Keresés
Close this search box.

Bizonyított súlycsökkenés a Turbó diétával

//

A 80-as évektől kezdve észleljük az elhízott betegek számának folyamatos növekedését, amely már odáig terjedt hogy a világ fejlettebb részén népbetegségnek számít, ennek minden társadalmi és egyéni következményével, a kardiovaszkuláris és daganatos betegségek számának növekedésével. A statisztikai adatok Magyarországon is erre utalnak, a 15 év feletti lakosság több mint felének az optimálisnál magasabb a testsúlya, minden ötödik felnőtt pedig elhízott.

Az elhízás ún. multifaktoriális betegség, általában sok kedvezőtlen tényező együttes fennállása hozza létre. Bár a betegek szívesen hivatkoznak rá, valójában a konkrét hormonális eltérést okozó betegségre visszavezethető ún. másodlagos elhízás igen ritka.

Az elhízásban csaknem minden szervrendszerünk érintett: a kardio-vaszkuláris, gyomor-, bélrendszeri, légző, mozgató, központi idegrendszeri eltérések gyakoriak. A rosszindulatú és anyagcsere betegségek kockázata ugyancsak nő.

Az elhízás kezelésében októl függetlenül nagyon fontos a diéta, ebben is kiemelt szerepe van a magas fehérje, alacsony szénhidrát alapú változatnak, valamint a mozgás- és viselkedésterápiának.

Speciális esetekben gyógyszeres, sebészi terápiára is szükség lehet.

Bár ez előbbinek a lehetősége korlátozott, az eredmények ugyanis hosszú távon nem meggyőzőek, az új készítmények megjelenésüket követően nem ritkán életveszélyes mellékhatások miatt kerülnek kivonásra.

Jó tudni, hogy anyagcsere és rizikófaktor szempontjából már a 10%-ot elérő testsúlycsökkenés komoly jótékony hatással bír.

A vizsgálatot 26 nő és 6 férfi páciens bevonásával indítottuk, a 28-67 év közötti korosztályban, átlagéletkoruk 42 év. A kezdő testtömeg 63,5 kg-tól 130,6 kg-ig terjedt.

Az eredményeket összegezve: a Turbó diéta turmixporral végzett 2 hetes program megindította a fogyást, sikerélményhez jutatta a pácienseket, így lehetővé tette a diéta könnyített válfajának bevezetését, és ezzel a hosszú távú diétás program elindítását.

Dr. Hantos József, projectvezető
Neuro-Med Bt.

Facebook
WhatsApp
Email

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!