Keresés
Close this search box.

Férfias gondok

//

A legfrissebb klinikai tapasztalatok szerint, az 50 év feletti férfiak felét, míg a 80 fölöttiek 80%-át érintik a prosztataproblémák, de az egészségtelen életmód már a 30-as férfiak esetében is prosztata panaszokhoz vezethet. Mit javasol ennek megelőzésére a Hagyományos Kínai Orvoslás?

A kínai orvoslás a prosztata megbetegedéseit a vese-meridiánnal hozza összefüggésbe, a közvetlen kiváltó ok eszerint a vese energiájának gyengülése. A gyakori vizelési inger, izzadé-konyság, derékfájás, szédülés – a YIN hiányának a jele lehet, míg a lehangoltságnak, hideg végtagoknak és a hidegtől való irtózásnak a YANG csökkenése áll a hátterében. Ide vezethetnek különböző, vesekárosító negatív hatások.

Veszélyt jelenthet: a sok alkohol, a vörös-, füstölt- vagy olajban sült, túlfűszerezett, sós hús, a test egyéb területein lévő krónikus gyulladás (mely a prosztatára is átterjedhetnek), a felfázás vagy a méreganyaggal telítődött vizelet visszaáramlása- elégtelen folyadékfogyasztás esetén. Szintén káros a sok ülés, a szűk farmernadrág, a krónikus székrekedés (mely erős nyomást gyakorol a prosztatára).

A prosztata egészségét bizonyos ételekkel is támogathatjuk: közülük legismertebb a tökmagolaj, a kisvirágú füzike teája, a keringést javító halolaj, fokhagyma valamint a paradicsom zsírban oldódó likopin tartalma, mely főve jobban hasznosul. Javasolt még a vesét melegítő lícium gyümölcs, továbbá a törpepálma, a szója izoflavonoid, a csalángyökér, a tengeri alga, alma és brokkoli, de ne feledjük el a fafül gombát és a dióféléket sem (dió, mandula, mogyoró) végül az univerzális hatású méhpempőt is javaslom.

Dr. Chen Zhen
az orvostudományok kandidátusa, TCM-oktató

Facebook
WhatsApp
Email

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!