Keresés
Close this search box.

Nobel-díjat kaphat a magyar találmány!?

//

Dr. Hummel Zoltán felfedezte, miként tudnak a rostok több vizet megkötni és a bélcsatornában tartani.

Dr. Hummel Zoltán megfejtette a belső hidratáció titkát

Nobel-díjat kaphat
a magyar találmány!?

Testünk 70%-a víz, ennek kisebb része a plazmában és a sejtközötti-állományban található, nagyobb része pedig hidratációs állapotban, a sejtekben, fehérjerostokhoz kötötten van jelen. A béltartalomban is ilyen kötött víz van, mennyisége pedig függ az elfogyasztott táplálék rosttartalmától, illetve a bevitt folyadék mennyiségétől. Ha nem eszünk rostdús táplálékot, akkor a bevitt folyadék hamar felszívódik a véráramba, onnan pedig a vesékbe, ahol kiválasztódik. A kötött víz tehát számunkra sokkal jobban felhasználható, mert tovább hozzáférhető, mint az ivóvízben és ivólevekben lévő folyékony víz. Fontos tudni azt is, hogy a béltartalom állagát és továbbhaladási képességét a benne lévő kötött víz határozza meg.

– „Laboratóriumi kutatásaim során, amikor megismerkedtem a mikrobiális cellulózzal, melyet később PRIMBIOTIKUM-nak neveztem el, csak arról volt tudomásom, hogy a belőle készült gél ehető és egyedülállóan magas kötött víztartalma van. Azért figyeltem fel erre a tényre, mert kutatói pályafutásom folyamán az élő sejtek által megkötött vízzel foglalkoztam. Ha megiszunk egy pohár vizet, akkor annak a nagyobb része felszívódik, és csak a kisebb része marad a béltartalomban. Ha viszont elfogyasztunk egy kanál mikrobiális cellulózt tartalmazó gélt, azaz primbiotikumot, melyben csak néhány tized gramm cellulóz-mikrorost van, ami kocsonyássá teszi a vizet –, akkor a gélben lévő víznek csak a kisebb része szívódik fel, és a nagyobb része bennmarad a béltartalomban. Ez tisztító, hidratáló hatást biztosít a bélrendszernek, megteremtve a bélflóra kialakulásához és fennmaradásához szükséges közeget és optimális vízmennyiséget.”

Dr. Hummel Zoltán, PhD.
a PTE professzora

Önnek egészséges a bélflórája?

Ha állandóan fáradt, szélgörcsök gyötrik; annyira puffadtnak érzi magát, hogy már a nadrágját is ki kell gombolnia; nem tud megszabadulni súlyfeleslegétől és nem jó az emésztése, akkor érdemes egy alapos méregtelenítést végeznie, amit a belek tisztításával, rendbetételével ajánlott kezdeni. Csak a tiszta belekben és kötött víz jelenlétében élnek meg az egészségért felelős baktériumok.

Figyelmeztető tünetek:

(x)

Facebook
WhatsApp
Email

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!