Keresés
Close this search box.

Tanácsok ízületi sérülések esetére

//

Sokan legyintenek egy-egy hétköznapi sérülés esetén – ó, csak megrándult, ez csak ficam – mondják – majd pihentetem. Nem is gondolják, hogy sokszor komplikált beavatkozásokkal hozható csak helyre a bajt, s ha bagatellizálják az esetet, hosszas, krónikus, néha maradandó sérülés lehet az eredmény.

“Egyszerű” ficam esetén, az ízületet alkotó csontok – sokszor az ízületi szalagokat is átszakítva – jelentősen eltávolodnak egymástól. Mindez gyakran jelentős fájdalommal is jár, és az ízület látható deformálódásához vezet, nagyobb duzzanatot és bőrelszíneződést okozva. Ízületeinket ugyanis sok puha, védő kötőszövet veszi körül, ráadásul meglepően sok szövetközi folyadék és vér is beszivároghat a sérülés helyére, így az nehezen mozgatható.

Korábbi traumás ficamot követően, a megnyúlt, meglazult ízületben már kisebb erőbehatásra is jelentkezhet újabb ficam. Tipikus helye a váízület, amikor akár egy rossz mozdulatra is kiugrik a helyéről. Sokszor a betegek maguk is megtanulják helyretenni a kiugrott csontot. Ám ha gyakran ismétlődik, a tartó apparátus fokozatos tönkremenetele, megnyúlása miatt, ők sem kerülhetik el az ízület műtéti helyreállítását.

Ám az is igaz, hogy a sport – segíthet is. Ha éppen a gyenge izomzat hajlamosít a ficamok kialakulására – márpedig hajlamosít(!) –, akkor az ízület körüli izmok megerősítésével csökkenthetjük a ficam esélyét. A testedzés előtt azonban senki ne sajnálja az időt a bemelegítésre! Ha meg már volt ficamunk, sportoláshoz használjunk fáslit, speciális ízületvédő eszközöket.

Nem élhetünk izoláltan, inkubátorban, ám józan határokon belül kötelességünk vigyázni magunkra.

Dr. Nemes János
gyermekorvos, kardiológus főorvos
korkontroll.hu

Facebook
WhatsApp
Email

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!