A szívhalál és megelőzése
A tanulmány megállapítása szerint, a rizikó faktorok növekedése a nők körében – lásd dohányzás, magas koleszterin szint, túlsúly és II-es típusú diabétesz – gyorsabban és jobban hozzájárul a betegség súlyosbodásához és a fatális esemény bekövetkezéséhez, mint a női hormonok védőhatása.
Ez különösen az 55 év alatti, fiatal, vezetői vagy magas stressz szinttel járó munkakört betöltő, rendszeres fizikai aktivitást nem végző, rendszertelenül táplálkozó nőknél következik be. Az infarktus kimenetelét illetően fontos, hogy az első tünetek észlelése után, minél gyorsabban jussunk el egy koszorúér tágítást végző központba (az ideális idő 20 perc lenne, de 1-2 óra alatt biztosan el lehet jutni az országban mindenhol megtalálható 16 centrum valamelyikébe).
Fontos, hogy vegyük komolyan a tüneteket: hirtelen fellépő, mellkasi szorító fájdalom, mely fokozódik, a bal vállba, állba, hasba sugárzik ki, légszomjjal, hideg verejtékezéssel és néha erős félelemérzettel járhat. Ugyancsak fontos az infarktus utáni rehabilitáció is. Vizsgálati eredmények szerint, sokkal ritkább az 1 éven belül bekövetkező újabb infarktus azok körében, akik életmód-változtatással, fizikai terheléssel és lelki támogatással egybekötött rehabilitációs programon vesznek részt.
Prevenció szempontjából a legfontosabbak: az egészséges és rendszeres táplálkozás és mozgás, az ideális testsúly és koleszterin szint megőrzése, valamint a dohányzás és egyéb káros élvezeti szerek kerülése. Mit tehetünk akkor, ha a munka-család-megfelelés háromszöge mellett nem jut elegendő időnk szinte egyik felsorolt elem rendszeres betartására sem?
Szerencsére ma már egyre több kiváló minőségű és innovatív készítmény kapható, melyek hozzásegítenek bennünket ahhoz, hogy minden élethelyzetben megadhassuk szervezetünknek azokat a tápanyagokat, sejtvédő, koleszterinszint csökkentő hatóanyagokat, melyekre szüksége van.
Kifejezetten a hölgyek számára készült, dán kardiológusok kutatásai alapján és az ő ajánlásukkal, a WOMEGA. Ez a készítmény öt olyan hatóanyagot ötvöz magában, amelyek külön-külön is ismertek a szív és érrendszerre kifejtett jótékony hatásukról, ez a Spirulina – kék alga kivonat, a Cocoa-csoko-ládé, az Omega-3 esszenciális zsírsav, a D-vitamin és a nemrégiben felfedezett K2-vitamin.
Férfiak számára készült a másik készítmény, mely a MEDITERRÁN nevet kapta, mivel a mediterrán diétában használatos és bizonyítottan szívvédő hatású alapanyagokat ötvözi magában, úgy, mint az Omega-3 esszenciális zsírsavak (tengeri halból), az olíva olaj és a vörös szőlő kivonata, mely a szőlőhéjból és a magból kinyert molekulákat tartalmazza.
Amennyiben nem fogyasztunk rendszeresen – hetente 2-3-szor – tengeri halat, akkor pótolhatjuk a legfontosabb Omega-3 molekulákat egy ital formájában, mely finom gyümölcsös ízével és magas koncentrációjával biztosítja az EPA és DHA Omega-3 bevitelét, neve Omega Koktél, gyerekeknek pedig Junior Koktél formában áll a rendelkezésére. Az Amerikai Kardiológiai Szakmai Kollégium hivatalos ajánlásában már 2008-ban javasolta a tengeri hal eredetű Omega-3-ból származó EPA és DHA molekulák rendszeres, napi 1000 mg-os fogyasztását a bizonyítottan koronária betegek részére.
A KOLESZTERIN KONTROLL nevű készítmény pedig, olyan növényi eredetű molekulákat tartalmaz, melyek a koleszterin felszívódását akadályozzák kompetitív gátlással a bélsejteken keresztül.
dr. Kristóf Margit
gyermeksebész szakorvos