódnál 1,2-del, közepes fizikai aktivitás esetén 1,4-del, nehéz fizikai munkánál pedig 1,8-del. A legfontosabb, számokban nem mérhető kellék pedig a türelem és kitartás.

Dr. Nemes János
gyermekorvos, kardiológus
Korkontroll.hu

Facebook
WhatsApp
Email

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!