Keresés
Close this search box.

Férfiaknak, őszintén…

//

Manapság sajnos nem evidens, hogy testünk jól funkcionál. Sok férfi csak későn kezdi el becsülni a prosztatáját, és tenni annak egészségéért. A prosztata gyulladása – kórokozóval vagy anélkül – megnagyobbodása, daganata, csak következmény! Ha az orvos sikeresen kezeli is a gyulladást, azzal még nem előzi meg annak kiújulását, hiszen az eredeti kiváltó ok nem szűnt meg.

Férfiaknak, őszintén…

A prosztata elváltozására legtöbbször a vizeletsugár beszűkülése, az elcsöppenő vizelet, a gyakori inger, a gáttáji fájdalom, az utócsepegés, esetleg a korai magömlés vagy potenciazavar hívja fel a figyelmet. Mindezt olyan belső ok váltja ki, mely hatást gyakorolt a szervre.

Egy tanítványom már az első Kriston Intim Torna (KIT) foglalkozást követően, könnyebben tudott vizeletet üríteni, és sok év után újra tapasztalta a reggeli merevedést. A KIT foglalkozás során ugyanis – a tornán túl – törekszünk felismerni azt a „forgatókönyvet”, mely mentén a tünet újból megjelenhet, vagy hosszan megmaradhat.

Egy másik férfi tanítványom, akinek a felesége szeretett volna gyereket, valójában nem merte fölvállalni, hogy ő már kész az apaságra. Ilyen okból adódóan, számtalan következményt hozhat létre a férfi szervezet: nem termel elég hímivarsejtet, nem életképesek a hímivarsejtek, lassan mozognak, lecsökken a nemi vágy, merevedési zavar keletkezik, vagy példánknál maradva, gyulladás jön létre a prosztatában. A megfoganástól való félelem ismételten kiválthatja a prosztata gyulladását, ami – az egyéb tüneteken túl – fájdalmas magömléshez, a nemi vágy csökkenéséhez vezethet.

Amennyiben egy férfinek fogantatási nehézsége van, úgy a változás és a siker érdekében, érdemes őszintén megvizsgálni a következő kérdéseket.

A tényleges ok megszűntetése nélkül előfordulhat, hogy hosszú távon lehetetlenné válik a szexualitás, akkor pedig már nincs mitől félni…

Facebook
WhatsApp
Email

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!