Keresés
Close this search box.

Fitokorrektor – csicsóka tabletta

//

Táplálkozás-élettani, illetve orvos-biológiai előnyét elsősorban rosttartalma, nagy telítő értékű ballasztanyag-tartalma, valamint összetett szénhidrátként, inulin-összetétele testesíti meg.

“Rostanyag tartalma segíti a székrekedés leküzdését, a táplálék koleszterin tartalmának, illetve méreg- és rákkeltő anyagainak megkötését, gyorsult eltávolítását. Ballasztanyag-tartalma sietteti a jóllakottság érzésének elérését, ezzel akadályozva a túltáplálkozást és az elhízást.” (Dr. Angeli, 1987)

“Az inulinnak immunstimuláló hatása is van” (Giger és Baumann, 1989).

“A Mosdosi Tüdőgyógyintézetben már 1989 óta elhízott felnőtteknek és gyermekeknek csicsókatablettát adunk folyamatosan, a főétkezések előtt félórával, napi 2-3 gramm adagolásban. Ennek hatására korábbi jóllakottságot és a táplálékfogyasztás csökkenését tapasztaltuk, kifejezett testsúlyredukcióval, valamint a vér inzulin-, cukor-, koleszterin- és húgysavszintjének csökkenésével és érvédő HDL-koleszterin szintjének emelkedésével. Mellékhatást nem tapasztaltunk, sőt e készítmény kedvezően befolyásolta a páciensek bélműködését és közérzetét” (Angeli, Oláh, Szabó).

“A Fitokorrektor – Helianthus Tuberosus – Csicsóka – tablettát az élelmezésben, az elhízás, a szív- és érrendszeri bántalmak és a cukorbaj megelőzésében, továbbá az elhízottak és az elhízott cukorbetegek diétájában eredményesen felhasználhatónak ítéljük” (Angeli, Barta, Molnár, 2000).”

Facebook
WhatsApp
Email

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!