Tényként kezeljük, hogy egy gyermek világra jöttével „család születik”, ám a csecsemő szükségletei sokáig háttérbe szorultak. Manapság már tudjuk, hogy a születésnek és az azt követő időszaknak jelentős szerepe van a későbbi élet alakulásában, sok későbbi probléma gyökerét az akkori nehézségekre vezethetjük vissza. Az 1970-es évek végén Dr. Frank Lake bebizonyította, hogy bizonyos pszichés betegségek – például a klausztrofóbia – erős összefüggésben lehetnek a születéskori, vagy méhen belüli traumával. Kutatása során páciensei újraélték ezeket az élményeiket, és eközben tett felismeréseik sokszor jelentős állapotjavuláshoz vezettek.
Hasonlóképpen nagy hatással van a születésélmény a személyek későbbi problémákkal való megküzdésére. A gyerek első nagy döntése – az, hogy megszületik – mintájául szolgál későbbi döntési mechanizmusainak. Nagyon sokat elárul róla, hogy előbb, vagy később hozza meg ezt a döntést, azaz „idő” előtt vagy után születik. Ugyanilyen erős hatása van a későbbiekben annak, ha nem hagyjuk dönteni, vagyis mesterségesen indítják meg a szülést. Ha valamelyik gyermeknek több időre van szüksége ahhoz, hogy felkészüljön a születés megpróbáltatásaira, érdemes türelmesen várni (természetesen, csak addig, amíg ez nem veszélyezteti a baba egészségét), hiszen akármilyen ártalmatlan beavatkozásnak is tűnik a burokrepesztés, ezzel mégis rákényszerítjük akaratunkat a gyermekre, elvesszük tehát tőle az irányítás esélyét.
Előfordulhat az is, hogy pont az anya az, aki még tartóztatná, magában tartaná a babáját, így megőrizve vele az egységet. Ilyenkor a pici általában szófogadóan, „jó gyermekként” vár a születéssel. A közelmúltban egy terminust jócskán túllépett kismama kérte a tanácsomat, el akarta kerülni a mesterséges beavatkozást, ám úgy tűnt, a babája valamiért még nem akar megszületni. Beszélgetésünk során elmondta, hogy ő igazából örülne, ha még néhány napot várna, hiszen csak akkor kap szabadságot az édesanyja, és szüksége lenne a támogatására. Megbeszélésünk szerint, szólt anyukájának, hogy inkább másnapra vegye ki a szabadságát, a kismamát pedig megkértem, hogy relaxált állapotban, a picire figyelve, „mondja” meg neki, hogy nyugodtan megszülethet, az anyukája felkészült az érkezésére, már nem kell tovább várnia. Másnap délelőtt végül minden probléma nélkül megszületett a kislány.
Az anya–gyermek kommunikáció már a méhen belül is igen jelentős, persze nem a későbbi, megszokott formájában. Hiába mondaná el a kismama a szándékait a hasa felé fordulva, valószínűleg kevés eredménye lenne. Csendes befelé fordulással, a picinek szentelt teljes figyelemmel, az érzések szintjén zajlik a „párbeszéd”, méghozzá megdöbbentő eredményességgel. A babára nem csak anyja egész fizikai valója, de annak érzései, gondolatai is hatással vannak, így például az anya félelmei benne is megjelennek. Erre jó példa egy olyan kismama, aki idegenkedett még a gondolatától is annak, hogy egy csecsemőnek fejjel lefelé kellene lógnia, hiszen a „fejébe megy a vér”. Nem volt meglepő, hogy magzata ülő pózban, farfekvésesként készült megszületni. Amint azonban az anya megértette, hogy a babáknak kifejezetten jó az anyaméhen belül ez a pozíció, „megbeszélte” vele, hogy jobb lesz neki fejjel lefelé, és – hihetetlen módon – a gyermek valóban megfordult.
További kísérletekben újszülött, inkubátorban tartott csecsemőket vizsgáltak, és azt találták, hogy egészségükben jelentős javulás állt be, ha szívdobogást játszottak le nekik magnóról – ellensúlyozandó az anyai közelség megvonását. Hasonló kísérletben, az inkubátorokat gépekkel tartották mozgásban, mintha élő személy ringatná a babákat. Ez a módszer is állapotbeli javulást hozott, és minkét kísérlet esetén, a csecsemők sokkal kevesebbet sírtak. Természetesen mindezek nyomába sem érnek annak a hatásnak, ha születésük után édesanyjukkal, vagy más személlyel testi kontaktusban lehetnek. Fontos ezt kihangsúlyozni, hiszen például császármetszés esetén, az anya ritkán veheti rögtön karjaiba a gyerekét, ám ha az apa öleli magához, ugyanúgy visszaadja a pici biztonságérzetét, és kielégíti bőrkontaktus iránti igényét.
Bár egy újszülött tökéletesen kiszolgáltatott, s emiatt hajlamosak vagyunk a tulajdonunkként tekinteni rá, fontos azonban megjegyeznünk, hogy nem ő a mi gyermekünk, hanem Mi vagyunk az Ő szülei.
Illés Szilvia
dúla, mediátor
Dúlatanácsadás: illessz@gmail.com
