Keresés
Close this search box.

Egészségesebb munkahely – jobb teljesítmény

//

A program során már a 2. mérés alkalmával, azaz 6 hét múlva azt tapasztalták, hogy a résztvevőknek csökkent a vérnyomása, a testzsír- és a koleszterinszintje. Ezen felül, a megkérdezettek 39%-a – a program hatására – teljes körűen változtatott életvitelén, tehát a munkahelyén kívül is egészségesebben táplálkozott és növelte fizikai aktivitását.

A prevenciós programokra szánt költség később az anyagiakban is megtérült: nőtt az egészséges munkavállalók teljesítménye, és csökkent a betegállományban töltött napok száma. Mivel a dolgozók érezték, hogy a vezetőség is erőfeszítéseket tesz a jó közérzet biztosításáért, megnőtt személyes elköteleződésük a cég felé, és még inkább a közösség részének érezték magukat. Mindezen folyamatok nyilvánvalóan hatékonyabb munkavégzést eredményeztek.

Lássuk, mit tettek ennek érdekében:

Alternatív reformétrend a menzán
Kiderült, hogy ha a munkavállalók maguk dönthetik el, maradnak-e a hagyományosabb étrendnél, vagy az egészségesebb, alacsonyabb zsír- és kalóriatartalmú, teljes értékű fogásokat választják, sokan szavaznak a vörös húsok helyett a fehérekre, fehérkenyér helyett a teljes kiőrlésűre, a túl sok állati fehérje helyett pedig a zöldségekre, vagy épp a krémes süteményeket váltják fel friss gyümölcsökkel. Az eredmény nem csak a kilók csökkenésében, de az energikusabb fizikai állapotban is mérhető.

Ülőlabdák és térdeplőszékek biztosítása
Ahhoz, hogy stabilan ülhessünk a labdán, folyamatosan egyensúlyoznunk kell, ami olyan kicsi, gerincközeli izmokat mozgat meg, melyeket egyébként alig használunk vagy egyoldalúan terhelünk. Speciális gyógytornát is lehet rajta végezni. A térdeplő szék megpróbálja visszaállítani a gerinc normális görbületét, hiszen medencénk előrebillen rajta, hátunk pedig kiegyenesedik. Mindkét eszköz a gerincfájdalmak és deformitások megelőzését szolgálja.

Kímélő monitorok
A szemkímélő monitorok a fényerőt és a kép egyéb beállításait automatikusan a helyiség fényviszonyaihoz és a képernyőn megjelenő tartalomhoz igazítják, így kiküszöbölik a szem megerőltetését. A monitor elhelyezésénél előnyös, ha enyhén lefelé kell néznünk, ez nyakunknak és szemünknek is kényelmesebb, de így is tartsunk óránként szünetet. (A szemmagasságunknál feljebb elhelyezett képernyő megerőltető.) Évente vegyünk részt szemészeti szűrésen, szükség esetén viseljük a megfelelő szemüveget.

Munkahelyi egészségszűrés
A munkahelyeken szervezett egészségszűrések nem csak a dolgozók lojalitását növelik, hanem olyan rejtett betegségekre is fényt deríthetnek, amelyek súlyos problémát, ezáltal kiesést jelentenének a munkából. A szokásos fogászati-, látás- és hallásvizsgálatokon kívül ma már elérhető többek között allergiavizsgálat, anyajegyszűrés, komplex kardiológiai vizsgálat, vagy akár stressz-szintmérés is.

dr. Budavölgyi Attila
foglalkozás-egészségügyi szakorvos
www.oxygenmedical.hu

Facebook
WhatsApp
Email

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!