Keresés
Close this search box.

A cukorbetegség gyógyítható!

//

A cukorbetegség gyógyítható, ám keveset hallani arról, hogy amit krónikus, gyógyíthatatlan betegségnek kezelnek, az valójában egy megszüntethető anyagcserezavar.

A cukorbetegség gyógyítható!

Ráadásul, az inzulinos betegnek muszáj enni, akár éhes, akár nem, még elő is írják neki, hogy naponta mennyi szénhidrátot – hány zsemlét – fogyaszthat. A hivatalos diabetológia filozófiája szerint ugyanis, szénhidrátra mindenkinek szüksége van, ezért, aki nem tudja a szénhidrátokat megfelelően feldolgozni, annak végül inzulinnal kell „segíteni”.

Örömteli, hogy a Diabetologia szaklapban 2011. június elején megjelent egy tanulmány, mely jelzi, hogy a hivatalos orvostudományba is beszivárgott az a nyilvánvaló felismerés, hogy a 2-es típusú cukorbetegséget a finomított szénhidrátok fogyasztása okozza. A gyógyíthatatlanság hiedelmét már korábbi megfigyelések is cáfolták, ugyanis gyomorszűkítő gyűrű felhelyezését követően napokon belül javult a cukorbetegség. Mások is igazolták, hogy a cukorbetegség csökkentett kalória-bevitelre egyből javul.

Egy vizsgálatban betegek 600 kcalos étrendet kaptak. Már az első hét után a betegek vércukorszintje és májuk inzulinérzékenysége normalizálódott, a májzsír 30%-kal csökkent. A vizsgálat 8. hetének végére a hasnyálmirigy bétasejtjeinek működése normalizálódott, és a hasnyálmirigy zsírtartalma csökkent. Ez tulajdonképpen a sokat emlegetett viszcerális zsír csökkenéséből eredt. betegek átlagosan 15 kg-ot fogytak, ami 15%-os súlyvesztésnek felelt meg.

A vizsgálati személyeket a vizsgálat befejezése után 12 héttel újra megvizsgálták, s úgy találták, hogy átlagosan 3 kilogrammot visszahíztak. A 12-ből három már ismét cukorbeteggé vált. Valószínűleg a többi beteg is szép lassan ismét cukorbeteggé fog válni, hiszen a koplalást követően, visszatértek a régi, szénhidrátalapú nyugati étrendjükre, amitől eredetileg megbetegedtek.

Nutall és Gannon bizonyították, hogy a cukorbetegség gyógyítható a szénhidrátbevitel csökkentésével.

Staffan Lindeberg és munkatársai 2007-ben igazolták, hogy a cukorbetegek hivatalos étrendjénél (mediterrán étrend) a paleolit táplálkozás sokkal hatásosabban csökkenti a testsúlyt és a vércukorszintet. A paleo előnye a koplalással szemben az, hogy éhezés nélkül vezet fogyáshoz és vércukorszint csökkenéshez, egy életen át követhető, s az ember nem válik cukorbeteggé, vagy ha cukorbeteg, kigyógyul betegségéből (Frasetto és mtsi., 2009). A paleo étrend nem használ sem cukrot, sem az ugyancsak magas glikémiás indexű mézet, szintén kerülni javasolja a veszélyes aszpartamot és fruktózt, édesítésre a régi jól bevált szacharint, ciklamátot, vagy sztíviát, xilitolt (nyírfacukor) és eritritolt ajánl.

A cukorbetegség egyik leggyakoribb szövődménye a vese károsodása, ami előbb-utóbb dialízishez vezethet. Michal M. Poplawski és munkatársai 2011-ben megjelent tanulmánya igazolta, hogy a precíz vércukor kontroll csak lassítja a vesekárosodást, de nem képes visszafordítani. Ezzel szemben a nagyon alacsony szénhidrát, és magas fehérje-, illetve zsírtartalmú, ún. ketogén étrend nemcsak megállítja, de vissza is fordítja a vesekárosodást, tehát hatása nem csupán a vércukorszint csökkentésére, hanem egyéb mechanizmusokra is kiterjed. A szerzők feltételezik, hogy a vesekárosodás megszűnése után már nem kell ketogén étrenden élni.

A kezdetben több hús, több zsír arány felé eltolt paleolit táplálkozás tehát helyrehozhatja a veseműködést, majd a tartós normál paleolit táplálkozás fenntartja az elért eredményeket, egyben véd a cukorbetegség visszatértétől.

A teljes cikk a www.tenyek-tevhitek.hu oldalon olvasható.

Szendi Gábor
klinikai szakpszichológus

Facebook
WhatsApp
Email

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!