Keresés
Close this search box.

Kalcium dilemma

//

Súlyos kalcium-mániában szenvedő társadalomban élünk. Szedését sok orvos ajánlja, pedig az emberek többsége így is túl sok kalciumot fogyaszt a táplálékkal. Miért gyakori mégis a csontritkulás?

A Yale Egyetem kutatói 16 különböző országban megjelent 34 vizsgálat elemzése után azt találták, hogy a csontritkulás azokban az országokban a leggyakoribb, ahol a legtöbb tejterméket fogyasztják. Azoknak az embereknek leggyengébb a csontozata és legmagasabb a csontritkulási rátája, akik a legtöbb kalciumot fogyasztják.

A világméretű kalcium-mánia viszonylag újkeletű jelenség, az 1950-es években kezdődött, az amerikai tejipar nyomására. Azelőtt az emberek elég kevés kalciumot, viszont ötször annyi magnéziumot fogyasztottak, és ritkább volt a csontritkulás. Ezzel el is érkeztünk a lényeghez: a csontok egészsége sokkal inkább függ a bevitt magnézium, bór, K-, és D-vitamin mennyiségétől, mint a kalciumtól. Sőt, a túlzott kalciumfogyasztás károsítja a csontokat és az általános egészségi állapotot.

Két évvel ezelőtt Dr. Ian Reid vezetette azt a vizsgálatot, melyben a csontritkulásra kalciumot szedő egészséges, idős nők körében váratlanul enyhén megemelkedett a szívinfarktusok száma, pedig korábban azt hitték, hogy a kalcium szívvédő hatású. Egy meta-analízist végeztek 11 különböző klinikai vizsgálat adataiból, összesen 12 ezer résztvevővel, akik napi 500mg kalciumot szedtek D-vitamin nélkül. Konklúzió: a kalciumpótlás 20-30%-kal növeli a szívinfarktus rizikóját. Dr. Reid a problémát a kalcium táplálék-kiegészítő formájában való szedésében látja, mert így túl gyorsan növekszik meg a vérben a kalcium-szint.

Meszesedéskor a kalcium foszfáthoz kötődik, ebből lesznek az erős csontok és fogak. Lágyrészekben ugyanez a szervek keményedéséhez vezet. Az artériákban lerakódott plakkok, a vesekövek, a megkeményedett petefészkek egyik legfőbb komponense a kalcium. Az Észak-Amerikában bekövetkező halálozások 50%-ért az elmeszesedett, megkeményedett artériák és szívbillentyűk felelősek.

Magnézium – Bár kalcium nélkül nincs élet, de magnézium nélkül a meszesedés áldozatai leszünk. A magnézium nehezebben szívódik fel, mint a kalcium, ezért az optimális magnézium/kalcium arány 6:1, sőt, 8:1 lenne, míg a tejtermékekben 1:10, azaz 10-szeres kalcium mennyiség található (bár még ennyi sem elég a tej savasító hatásának semlegesítésére). Tehát minél több tejterméket fogyaszt valaki, annál több magnéziumot kéne szednie az egyensúly helyreállítására.

D-vitamin – A szervezet D-vitamin nélkül nem tudja felszívni a kalciumot. Sajnos a legtöbb felnőtt, sőt a gyermekek 40%-a is D-vitamin hiányban szenved.

A K-vitamin (K2) szabályozza a kalcium lerakódását, hogy az a csontokba és a fogakba kerüljön, távol az artériáktól és egyéb lágyrészektől.

A bór segíti az ízületek felépítését és védelmét, a fogak és csontok épségének megőrzését. Menopauza után lévő nőknél napi 3 mg bór szedése lecsökkentette a vizeleten keresztüli kalcium veszteséget és megnövelte az ösztrogénszintet.

Esszenciális zsírsavak – 65 év fölötti nőket vizsgálva, 3 év alatt kevesebb csontsűrűséget veszítettek azok, akik esszenciális zsírsavakat – pl. ligetszépe olajat – szedtek. Az EPA (omega-3 fajta) és a GLA (gamma linolénsav) ugyancsak segíthet javítani a csonterősséget. Egyébként, az olajos magvakkal és zöld leveles zöldségekkel bevitt kalcium sokkal hatékonyabban felszívódik.

Az intenzív testmozgás ugyancsak nagymértékben javítja a kalcium felszívódását és beépülését a csontokba!

Ha Henry C. Sherman (aki az 1950-es években óriási anyagi támogatást kapott a tejipartól) nem létezett volna, s nem emelte volna jóval magasabbra a napi kalcium bevitel javallatát, akkor nem is kellene beszélnünk erről a témáról.

Jon Barron (ford. Mezei Elmira)
Forrás és további info: www.tenyek-tevhitek.hu

Facebook
WhatsApp
Email

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!