Keresés
Close this search box.

Ideje „lassítani”!

//

Az adventi időszakban különösen szembetűnő, hogy elcsendesedés, befelé fordulás helyett, milyen gyorsasággal pörög körülöttünk a világ, s benne az emberek. Ennek persze jól látható, és bőrünkön érezhető jeleit, sajnos mindannyian magunkon hordozzuk.

Észrevették-e már, hogy az orvosi rendelőkben – ahol az ember egyharmad részét képező fizikai testének a különböző részeit kínzó tüneteket próbálják kisebb-nagyobb sikerrel elnyomni -, de főként a kardiológiai rendelésen a páciensek komoly hányada 30-40 év közötti. Jólöltözöttek, jól tápláltak, a frizura és a mobiltelefon a legújabb trend szerint való. Aztán kiderül róluk, hogy a bank-, vagy egyéb „siker”szférában dolgoznak, éjt nappallá téve, fáradságot nem kímélve hajtják a virtuális fizetőeszközt, mely az anyag egyre nagyobb mélységébe húzza le őket – mert ugye, ma ez az életforma a „trendi”.

A szünet nélküli feszültség, szorongás, aggodalom, netán düh (veszteglés a csúcsforgalomban, munkahelyi nézeteltérések stb.) előbb-utóbb manifesztálódik a fizikai testben, figyelmeztetve gazdáját, hogy ideje lassítani, sőt néhány percre mindennap meg is állni, hogy egyensúlyt teremtsünk létezésünkben.

Ezen embertársainknak az irodájába, autójába érdemes lenne „A halotti leplen nincs belső zseb!” jelmondatot felírni, emlékeztetve őket arra, hogy ide a Földre játszani jöttünk, mindössze 60-80 évünk van rá, hogy átrendezzünk dolgokat, de ahogy üres kézzel jöttünk, úgy is fogunk továbbhaladni innen. Életünk pillanatról-pillanatra csak az örök jelenben zajlik, amit értékessé, csodássá tehetünk. Kérdés: hogyan?

– Először is: át kéne értékelni világunkat, tudatosítani, hogy az első számú érték mi magunk vagyunk, mi emberek, s nem a pénz. Ez a legfontosabb pont.

– Ha ezzel már azonosulni tudunk, akkor biztosítsunk magunknak (mert más nem fog!) legalább napi 2×15 percet, amikor senki nem zavarhat meg bennünket. Szánjuk ezt az időt magunkra, figyeljük meg magunkat tetőtől talpig, és ellenőrizzük, milyen érzelmek és gondolatok uralják elménket! A cél ugyanis az, hogy mi magunk tudjuk uralni elménket, gondolatainkat!

– Ügyeljünk arra, hogy evés közben ne telefonáljunk, ne olvassunk! Az evés (is) egy szent cselekedet, tökéletes lehetőség a nyugalom, a belső béke megélésére.

– Iktassunk be minden napunkba egy órát, amit szabad levegőn, megfelelő intenzitású testmozgással töltünk. Ez sose legyen kényszer, csak amennyi jól esik. Észre fogjuk venni, hogy amint természetes környezetben vagyunk, energiaszintünk emelkedik, azaz „töltődünk”.

– Zuhanyozzunk „tudatosan”, lássuk, érezzük, hogy a víz kívül-belül kiold, lemos minden sötétséget, negatívumot, fájdalmat. Akár mantraként is mondogathatunk ilyen megerősítő kis mondatokat a tusolóban. Fontos, hogy rendszeresen tegyük ezt meg önmagunkért. Az egyensúly, a belső béke helyreállítása – s ezzel a mindennapos feszültség föloldása – egész éven át, de főként az Adventi hetekben, Karácsonyra készülve, különösen időszerű. Mindez csakis tudatosságunk emelésével teremthető meg, melyhez sok sikert, békés ünnepeket kívánok!
Szeretettel

Melegh Gergely
spirituális gyógyító

Facebook
WhatsApp
Email

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!