Keresés
Close this search box.

Feng Shui a 21. században

//

A Feng Shui szószerinti jelentése: szél és víz. A mai ember gondolatvilágát tekintve, ez annyit jelent: környezet, és annak érzékelése. A kínai kultúra kialakulásának idején, az Ég és a Föld erőit sorsalakító tényezőnek tekintették, a Feng Shui gyakorlatát pedig művészetnek és tudománynak egyaránt. Milyen szerepe lehet mindennek modern korunkban, a 21. században?

Feng Shui
a 21. században

Régen az ember élete, megélhetése a föld termékenységétől, a napsütéstől és a rendelkezésre álló víztől függött, így korán elkezdték kutatni, hogyan tudnák kiaknázni a természet jótékony energiáit. Bizonyossá vált számukra, hogy sorsuk és egészségük szerencsés alakulásához olyan helyet kell választani életük színteréül, ahol ezekkel az energiákkal összhangban tudnak élni és gazdálkodni. A cél az volt, hogy megteremtsék a Menny, a Föld, és az Ember közötti szent harmóniát, mégpedig otthonuk és gazdálkodásuk helyének helyes megválasztásával.

A Feng Shui filozófiájának alapfogalmai közé tartozik a Bagua kifejezés, amely életünk 8 aspektusát jelenti. Ismerkedjünk meg az ábránkon látható egyenlő oldalú nyolcszöggel, melyet – mint a tortát – 8 szeletre vágtunk. Minden egyes cikkelyben egy-egy életterület foglal helyet, melyek leegyszerűsítve, az óra járásával megegyezően a következők: karrier, tudás, egészség, bőség, hírnév, párkapcsolat, kreativitás-gyerek, segítők.

A Bagua egyes cikkelyeiben az életterületek mellett trigramokat is találunk, melyek az ősi kínai könyv, az Iching filozófiáját tükrözik. A trigram nem más, mint három egymás fölött elhelyezkedő vonalból álló alakzat, amelynek vonalai lehetnek szaggatottak vagy egy hosszú vonalból állóak. Ezek a vonalkódok ősi titkos tudást hordoznak, segítségükkel a világ működésének törvényszerűségeit egy egyszerűnek tűnő képlettel le lehet írni. A jelenben zajló események bizonyíthatóak eme képletekkel, így következtetni lehet a jövőre, s ezért napjainkban is sok embert foglalkoztat a trigramok vizsgálata.

A Bagua trigram kódjai tartalmaznak többek között színeket, formákat, tulajdonságokat, testrészeket, számokat, ízeket, az idő múlását, hogy csak a legfontosabbakat említsem. Mire jó ez az egész?

Nos, a Feng Shui tanácsadó ezt a Bagua térképet helyezi fel a lakás alaprajzára, és állapítja meg a helyiségek helyes berendezésének kialakítását. Mi milyen színű legyen, avagy hol álljon az ágyunk a jó és egészséges párkapcsolat kialakításáért, vagy például hova tegyük gyermekünk íróasztalát a jobb tanulmányi eredmények eléréséért? Ha megfelelően járunk el, életminőségünkön, egészségünkön is javíthatunk. A Baguák harmóniája életünk harmóniáját jelentik, legyen szó akár étkezésről, akár testünk kényeztetéséről. Az egyensúly megteremtéséhez, ételeinkben egyszerre szerepeljen föld alatt és föld felett növő zöldség – például burgonya és petrezselyem. Bőrünk, hajunk karbantartására ismernünk kell azok minőségét és víztartalmát, hiszen „enni” is kell adnunk nekik belülről és kívülről egyaránt, méghozzá olyan termékekkel, melyek összetevői megteremtik számukra a hosszú távú egyensúlyt.

Szilvásy Judit

okl. mérnök, Feng Shui tanácsadó
Első Magyar Feng Shui Centrum (Bp. VI., Podmaniczky u. 91.)
www.fengshui.hu, www.fengshuibolt.hu tel.: +36 (30) 95 905 95

Facebook
WhatsApp
Email

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!