E könyv a bölcs bohóc tanításait tartalmazza. Tanítványai úgy hívták egymás között: bohócbiblia, melyben átadta nekik egész élete tapasztalatát.
“Megtanítalak benneteket, hogyan kell még egy süllyedő hajón is vidáman élni.”
Ezt mondta, és nevetett. Ahogy csak ő tudott nevetni.
Számára a bohóc nem csupán hivatást jelentett. Sokkal többet annál. Azt a felszabadult boldog gyereket, aki mindannyiunkban rejtetten él, és akit föl kell nevelnünk magunkban.
Erre tanított.
Sejtették, hogy varázshatalma van. Azt is, hogy a szellemvilággal érintkezik – de működésben e különös képességeit még sohasem látták, csak akkor, azon a megrendítő, utolsó éjszakán. Nem titkolta tovább.
Először hinni kell a hitben, csak utána jön meg az igazi hit.
Aztán, ha egy csoda beindul, nem lehet megállítani! Csodát tenni könnyű. Minden semmirekellő mágus tud. De a csodával bánni, és főleg a csodának parancsolni: az az igazi tudás!
A szellemet kiengedni a palackból könnyű. Visszadugni nehéz.
Amíg az ember csak galambokat varázsol ki egy kalapból, addig nincs baj, de ha valaki már az atomenergiát és a genetika teremtő erőit szabadítja föl, és még inkább, ha a lelkébe lekötött démonokat, jaj lesz az egész világnak!
Nem elég, hogy „én akarom!”
Az sem elég, hogy „én hiszem!”
Az sem elég, hogy „én repülni akarok!”
Az sem elég, hogy „én Istenem, segíts meg engem!”
Ez a szó, hogy „én”, benne se lehet a varázsigében.
Ha benne van az „én”, nem sikerül a varázslat!…
Ez a titkok titka!
A színház szellemidézés. Ahol nem hallják Shakespearet, az nem színház, hanem bolhacirkusz! Azért haldoklik manapság. Kevés beavatott művész csinálja már. A művész: médium.
Minden érték addig marad fenn, amíg kapcsolatod van az ősök szellemeivel. A szellemi hazádtól nem szabad elszakadni, mert akkor úgy jársz, mint a folyó, mely elszakad a forrásától: kiapadsz.
