Keresés
Close this search box.

Válaszd ki magad a sorsodat!

//

Ez a könyv sajátságos és különös dolgokról szól. A tartalma megdöbbentő, szinte hihetetlen. Öntől sem várja el senki, kedves Olvasó, hogy vakon higgyen benne, ám az itt bemutatott módszerek segítségével saját maga is ellenőrizhet mindent. Tegye meg, és alapjaiban rendül meg eddigi világnézete, a szerző ugyanis bebizonyítja, hogy A VALÓSÁG IRÁNYÍTHATÓ!

A sorsunk ellen harcolni nagyon fáradságos és hálátlan feladat. Erre azonban nincs is szükség, elég, ha a valóságnak azt a változatát választjuk, amelyik a legjobban tetszik nekünk. A transz-szörf elvei szerint az ember maga választja meg a sorsát, és nem kell küzdenie érte. A világ pontosan azt a folyamatot vezeti tovább, amelyet Ön a választása révén beindít. Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a külső körülmények uralkodnak rajtunk – pedig valójában épp fordítva van! Az ember belső valósága alakítja a külső valóságot, így tehát valóra válthatjuk vágyainkat, és megvalósíthatjuk álmainkat. A transz-szörf ugyanis a valóság irányításának rendkívül hatékony módszere.

Azt is mondhatjuk, hogy a valóság az életvonal szerint alakul, mégpedig mindig a kiválasztott kiindulási pontnak megfelelően. Mindenki azt kapja, amit választ. Sorsunk irányítása csak és kizárólag a választásunkon alapul. A transz-szörf megválaszolja azt a kérdést, hogy hogyan lehet meghozni ezt a döntést. Ennek a gyökeresen új szemléletnek a segítségével Ön is saját kezébe veheti sorsa irányítását, és akár a lehetetlent is elérheti.

„Mindenkinek lehetősége van tetszése szerint sorsot választani. Egyetlen tekintetben vagyunk szabadok, és ez a választás szabadsága. Mindenki azt választhatja, amit akar.”

A fenti idézet valóságtartalmában sokan kételkedhetnek, pedig szóról szóra igaz. Sokan a sorsot előre meghatározott történések fix láncolatának tekintik. Ez az elképzelés egyrészt nyomasztó, másfelől viszont rendkívül kényelmes, hiszen ha valami rossz történik velünk, mi moshatjuk kezeinket. Sokan nem elégszenek meg ezzel a magyarázattal és saját kezükbe veszik életük irányítását. Gyakran azonban ők sem járnak sikerrel. Vajon mitől lesz néhány ember sikeres az életben, míg mások folyton kudarcot vallanak?

Sikerünk abban áll, hogy ezeket az ingákat megértsük, így a nekünk megfelelő inga frekvenciájára tudjunk kapcsolódni, illetve kikerüljünk az energiarabló ingák hatásköréből. A transz-szörf technika segít, hogy kiválaszthassuk saját sorsunkat. Mindezt olyan könnyedén, ahogy egy nekünk tetsző könyvet leemelünk a polcról.

Valamennyien számtalan hibát követünk el életünk során, és ilyenkor arról álmodozunk, milyen szép is lenne visszatérni a múltba, és ezeket mind kijavítani. Időutazást ugyan nem tudunk ajánlani, mégis lehetséges, hogy kijavítsuk hibáinkat, egyfajta múltba visszavezető úton, tulajdonképpen azt mondhatnánk, hogy ez a módszer „előrevezet a múltba”. Készüljön fel a csodálatos és kellemes meglepetésekre.

A transz-szörf nem az önfejlesztés egy új módszere, nem a törekvés és igyekezet útja,- ezen az ösvényen egyszerűen megkapjuk a dolgokat. Nem az a lényeg, hogy megváltozzunk, hanem hogy visszatérjünk önmagunkhoz.

Facebook
WhatsApp
Email

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!