Keresés
Close this search box.

A csontok élete

//

A csontoknak kiemelkedő szerepe van nemcsak a mozgásban, de a vázizomzat és az egész test megtartásában, valamint – szivacsos állományánál fogva – a vér és az immunrendszer sejtes elemeinek termelésében. A csontok életében viszont a nemrég felfedezett K2-vitaminnak van kiemelkedő jelentősége, cikkünkből az is kiderül, hogy miért.

A csont épülése és lebontása folyamatosan, egymással párhuzamosan zajlik, a „csontbrigádban” tehát csontépítő és csontfaló sejtek egyaránt találhatók. A csont anyaga szerves és szervetlen részből áll. A szervetlen rész egy kristályos szerkezetű kalcium hydroxil-apatit kristályból áll, e köré épül a rugalmasságot adó szerves része, mely egy kollagén hálózatból áll. A hidroxil-apatit rács szerkezetbe 85%-ban kalcium-foszfát, 10%-ban kalcium-karbonát, kis mennyiségben magnézium, klór, fluor épül be, felületéhez magnézium, nátrium-karbonát és citrát kötődik.

Sokáig csak egyféle K-vitamint ismertünk. Ma már tudjuk, hogy a K-vitaminok családjába tartozik az elsősorban véralvadásban szerepet játszó K1-vitamin (phylloquinon) és a többféle funkciót ellátó K2-vitamin (menaquinon). Ezek közül az instabil, és az adott formában, a természetben is csak ritkán előforduló K2-vitaminok közül is a hetes molekula, a menaquinon-7 az, amely bizonyítottan elősegíti az osteocalcin aktivizálását és ez által a kalcium hatékony beépülését a csontszerkezetbe.

Időskorban a csontépítés és lebontás egyensúlya a csontlebontás irányába tolódik el. A csontritkulás folyamatát gyorsítja a kor előrehaladtával csökkenő kalciumfelszívódás, a bőr csökkenő D-vitamin termelése és a csökkenő ösztrogén hormonszint is. A csontok veszítenek sűrűségükből, porotikussá, törékennyé válnak. Az idős emberek igen gyakran kerülnek kórházba csípőcsonttörés miatt. 65 év felettieknél mintegy 33%-os gyakorisággal fordul elő elesésből eredő csonttörés.
A csontritkulás és az ebből eredő csonttörések megelőzése, kivédése érdekében fontos a kalcium, illetve a D- és a menaquinon-7 vitaminok megfelelő napi pótlása. Mivel a természetben többnyire csak az erjesztett szója tartalmaz menaquinon-7, azaz K2-vitamint, így annak pótlása szükségessé válhat a kalcium és D-vitamin komplex pótlása mellett.

Dr. Kristóf Margit
gyermeksebész szakorvos

Facebook
WhatsApp
Email

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!